Rigában, a lett fővárosban a múlt héten döntöttek le egy park fölött magasodó obeliszket, amely arról emlékezett meg, hogy a Vörös Hadsereg 1944-ben – politikai meggyőződéstől függően – felszabadította vagy megszállta az országot. Az emlékmű a nézelődők éljenzése közepette egy tóba zuhant.
Napokkal korábban Észtországban daruval távolították el és múzeumba szállították egy vörös csillagos szovjet tank másolatát – ez egyike volt annak a négyszáz emlékműnek, amelyet el akarnak bontani.
Lengyelországban, Litvániában és Csehországban már hónapok óta számolják fel a sokak által az elnyomás szimbólumának tartott Vörös Hadsereg-emlékműveket egy megkésett tisztogatás részeként.
Oroszország Ukrajna elleni háborúja új lendületet adott az utolsó megmaradt szovjet emlékművek ledöntéséhez azokban az országokban, amelyek több mint három évtizede visszanyerték Moszkvától a szuverenitásukat. Ezek az országok ma már a NATO-hoz és az Európai Unióhoz tartoznak, és Ukrajna elkötelezett támogatói.
A kommunista korszak végén, amikor Lettország, Litvánia és Észtország visszanyerte függetlenségét a Szovjetuniótól, Lengyelország és szomszédai pedig elutasították a moszkvai stílusú kommunizmust, elkezdték átnevezni az utcákat és eltüntetni a leggyűlöltebb szimbólumokat, köztük a szovjet államot megalapító Vlagyimir Lenin és más kommunista vezetők szobrait. Sok ilyen relikvia ma múzeumban található (Budapesten például a szoborparkban).
Varsóban a hatóságok 1989-ben gyorsan ledöntötték Feliksz Dzerzsinszkij lengyel arisztokrata emlékművét (Moszkvában ez két évvel később történt meg). Dzerzsinszkij, avagy FED volt az, aki az 1917-es bolsevik forradalom után megszervezte a szovjet titkosrendőrséget. Az ő irányítása alatt felállt Cseka, a KGB elődje volt a meginduló terrorhullám végrehajtója.
A kommunista múlt átértékelése Mihail Gorbacsov, az utolsó szovjet vezető reformjai nyomán indult meg. Érdekes módon Gorbacsov, aki kedden, 91 éves korában halt meg egy moszkvai kórházban, Nyugaton nagyobb tiszteletnek örvend, mint a volt keleti blokk jelentős részében.
„Nincs helye a rezsimre vagy a népére való emlékezésnek”
A szovjet katonáknak vagy a náci Németország legyőzésében játszott szerepüknek állított emlékművek azonban sok helyen megmaradtak. A helyi közvélemény vagy közömbösen, vagy az Adolf Hitler brutális rezsimje elleni harcban meghalt egyszerű katonák iránti tisztelettel szemlélte ezeket.
Az ukrajnai háború azonban a felszínre hozta az emlékeket arról, hogy e katonák közül néhányan nőket erőszakoltak meg és más háborús bűnöket követtek el.
Krista Sarv, az Észt Történeti Múzeum kutatási igazgatója szerint miután a kilencvenes években ledöntötték Lenin és más kommunista vezetők szobrait, az emberek nagyrészt figyelmen kívül hagyhatták a többi emlékművet. A hozzáállás azonban hirtelen megváltozott Ukrajna február 24-i orosz inváziója után, és most az emlékművek „hangosan emlékeztetnek a megszállásra és annexióra”.
Karol Nawrocki, az emlékművek eltávolítását felügyelő lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetének vezetője szerint „a szemünk előtt vált a történelem élő élménnyé”.
„Az Orosz Föderáció egyenruhájába öltözve, Leninnel és Sztálinnal a fejükben és a szívükben az orosz katonák úgy »szabadítják fel« Ukrajnát, hogy nőket, gyerekeket gyilkolnak és katonákat ölnek meg” – tette hozzá.
„Legyen világos: a lengyel közéletben nincs helye a totalitárius kommunista rezsimre és a népére való megemlékezésnek” – tette hozzá.
Egy 2016-os, a kommunista múlt felszámolásáról szóló törvény már korábban is a kommunista szimbólumok és nevek eltüntetését írta elő, de egyes önkormányzatoknak nem volt erre pénzük, így az intézet lépett közbe. Február óta hatvan emlékművet jelölt ki eltávolításra – és több mint húszat már le is döntött.
Litvániában tavasz óta számos megmaradt szovjet emlékművet távolítottak el szórványos tiltakozások közepette. Lettországban és Észtországban azonban, ahol jelentős orosz kisebbség él, a „takarítás” nagyobb indulatokat váltott ki, mivel a helyi oroszok – és az orosz kormány – ezt háborús hőseik elleni támadásnak tekintik.
