Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

A NATO-szövetségesek 1500 harcjárművet, 230 harckocsit küldtek Ukrajnába


Tűzoltók dolgoznak egy orosz rakétacsapásban megsérült épületnél Mikolajivban 2023. április 27-én
Tűzoltók dolgoznak egy orosz rakétacsapásban megsérült épületnél Mikolajivban 2023. április 27-én

A NATO-országok leszállították az Ukrajnának az Oroszországgal vívott háborúhoz ígért harcjárművek több mint 98 százalékát – mondta csütörtökön a katonai szövetség vezetője. Kijev a jelek szerint készen áll az ellentámadás megindítására.

A több mint 1550 páncélozott jármű, 230 harckocsi és más felszerelés mellett a tagországok „nagy mennyiségű lőszert” küldtek Ukrajnának, valamint több mint kilenc új ukrán dandárt képeztek ki és szereltek fel – mondta Jens Stoltenberg NATO-főtitkár.

Becslések szerint több mint harmincezer katona alkotja az új dandárokat.

„Ez erős helyzetbe hozza Ukrajnát ahhoz, hogy folytassa a megszállt területek visszavételét” – mondta Stoltenberg újságíróknak Brüsszelben.

A NATO főtitkára egy nappal azután beszélt erről, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közölte: „hosszú és tartalmas” telefonbeszélgetést folytatott Hszi Csin-ping kínai vezetővel. Ez volt az első ismert kapcsolatfelvétel köztük Oroszország több mint egy évvel ezelőtti inváziója óta.

Jóllehet Zelenszkij azt mondta, hogy ösztönző volt a szerdai hívás, és nyugati tisztviselők üdvözölték Hszi lépését, úgy tűnik, a történtek egyelőre nem hozták közelebb a békekilátásokat.

Oroszország és Ukrajna feltételei a békekötéshez messze állnak egymástól, Peking pedig – bár globális diplomáciai hatalomként kívánja pozicionálni magát – nem hajlandó bírálni Moszkva invázióját. A kínai kormány Oroszországot diplomáciai szövetségesének tekinti az Egyesült Államok befolyásával szemben a globális ügyekben, és Hszi múlt hónapban Moszkvába látogatott.

Stoltenberg kijelentette, hogy a 31 NATO-szövetséges elkötelezett az ukrán hadsereg további erősítése mellett, és hozzátette, hogy az orosz erők által elfoglalt területek visszavétele erősebb tárgyalási pozíciót biztosít Kijevnek, ha béketárgyalásokra kerül sor.

Ehhez kapcsolódóan: Patriot légvédelmi rendszerek érkeztek Ukrajnába

A Kreml és a Zelenszkij–Hszi-beszélgetés

A Kreml langyos választ adott Hszi és Zelenszkij telefonbeszélgetésére.

Arra a kérdésre, hogy a hívás segítheti-e a harcok befejezését, Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője azt mondta újságíróknak: „Készek vagyunk üdvözölni mindent, ami az ukrajnai konfliktus lezárásához és az Oroszország által kitűzött célok eléréséhez vezethet.”

Peszkov szerint a kínai és az ukrán vezető közötti beszélgetés „az országok szuverén ügye és kétoldalú párbeszédük része”.

Miután Ukrajnában a harctéri helyzet nagyrészt statikus, az elmúlt hónapokban állóháború folyt, az orosz erők továbbra is bombázzák az ukrán területeket, gyakran lakóházakat és más polgári infrastruktúrát ér találat.

Szerdáról csütörtökre virradóra legalább hét civil meghalt és 33-an megsebesültek – közölte csütörtökön az ukrán elnöki hivatal.

Egy ember akkor vesztette életét, és 23-an, köztük gyerekek akkor sebesültek meg, amikor a dél-ukrajnai Mikolajivban becsapódott négy Kalibr cirkálórakéta – mondta el egy tisztviselő.

A Mikolajivi terület kormányzója, Vitalij Kim arról számolt be, hogy a támadásban 22 többemeletes épület, 12 családi ház és más lakóépületek sérültek meg.

A Kalibr rakétákat hajókról vagy tengeralattjárókról indítják – azokat, amelyek eltalálták Mikolajivot, valahonnan a Fekete-tengerről lőtték ki az ukrán déli hadműveleti parancsnokság szerint.

Készült az AP beszámolójának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG