Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

A Kínai Kommunista Párt tovább szilárdította Hszi Csin-ping hatalmát


Hszi Csin-ping látható egy óriásképernyőn a KKP központi bizottságának ülésén Pekingben 2021. november 11-én
Hszi Csin-ping látható egy óriásképernyőn a KKP központi bizottságának ülésén Pekingben 2021. november 11-én

Megerősítette Hszi Csin-ping elnök hatalmát a párt és az ország élén a Kínai Kommunista Párt (KKP) egy frissen elfogadott határozatában.

A párt alapítása óta eltelt száz év eredményeit és tapasztalatait összegző dokumentumot négy nap ülésezés után, csütörtökön szavazta meg zárt ajtók mögött a központi bizottság több mint háromszáz vezetője – jelentette az állami média.

Hasonló határozatot eddig két alkalommal adtak ki a Kínai Kommunista Párt történetében. Az első a Kínai Népköztársaságot 1949-ben megalapító Mao Ce-tung hatalmát szilárdította meg 1945-ben. A második Teng Hsziao-pinget mint az országot a nyitás és a reformok útján elindító vezetőt örökítette meg 1981-ben. A mostani dokumentummal Hszi Csin-ping szimbolikusan e két, Kínában nagy tiszteletnek örvendő vezető közé emelkedett.

A szövegben nagy újítónak nevezett Hszi szerepét döntő fontosságúnak minősítették a távol-keleti ország újbóli felvirágzása szempontjából. Hivatali idejének főbb sikerei között említették a mélyszegénység felszámolását, valamint a koronavírus megfékezését, elismerve, hogy a járvány elleni küzdelem továbbra is kihívásokkal jár.

Szigorú pártfegyelem

Az értekezlet végén elfogadott nyilatkozat szerint a KKP úgy látja, hogy az elmúlt évszázad tapasztalataiból azt a következtetést kell levonni, hogy „határozottan fenn kell tartani Hszi Csin-ping elvtárs központi pozícióját a pártban”.

A lépés azt vetíti előre, hogy Hszi eddig példátlan módon jövőre megkezdheti harmadik elnöki ciklusát. Ennek kapcsán Jude Blanchette szakértő úgy vélekedett, hogy tovább erősödött a sokak szerint Mao óta legnagyobb hatalmú kínai vezetőnek számító Hszi személyi kultusza.

A párt szigorú fegyelmi elvárásait számításba véve „katasztrofális” következményekkel járna egy delegált számára, ha nemmel szavazna az ülésen – mutattak rá elemzők.

Hszi Csin-ping 2012 óta a Kínai Kommunista Párt főtitkára. Miután 2018-ban törölték az alkotmányból azt a korlátozást, miszerint az elnöki tisztet legfeljebb két cikluson át töltheti be ugyanaz a személy, Hszi akár élete végéig maradhat a pozíciójában.

Készült a Reuters tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG