Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

A német kancellár felszólította Kínát, hogy gyakoroljon nyomást Oroszországra


Olaf Scholz parlamenti beszéde Berlinben 2023. március 2-án
Olaf Scholz parlamenti beszéde Berlinben 2023. március 2-án

Olaf Scholz a kínai kormányt bírálta az ukrajnai háborúval kapcsolatos álláspontja miatt, továbbá azt szorgalmazta, hogy Peking vesse be befolyását annak érdekében, hogy az orosz vezetés vonja ki csapatait a megszállt országból.

„Vessék be befolyásukat Moszkvában az orosz erők kivonása érdekében, és ne szállítsanak fegyvert az agresszor Oroszországnak!” – sürgetett a német kancellár a szövetségi törvényhozás ülésén mondott beszédében.

Scholz üdvözölte, hogy Hszi Csin-ping kínai elnök világosan szembehelyezkedett mindenfajta nukleáris fenyegetéssel és az atomfegyverek bárminemű ukrajnai használatával.

Szavai szerint ez hozzájárult a helyzet deeszkalációjához, így az is helyénvaló, hogy Peking a múlt héten közzétett, tizenkét pontos békejavaslatában is megerősítette az üzenetet.

Ehhez kapcsolódóan: Elemzés: A kínai javaslat elvezethet az ukrajnai háború végéhez? Nem egészen

Az ugyanakkor „csalódás”, hogy Kína a világ húsz legnagyobb gazdaságát tömörítő országcsoport indiai pénzügyminiszteri ülésén nemrégiben nem volt hajlandó kiállni a tavalyi G20-csúcson elfogadott közös nyilatkozatban foglaltak mellett, azaz nem erősítette meg, hogy „világosan elítéli az orosz támadást”.

A kancellár emellett leszögezte, hogy az Ukrajnának nyújtott támogatás egyben hozzájárulás a globális biztonság védelméhez is. „Micsoda fatális bátorítás lenne az agresszor számára, ha megjutalmaznák a nemzetközi jog és az európai béke megsértését!” – fogalmazott.

Ehhez kapcsolódóan: Hogyan formálta az ukrajnai háború az amerikai felkészülést egy esetleges konfliktusra Kínával?

Aláhúzta: jelenleg semmi jele annak, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök hajlandó lenne tárgyalni egy tisztességes békéről. „Nem lehet úgy tárgyalni, hogy pisztolyt szegeznek a fejedhez, csakis a saját behódolásodról” – közölte.

Készült a dpa tudósításának felhasználásával.

Maradjon velünk!

  • Szabad Európa a mobilján: töltse le ingyenes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!

A stabil mobilkapcsolat érdekében a weboldal egyes funkciói az applikációban csak korlátozottan érhetők el.

XS
SM
MD
LG