Dmitrij Prokopenko orosz etnikumú lett állampolgár, aki ellenezte a rigai obeliszk eltávolítását, azt mondta, hogy nagyszülei harcoltak, a dédapja pedig meghalt a „nácik elleni szabadságharcban”. Számára az emlékmű az ő áldozatuk előtt tiszteleg.
„Lettország olyan ország, ahol a lettek és az oroszok együtt élnek – mondta. – Úgy gondolom, hogy az állam egyik részének, az ország egyik részének tiszteletben kell tartania a másik rész jogait is.”
Az orosz külügyminisztérium kedden hosszú közleményt adott ki, amelyben barbárságnak minősítette a szovjet emlékművek lerombolását a balti országokban, és megtorló intézkedésekkel fenyegette meg Lettországot, Litvániát és Észtországot.
Belarusz bosszú: bontás egy lengyel temetőben
Lengyelország elleni nyilvánvaló pofonként Belarusz múlt héten állítólag egy lengyel háborús katonák sírjait tartalmazó emlékművet tett a földdel egyenlővé.
Lengyel tisztviselők a maguk részéről ezt akciót nyilvánították barbárnak, tekintettel arra, hogy Lengyelország politikája szerint nem háborgatják a szovjet katonák sírját. Rafał Leśkiewicz, a Lengyel Emlékezetkutató Intézet történésze kifejtette: „Keresztényként a sírokat szent földként kezeljük. Nem számít, hogy ki van benne.”
Egyes esetekben a helyiek támogatják a Vörös Hadsereg emlékműveinek megtartását a hadsereg és szövetségeseinek a náci Németország legyőzésében játszott szerepe miatt. Vannak, akik a történelmi emlékezet eltörlésétől tartanak, vagy a szovjetek oldalán harcoló saját őseik megsértésének tartják az emlékmű-döntögetést.
Lengyelek, akik megtartanák az emlékműveket
A Lengyelország északi részén fekvő Gdańskban heves vita alakult ki a Győzelem sugárúton álló szovjet T–34-es harckocsi miatt. A város végül úgy döntött, hogy nem távolítja el. A tank parancsnoka egy lengyel hadnagy volt. A lengyel katonák kulcsszerepet játszottak az egykori német Danzig városának a náciktól történő felszabadításában.
A háborús lengyel katonák két leszármazottja nyílt levélben fejezte ki felháborodását az emlékmű tervezett eltávolítása miatt.
Felidézték, hogy a lengyel katonák a szovjetekkel együtt harcolva haltak meg Lengyelország felszabadításáért, és hogy a szovjet győzelem eredményeként Lengyelország megkapta a legyőzött Németország területének és városainak egy részét, köztük Gdańskot és Wrocławot. Azt is megjegyezték, hogy a Vörös Hadsereg volt az, amely felszabadította Auschwitzot, Majdaneket és számos más náci haláltábort.
„Ha nem lett volna a lengyel és szovjet katonák 1945. májusi győzelme, Lengyelország talán nem is létezne” – áll a Paweł Dybicz magazinszerkesztő és August Grabski történész által írt levélben.
Sok más lengyel azonban megjegyzi, hogy a második világháború azután tört ki, hogy a Szovjetunió és a náci Németország 1939-ben titokban megállapodott Lengyelország és a balti államok felosztásáról. A Vörös Hadsereg csak azután szállt harcba a németek ellen, miután Németország elárulta és lerohanta a Szovjetuniót.
Az emlékművek már az Ukrajna elleni orosz invázió előtt is feszültségforrások voltak
2007-ben az észtországi Tallinnban a Vörös Hadsereg egyik katonáját ábrázoló második világháborús emlékmű áthelyezése napokig tartó zavargásokat váltott ki. Egy embert közben megkéseltek.
2013-ban egy művész egy olyan szobrot állított fel a gdański tank mellett, amely egy terhes nőt megerőszakoló szovjet katonát ábrázolt. Az engedély nélküli szobrot gyorsan eltávolították. Miután Oroszország megszállta Ukrajnát, egy másik művész egy nagy, kézzel varrott ukrán zászlóval borította be a tankot, hogy tiltakozzon Vlagyimir Putyin orosz elnök „zsarnoksága” ellen.
Márciusban, amikor Lengyelország éppen a szovjet emlékművek eltávolításának menetrendjét dolgozta ki, az északi Koszalin városának egyik lakosa saját kezébe vette az ügyet. Egy kotrógéppel egy temetőbe hajtott, és ledöntötte egy szovjet katona szobrát, akit egy lány ölelget.
Nawrocki szerint a lengyelországi szovjet emlékművek hivatalos eltávolítása „nagyon gyors ütemben halad. Ez egy olyan ügy, amelyet már régen le kellett volna rendezni.”
