Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

A NATO-főtitkár sürgeti Dél-Koreát, hogy fokozza a katonai támogatást Ukrajnának


Jens Stoltenberg NATO-főtitkár
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár hétfőn sürgette Dél-Koreát, hogy növelje katonai támogatását Ukrajnának. Olyan országokra hivatkozott, amelyek megváltoztatták politikájukat, miszerint nem adnak fegyvert a konfliktusban álló országoknak az orosz inváziót követően.

Stoltenberg Szöulban, Japánt is magába foglaló útja első állomásán beszélt. A vizit célja az, hogy erősítse a kapcsolatokat a Nyugat és ázsiai szövetségesei között az ukrajnai háború és a Kínával folytatott verseny erősödése közepette.

A szöuli Chey Institute for Advanced Studies előtt tartott előadásában köszönetet mondott Dél-Koreának az Ukrajnának nyújtott, fegyvereket nem tartalmazó segélyért, de arra sürgette Szöult, hogy tegyen többet, hozzátéve, hogy „sürgető szükség van” lőszerre.

„Arra biztatom a Koreai Köztársaságot, hogy folytassa a segítségnyújtást, és lépjen előre a katonai támogatás konkrét kérdésében” – mondta.

„Végül is ez egy olyan döntés, amelyet előbb-utóbb meg kell hozniuk, de mondom: több NATO-szövetséges, akinek az volt a politikája, hogy soha nem exportál fegyvert konfliktusban lévő országokba, most megváltoztatta ezt” – közölte Németországra, Svédországra és Norvégiára hivatkozva.

„Ha nem akarjuk, hogy az önkényuralom és a zsarnokság győzedelmeskedjen, akkor az ukránoknak fegyverekre van szükségük, ez a valóság” – mondta Stoltenberg, aki korábban norvég miniszterelnök volt.

Dél-Korea jelentős megállapodásokat írt alá több száz harckocsi, repülőgép és egyéb fegyverek szállításáról a NATO-tag Lengyelországgal, amióta Oroszország megtámadta Ukrajnát. Jun Szogjol elnök azonban azt mondta, hogy egy dél-koreai törvény, amely tiltja a fegyverek szállítását konfliktusban érintett országoknak, megnehezíti a fegyverek küldését Ukrajnába.

Oroszország „különleges műveletnek” nevezi február 24-én megindított invázióját a saját biztonságát fenyegető veszélyek elhárítása érdekében.

Stoltenberg találkozott Junnal és Li Dzsong Szup védelmi miniszterrel is, akik a közös értékeken alapuló kapcsolatok szorosabbra fűzését szorgalmazták a NATO-val, de nem válaszoltak nyilvánosan az Ukrajnának nyújtott katonai segítségnyújtás fokozását célzó felhívásokra.

Kínai kihívás

A magas rangú dél-koreai tisztviselőkkel folytatott találkozókon Stoltenberg azt mondta, hogy az európai és észak-amerikai események összefüggenek a más térségekben zajló eseményekkel, és hogy a szövetség az ázsiai partnerségek bővítésével kíván segíteni a globális fenyegetések kezelésében.

A NATO főtitkára szólt arról is: „rendkívül fontos”, hogy Oroszország ne nyerje meg a háborút, nemcsak az ukránok miatt, hanem azért is, hogy ne küldjön téves üzenetet a tekintélyelvű vezetőknek, a Pekingben ülőknek is arról, hogy erőszakkal megszerezhetik, amit akarnak.

Kína ugyan nem ellenfele a NATO-nak, de sokkal előrébb került a NATO napirendjén – mondta Peking növekvő katonai képességeire és a térségben tapasztalható korlátozó-kényszerítő viselkedésére utalva.

„Hisszük, hogy kapcsolatban kell lennünk Kínával olyan kérdésekben, mint a fegyverzet-ellenőrzés, az éghajlatváltozás és más témák – mondta. – Ugyanakkor világosan látjuk, hogy Kína kihívás elé állítja értékeinket, érdekeinket és biztonságunkat.”

Mao Ning, a kínai külügyminisztérium szóvivője a Stoltenberg kijelentéseivel kapcsolatos kérdésre válaszolva hétfőn azt mondta: Kína az országoknak partnert, nem pedig kihívást jelent, és nem fenyegeti egyetlen ország érdekeit vagy biztonságát sem.

„Azt is reméljük, hogy a NATO felhagy hidegháborús mentalitásával és a blokkok szembenállásának koncepciójával, és többet tesz Európa és a világ biztonságáért és stabilitásáért” – mondta Mao szokásos sajtótájékoztatóján.

Az állami média által hétfőn közzétett közleményében Észak-Korea Stoltenberg látogatását „a konfrontáció és a háború előjátékának” nevezte, „amellyel új hidegháború sötét felhőit hozza az ázsiai-csendes-óceáni térségbe”.

Dél-Korea tavaly megnyitotta első diplomáciai képviseletét a NATO mellett, és ígéretet tett arra, hogy elmélyíti az együttműködést a nukleáris fegyverkezés visszaszorítása, a kibervédelem, a terrorizmus elleni küzdelem, a katasztrófaelhárítás és a biztonság más területein.

Lloyd Austin amerikai védelmi minisztert is Szöulba várják hétfőn tárgyalásra a dél-koreai vezetőkkel.

Készült a Reuters beszámolójának felhasználásával.

Maradjon velünk!

  • Szabad Európa a mobilján: töltse le ingyenes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!

A stabil mobilkapcsolat érdekében a weboldal egyes funkciói az applikációban csak korlátozottan érhetők el.

XS
SM
MD
LG