Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Mégsem kapták meg béremelésüket a közművelődési dolgozók


Könyvtár 1962

A parlament májusban megfosztotta a közművelődési dolgozókat (is) a közalkalmazotti státuszuktól. Cserébe béremelést ígért nekik november 1-jétől, januárig visszamenőleg. Fedezetet viszont nem adott hozzá, úgyhogy a mostani fizetésnapon nem is érkezett meg a pénz a számlákra.

Pár napja írtuk meg, hogy a kormány két minisztériuma egymásra mutogatott zártkörű tájékoztatókon, illetve levelekben, hogy kinek is lenne dolga a közművelődési dolgozók béremelését fedezni. November végéhez, tehát a december eleji első emelt fizetéshez közeledve az EMMI helyettes államtitkára hirtelen azt mondta egy értekezleten az intézményvezetőknek, hogy valójában a pénzt már nyáron elutalták a fenntartó önkormányzatoknak.

Az ágazati szakszervezet, a KKDSZ már akkor jelezte, hogy ez nem igaz, azt a pénzt teljesen másra kapták az önkormányzatok, és szó sem volt akkor arról, hogy ebből majd egy novembertől esedékes béremelést is fizetniük kell. Már előző cikkünkhöz, november 25-én megkérdeztük erről a Pénzügyminisztériumot, de azóta sem kaptunk választ.

Most érkeztek meg a fizetések, utánanéztünk, tudnak-e pár ezer forinttal többért vásárolni karácsonyra a könyvtárosok, levéltári, múzeumi dolgozók. Legtöbbjük nem.

Jogszabály sincs, a pénz is kevés

A KKDSZ ma közleményt is adott ki erről. „Továbbra sincs meg a 6%-os bértömegemelés elkülönített, rendeletben rögzített fedezete” – írják, hozzátéve: „a kormány nem állta a szavát”.

A szakszervezet elnöke, dr. Dobrovits Orsolya kérdésünkre elmondta, hogy az országos, tehát nem önkormányzati fenntartású intézményekhez eljutott a pénz, de náluk sem béremelésként. „Kaptak egy bértömeget, de ez januárra már nem elég, tehát nem tudták béremelésként odaadni, csak plusz, egyedi juttatásként erre a hónapra.”

Néhány önkormányzat is adott plusz pénzt ebben a hónapban az ágazatban dolgozóknak, de saját forrásból. De sok nem, hiszen nem volt hozzá forrásuk.

A tatabányai önkormányzat sajtóreferensének tájékoztatása szerint nekik saját forrásaikból vannak bérfejlesztéseik, valamint érkezett is hozzájuk júliusban pénz, de ahhoz nem nyúltak, ugyanis nem kaptak törvényi hivatkozást hozzá. Központi bérfejlesztést, ha törvényesen akarnak eljárni, nem csinálhatnak így, mert oda kell írniuk, hogy a kifizetés mi alapján történik.

Ez törvénytelen, így nem lehet elkölteni – tette hozzá.

Hasonlóan jártak el Dunaújvárosban is. Medgyesi Miklóstól, az önkormányzat sajtószóvivőjétől megtudtuk, hogy pénz jött nyáron, de nem költötték el, mert nem volt egyértelmű rendelet hozzá, és tartottak tőle, hogy később az Államkincstár visszaköveteli. „Írtunk a Kincstárnak, ők továbblökték az EMMI-hez, ők pedig a Pénzügyminisztériumhoz. Válasz nincs.”

Megnézték a nyáron érkezett pénz jogcímét is: azt a garantált bérminimum és a minimálbér törvényben kihirdetett emelésére kapták, és a közművelődési dolgozók közül csak a könyvtárosok szerepeltek benne. De esetükben sem a 6 százalékos béremelés fedezetére. Ráadásul, tette hozzá a sajtószóvivő, nem is lenne elég a kapott összeg a béremelésre.

Úgyhogy jogszabály hiányában ők sem merték elkölteni.

A helyzetet bonyolítja, hogy vannak olyan közművelődési dolgozók is, akik már korábban sima önkormányzati munkavállalók lettek. Rájuk ez a béremelés – ami valójában nincs – nem is vonatkozik.

Mesterien zajlik a szakma megosztása – kommentálta a KKDSZ elnöke lapunknak.

A kormány egyelőre nem mondott semmit annak a tízezer embernek, akinek béremelést ígért májusban.

Érdekesnek találta cikkünket? Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!

XS
SM
MD
LG