Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

A Kreml szerint Svájc már nem számít semleges országnak


Képünk illusztráció
Képünk illusztráció

Moszkva elutasította azt a kijevi javaslatot, amelynek értelmében Svájc látná el Ukrajna érdekeinek képviseletét Oroszországban, mondván, hogy az alpesi országot már nem tekinti semleges félnek.

Ivan Necsajev orosz külügyi szóvivő arról számolt be csütörtökön, hogy Svájc engedélyt kért arra, hogy a háborús konfliktusban szemben álló felek között megszakadt diplomáciai kapcsolatokra tekintettel Ukrajna érdekképviseletét is ellássa Oroszországban, ezt azonban megtagadták.

„Teljesen világossá tettük, hogy Svájc sajnálatos módon elvesztette semlegesállam-státuszát, így nem járhat el közvetítőként vagy képviselőként” – mondta.

„Bern csatlakozott az Oroszország elleni illegális nyugati szankciókhoz” – tette hozzá magyarázatként, illetve arra is kitért, hogy Svájc az orosz érdekek képviseletét sem láthatja el Ukrajnában.

Ukrajna nem sokkal a február 24-én indított inváziót követően szakította meg diplomáciai kapcsolatait Oroszországgal.

Kijev szerdán kérte fel Svájcot érdekei képviseletére, miután évszázados diplomáciai hagyománya van annak, hogy a semleges ország közvetítőként jár el azon felek között, amelyek között megromlottak a kapcsolatok, például az Egyesült Államok és Irán, Szaúd-Arábia és Irán, Oroszország és Georgia között.

Svájc csaknem az összes európai uniós szankcióhoz csatlakozott.

Készült a dpa, a Reuters és a TASZSZ tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG