Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

A Microsoft szerint ezerfős csapat állhatott a SolarWind-támadás mögött


A Microsoft épülete Párizsban.

A Microsoft vezetője szerint legalább egy ezer fős mérnökcsapat kelhetett a tavalyi kiterjedt hackertámadásokhoz, amelyben több amerikai kormányzati szerv is érintett volt.

Brad Smith Microsoft-elnök szerint az a kibertámadás-sorozat, amely nemrég az Egyesült Államokat érte, és amely mögött Oroszországot sejtik, „lehetséges, hogy a legnagyobb és legkifinomultabb támadás volt, amit a világ valaha látott”. Smith feburár 14-én adott interjút a CBS-nek, ahol szóba került az a kiterjedt hackerakció is, amelyet decemberben fedeztek fel. A támadásban kormányzati és privát cégek hálózataiba is sikerült betörniük a hackereknek az Egyesült Államokban és számos más országban.

Solar Wind

„Amikor kielemeztünk mindent, amit a Microsoftnál láttunk, megkérdeztük magunktól, hogy vajon hány mérnök dolgozhatott ezeken a támadásokon. És a válasz, nos, az volt, hogy biztos több mint ezer” – mondta a Microsoft vezetője. A kiberbiztonsági szakértők szerint hónapokig tarthat az összes rendszer felderítése, amit feltörtek, és a hackerek kizárása. Oroszország tagadja, hogy köze lenne a támadáshoz.

A Microsoft tavaly decemberben jelentette be, hogy közte van annak a több ezer cégnek, amelynek bejutottak idegenek a rendszerébe. A vállalat elmondása szerint a hackerek hozzáfértek a forráskódjukhoz is, de azt állítják, ez nem jelent biztonsági kockázatot azoknak, akik Microsoft-szolgáltatásokat használnak.

Joe Biden válaszlépéseket ígért

A szoftvergyártó-óriás elismerte, hogy hasonlóan más cégekhez és egyes kormányügynökségekhez, ők is a SolarWind hálózatkezelő szoftverét használták. A támadok a SolarWinden keresztül jutottak be a céges hálózatokba. A Microsoft azt mondta a támadásokat követően, hogy biztosak benne, „egy nagyon kifinomult állami szereplő” állhat a háttérben.

Az Egyesült Államokon kívül Kanadában, Mexikóban, Belgiumban, Spanyolországban, az Egyesült Arab Emírségekben és az Egyesült Királyságban is feltörtek rendszereket. Joe Biden amerikai elnök azt mondta, hogy nagyon „aggasztónak” találja a támadásokat, és „jelentős árat fog fizetni”, aki összehangolt támadást indított az Egyesült Államok és szövetségesei ellen.

Készült a CBS és a Reuters tudósításának a felhasználásával.

Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!

Maradjon velünk!

  • Szabad Európa a mobilján: töltse le ingyenes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!

A stabil mobilkapcsolat érdekében a weboldal egyes funkciói az applikációban csak korlátozottan érhetők el.

XS
SM
MD
LG