Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

A minisztérium távol tartja a hódmezővásárhelyi katonákat az önkormányzat rendezvényeitől


Szalay-Bobrovniczky Kristóf miniszter és Böröndi Gábor, a vezérkar főnöke 2023 májusában Hódmezővásárhelyen
Szalay-Bobrovniczky Kristóf miniszter és Böröndi Gábor, a vezérkar főnöke 2023 májusában Hódmezővásárhelyen

Hosszú évek óta rendszeresen vesznek részt a Bocskai lövészdandár tagjai a hódmezővásárhelyi önkormányzat programjain, de idén valami eltörhetett, mert még egyszer sem tudták teljesíteni Márki-Zay Péter polgármester meghívását. Erről minden alkalommal a HM-ből írtak Hódmezővásárhelyre.

Hódmezővásárhely életéhez szorosan hozzátartozik a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár jelenléte. A laktanya nemcsak komoly munkáltatóként van jelen, de – mint nemrég a Modern Városok Programról szóló összefoglaló cikkünkben is megírtuk – a városban az elmúlt években több jelentős, a dandár működéséhez szorosan kötődő fejlesztés valósult meg.

Létrehoztak például egy katonai szakközépiskolát, fejlesztették a helyi kórházat, hogy magas színvonalon legyen képes biztosítani katonaegészségügyi ellátást is, és korszerűsítették magát a laktanyát. (Ennek keretében információink szerint a közeljövőben még egy harckocsimosó berendezést is átadnak majd, amiből csak néhány van az országban.)

Népszerű a katonazenekar

A mindenkori városvezetés és a dandár között ennek megfelelően szoros és mindeddig jó volt a kapcsolat. Ez többek között abban nyilvánult meg, hogy a katonák rendszeresen részt vesznek az önkormányzat rendezvényein.

A Bocskai katonazenekara például kifejezetten népszerű a hódmezővásárhelyiek körében, mindig nagy sikerrel szokott játszani. (A zenakar egyik fiatal harsonása, Bihary Ferenc tavaly tavasszal rangos nemzetközi versenyt nyert Csehországban a honvedelem.hu beszámolója szerint.)

Ehhez kapcsolódóan: nem nyomoz az ügyészség a „pletykás” honvédségi sofőrök megalázó „kiképzése” ügyében.

Márki-Zay Péter a fentiek jegyében írt levelet még tavaly decemberben Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszternek, amelyben arra kérte, tegye lehetővé, hogy a lövészdandár zenekara, díszszakasza, díszőrei és koszorúvivői részt vegyenek az önkormányzat 2023-as programjain.

A polgármester a következő rendezvényeket sorolta fel:

  • Január 12.: Emlékezés a Don-kanyar hősi halottaira
  • Január 22.: A Vásárhelyi Művészeti Díj átadóünnepsége a katonazenekar részvételével
  • Március 15.: Emlékezés az 1848-as forradalom és szabadságharc hőseire
  • Április: Tavaszköszöntő katonazenekari koncert
  • Május 27.: Gyermeknapi koncert
  • Május 28.: Hősök napja
  • Június 4.: Nemzeti összetartozás napja
  • Június 24.: Katonazenekarok fesztiválja
  • Július 22.: Emlékezés a nándorfehérvári diadalra
  • Augusztus-szeptember: térzene két alkalommal
  • Augusztus 20.: Zászlófelvonás és megemlékezés
  • Szeptember: Vásárhelyi Ízök Fesztiválja
  • Október 6.: Emlékezés az aradi vértanúkra
  • Október 23.: Emlékezés az 1956-os forradalomra
  • Október 31.: Mindenszentek napi koszorúzás
  • December 16.: Adventi koncert

A minisztériumból januárban érkezett az első válasz egy főosztályvezetőtől, amelyben azt írják, a januári programokra a helyőrségi zenekar részvétele „egyéb, előre betervezett szolgálati feladatok miatt nem biztosítható”. Azóta a HM cikkünk megjelenéséig minden programot lemondott, szó szerint ugyanazzal a szövegezéssel, minden esetben „egyéb, előre betervezett szolgálati feladatokra” hivatkozva.

Magánemberként ott volt

Ez főleg azokban az esetekben furcsa, amikor olyan rendezvényekhez kérték a katonák részvételét, amelyek kifejezetten honvédségi relevanciájúak, mint emlékezés a Don-kanyarban elesettekre vagy a ’48-as szabadságharcra.

Olyan eset is volt, amikor az egyik zenei fesztivál előtt szintén „egyéb, előre betervezett szolgálati feladatokra” hivatkozva mondták le a katonazenekar részvételét, miközben az együttes vezetője magánemberként elment a rendezvényre.

Katonai rendezvény (harangszentelés a Zrínyi Miklós laktanyában) kormányzati részvétellel, a polgármester nélkül Hódmezővásárhelyen 2023. május 26-án
Katonai rendezvény (harangszentelés a Zrínyi Miklós laktanyában) kormányzati részvétellel, a polgármester nélkül Hódmezővásárhelyen 2023. május 26-án

Felülről jött?

A városban azért is furcsállják sokan a történteket, mert eddig kifejezetten jó volt a kapcsolat a lövészdandárral. Márki-Zay Péter polgármester is értetlenségét fejezte ki lapunknak, kiemelve, hogy idén „még a katonasírok koszorúzására sem jöhettek el a katonák”. A városvezető szóhasználata nem véletlen, Hódmezővásárhelyen mindenki azt gondolja, a katonák részvételét fentről, vagyis a minisztériumból tiltották le.

„Jövő kedden dönt a közgyűlés az Orbán Viktor által háborús zónákba küldött és ott megsebesült vásárhelyi katonák anyagi támogatásáról. Ez biztosan megint nem fog tetszeni Orbán Viktornak, mert a kormány agyon akarja ezt hallgatni, de én beszéltem már sebesült vásárhelyi katonával, ők igenis örülnek” – mondta a Szabad Európának a polgármester.

Érdekes, hogy a már idézett honvedelem.hu oldalon nagyon részletes információkat találni a hódmezővásárhelyi lövészdandár mindennapjairól, még arról is beszámolnak, ha a katonák futni mennek. Azokról a napokról, amelyeken idén önkormányzati rendezvények voltak, nem találtuk nyomát beszámolónak szolgálati feladatokról. Az ügyben kerestük a Honvédelmi Minisztérium sajtóosztályát, cikkünk megjelenéséig nem válaszoltak.

Hódmezővásárhely legutóbb azzal került be a hírekbe, hogy Lázár János, a térség országgyűlési képviselője, építési és közlekedési miniszter nyíltan megfenyegette a lakókat: amennyiben 2024-ben is Márki-Zay Pétert választják polgármesternek, nem számíthatnak támogatásra a kormánytól.

  • 16x9 Image

    Kósa András

    Kósa András a Szabad Európa főmunkatársa. 2001 óta újságíró, az elmúlt bő húsz évben volt a Magyar Hírlap, a Magyar Nemzet, a Hír Televízió és a Népszava munkatársa. Ezenkívül dolgozott a hvg.hu politika rovatának vezetőjeként és a tulajdonosok által 2022 augusztusában megszüntetett azonnali.hu főszerkesztőjeként is.

XS
SM
MD
LG