Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

A korábbi limithez képest 12-szer annyi dúsított uránja van Iránnak


Műholdkép a natanzi urándúsító föld feletti részéről 2020. június 29-én. A létesítmény nagyobb része 8 méterrel a a földfelszín alatt van.

Egyre több, egyre dúsabb uránja van az országnak.

Irán az atomalku felmondása óta folytatja a dúsított urán felhalmozását jelentette az AP. A hírügynökség a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) egy bizalmas jelentésére hivatkozik.

Eszerint Iránnak november 2-án már majdnem 2,5 tonna alacsonyan dúsított urán állt rendelkezésére. Augusztus 25-én még csak alig több mint 2,1 tonnájuk volt.

A 2015-ös iráni atomalku szerint az országnak csak legfeljebb 202,8 kg-os készlete lehetne. A megállapodást az USA, Németország, Franciaország, az Egyesült Királyság, Kína és Oroszoroszág írta alá Irán mellett.

Gazdasági ösztönzők az atombombáért cserébe
A 2015-ös iráni atomalku leegyszerűsítve abból állt, hogy a résztvevő országok gazdasági előnyöket kínáltak Iránnak, amennyiben az leállítja az atombomba kifejlesztését célzó programját. Ez utóbbit pedig rendszeresen ellenőrizhették nemzetközi megfigyelők. Irán tagadja, hogy az atomfegyver lenne a célja.

Az USA 2018-ban egyoldalúan felmondta a szerződést és újra szankciókat szabott ki az országra, Irán pedig nyíltan bejelentette, hogy ők sem fogják betartani az atomalkut.

A többi résztvevő ország megpróbálná életben tartani az egyezséget, aminek jelenleg annyi haszna van számukra, hogy Irán továbbra is beengedi a NAÜ szakembereit a létesítményeibe.

A NAÜ jelentésében az is szerepel, hogy az urán dúsítását is folytatta az ország, 4,5 százalékos tisztaságot értek el. Az atomalku legfeljebb 3,67 százalékot engedett volna.

A washingtoni székhelyű Arms Control Associaton szerint Iránnak már most kétszer annyi alapanyaga van, mint ami elég lehet egy atombombához. A NAÜ szerint viszont ez nincs így, ezekből az adatokból még nem lehet megmondani, hogy Irán képes lenne-e atombomba létrehozására.

Iránnak a megállapodás előtt 20 százalékos tisztaságú urán állt rendelkezésre, ami csak egy technológiai lépésre van a 90 százalékos, fegyverekhez használatos urántól. 2013-ban emellett Iránnak több mint 7,7 tonnás dúsított uránkészlete volt.

Iráni katona őrködik a Teherántól délre fekvő natanzi urándúsító felszíni részénél.
Iráni katona őrködik a Teherántól délre fekvő natanzi urándúsító felszíni részénél.

Az ügynökség mostani jelentése kitér arra is, hogy Teherán környékén ember által megváltoztatott uránrészecskéket találtak, amire Irán magyarázata "nem volt kielégítő".

Az USA és Izrael jó ideje lobbizik a NAÜ-nél, hogy vizsgálják meg jobban a turquzabadi létesítményt, mert az Benjámin Netanjáhu izraeli miniszterelnök szerint egy "titkos atomraktár".

Idén júliusban egyébként ismeretlen eredetű tűz ütött ki a natazni urándúsítóban. Az iráni atomügynökség nem árulta el, hogy szabotázs történt-e, de jelentősebb robbanás nyomai látszódtak a kiadott képeken. Radioaktív anyag nem került a környezetbe.

  • 16x9 Image

    Szalai Bálint

    Szalai Bálint a Szabad Európa budapesti szerkesztőségének újságírója. Nyolc évig dolgozott az akkor leglátogatottabb híroldalnak számító Indexnél. Egyéb elismerések mellett 2015-ben megkapta a Gőbölyös Soma-díjat. 2018/19-es akadémiai évben az arizonai állami egyetem Fulbright-Humphrey ösztöndíjasa volt.

XS
SM
MD
LG