Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

A kínai elnök részt vesz az amerikai kezdeményezésű klímacsúcson


A kép illusztráció
A kép illusztráció

Hszi Csin-ping kínai elnök részt vesz az amerikai kollégája, Joe Biden által kezdeményezett, e heti klímacsúcson, ez lesz a két vezető első találkozója, még ha csak virtuális formában is.

A csütörtökön kezdődő, kétnapos értekezleten a világ több tucatnyi államának vezetője vesz részt. Biden ezt nem sokkal januári hivatalba lépését követően hirdette meg, azzal párhuzamosan, hogy visszaléptette országát a 2015-ös párizsi klímaegyezménybe.

A kínai külügyminisztérium friss tájékoztatása szerint Hszi „fontos” beszédet fog mondani.

Rendkívül feszült a viszony az Egyesült Államok és Kína között, számos területen élesen eltér az álláspontjuk, azonban szakértők szerint a világ két legnagyobb károsanyag-kibocsátójának számító ország felismerhette közös érdekeit az éghajlatváltozás elleni küzdelemben.

John Kerry amerikai klímavédelmi különmegbízott előző héten Sanghajba utazott, ahol kínai partnerével tárgyalt. A felek megállapodtak, hogy konkrét lépéseket tesznek a 2020-as évek során a kibocsátáscsökkentés terén.

Ambiciózusabb célok

Eközben az Európai Parlament és az európai uniós tagországok kormányait tömörítő tanács képviselői több hónapos tárgyalások után megállapodtak arról, hogy a közösség 2030-ig legalább 55 százalékkal csökkenti az üvegházhatású gázok kibocsátását az 1990-es szinthez képest.

„Ez mérföldkő az EU számára és erős jelzés a világnak”írta a Twitteren Frans Timmermans, az Európai Bizottság zöld átmenetért felelős alelnöke.

Az EU társjogalkotó szerveinek ezt még hivatalosan is jóvá kell hagyniuk, ez azonban jórészt formalitásnak számít innentől kezdve, noha a zöldek szerint még ez az egyezség sem elég ambiciózus. A korábbi megállapodás 40 százalékban határozta meg a csökkentés mértékét.

Készült a Reuters tudósításának felhasználásával
XS
SM
MD
LG