Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

A német kormány lemondta a már meghirdetett Német–Magyar Fórumot Berlinben


Orbán Viktor és Olaf Scholz kezet ráz: hogy miről beszéltek november 13-án, arról alig lehet tudni valamit
Orbán Viktor és Olaf Scholz kezet ráz: hogy miről beszéltek november 13-án, arról alig lehet tudni valamit

Információink szerint a német fél az utolsó pillanatban úgy döntött, „szeretne több civil szereplőt bevonni a szervezésbe német oldalról is”. A kétoldalú kapcsolatok több évtizedes mélyponton vannak.

„Német–Magyar Fórum, Berlin, 2023. december 13–14., részletes program hamarosan” – cikkünk megírásakor is ez szerepelt még a Magyar–Német Ifjúságért Egyesület honlapján. Ez csak azért érdekes, mert eközben már több forrásból – köztük németből is – úgy értesültünk, hogy a rendezvény elmarad. Az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem mint társszervező honlapján már nem is szerepel a decemberi programajánlóban a fórum.

Mint megtudtuk, a rendezvényt nem törölték, „csupán elhalasztották”, hogy mikorra, azt még senki nem tudja. A decemberi esemény elmaradása így is példátlan a magyar–német kapcsolatok történetében. A Német–Magyar (Magyar–Német) Fórumot még 1992-ben hozta létre Antall József és Helmut Kohl vezetésével a két kormány. Ez lett a kétoldalú kapcsolatok egyik legfontosabb terepe, minden évben (egyszer itt, egyszer ott) megrendezték. Sokáig jellemzően a hivatalban lévő kormányfők is részt vettek rajta, de hiányukban is evidens volt, hogy a külügyminiszterek, gazdasági miniszterek ott vannak.

Ez a második Orbán-kormány idején változott meg. A 2010 után hivatalba lépő kabinetek előbb főleg alacsonyabb szintű – államtitkári, helyettes államtitkári – szereplőket delegáltak, majd ennek hatására 2017-ben meg is szűnt a kormányszinten szervezett fórumozás. A párbeszéd fenntartásának érdekében azonban a szervezést a már említett Magyar–Német Ifjúsági Egyesülethez delegálták, így a rendezvény Német–Magyar (Magyar–Német) Ifjúsági Fórumként élt tovább. Emlékezetes volt azonban, amikor – mint a Népszava megírta – 2018-ban az Orbán-kormány egy minisztere és államtitkára is az utolsó pillanatban mondta le részvételét egy „nagy Fidesz-rendezvényre” hivatkozva, aminek azonban semmilyen nyoma nem volt az adott napon. (Ráadásul Bajkai István azóta elhunyt Fidesz-képviselő el is ment, ahelyett hogy a „Fidesz-rendezvényen” vett volna részt.)

Fontosak lettek a civilek?

Megkérdeztük a Magyar–Német Ifjúságért Egyesületet a törlés/halasztás okairól, de egyelőre nem válaszoltak. Német forrásból ugyanakkor úgy értesültünk, hivatalosan az, hogy a német fél „szeretne több civil szervezetet bevonni a szervezésbe német oldalról is”. A német hivatkozás szerint míg az egyesület, illetve az Andrássy Egyetem ilyen civil szereplő, Németországban a kormány a szervező, ezen szeretnének a jövőben változtatni. Azt nem tudtuk meg, hogy kik lehetnek ezek a civil szervezetek, és mennyit csúszik a rendezvény.

A hivatkozás annyiban érdekes, hogy a német fél számára eddig nem volt szempont a civilek hiánya, most a jelek szerint hirtelen olyan fontos lett, hogy inkább elhalasztanak miatta egy már meghirdetett fórumot. A német–magyar kapcsolatok régóta több évtizedes mélyponton vannak, a magas szintű találkozók gyakorlatilag megszűntek. Orbán Viktor november 13-án ugyan találkozott Olaf Scholz kancellárral, de a megbeszélésekről utólag csak annyit lehetett megtudni, hogy „európai ügyekről egyeztettek”, ráadásul a magyar kormányfő azért ment a német fővárosba, hogy Charles Michel, az Európai Tanács elnöke meghívására más uniós kormányfőkkel tárgyaljon.

„Német kormányzati szereplőket nem kormányzati rendezvényekre sem lehet most hívni Magyarországra, mert akkor a protokoll szerint találkozniuk kellene magyar kormányzati partnerükkel, és ez jelenleg nem kívánatos német oldalról” – egy magyar politikus jellemezte így a német–magyar kapcsolatokat múlt heti cikkünkben.

Ráadásul a korábban szövetséges CDU–CSU-val is megromlott a Fidesz kapcsolata, az ő politikusaik sem jönnek szívesen Magyarországra. Mint írtuk, Németországban a mainstream politikusok, így a kereszténydemokraták is kifejezetten EU-pártiak, ráadásul „a német szavazók tudják, mi történik Magyarországon. Orbán-barátsággal nem lehet választást nyerni Németországban, ahol Orbánt EU-ellenes politikusnak tartják” – mondta egy forrás. (A Fidesz kommunikációja szerint viszont a CDU távolodott el Helmut Kohl örökségétől, és tolódott túlságosan balra.)

Információink szerint Friedrich Merz CDU-elnök sem hajlandó találkozni Orbán Viktorral (pedig őt a párt jobbszárnyához sorolják), és a helyzet változására sem magyar, sem német oldalról nem számítanak rövid távon. (Bár Menczer Tamás külügyi államtitkárnak nemrég volt egy megbeszélése német partnerrel, amely „jó hangulatú” volt.)

A már zajló európai uniós kampányban a Fidesz biztosan nem mérsékli majd a retorikáját (most indult el az Európai Bizottság német elnöke, Ursula von der Leyen, illetve Soros György fia, Alex Soros ellen a kormányzati kampány). Úgy tudjuk, a magyar kormánypártban kifejezetten arra számítanak, hogy egy erős választási szereplés majd „jobb belátásra bírja” a nyugati partnereket, hiszen „világos lesz, hogy a magyar választók többségének az kell, amit Orbán Viktor képvisel”. A Fideszben pedig a német–magyar relációt tekintve (feltéve, hogy a szocdem–zöld–szabaddemokrata kormánykoalíció nem bukik meg addig) a két egykori NDK-s területen tartott tartományi választásokra figyelnek.

Ugyanis azt sem lehet kizárni, hogy a szélsőséges AfD kormányzati pozícióba jut. Fideszes érvelés szerint ez nemcsak az AfD felé nyithatná meg az utat a kapcsolatfelvétel előtt (ami eddig tabu volt), de a CDU-t is erőteljesen jobbra tolhatná, ami szintén szabad gyököket jelentene a Fidesz számára.

  • 16x9 Image

    Kósa András

    Kósa András a Szabad Európa főmunkatársa. 2001 óta újságíró, az elmúlt bő húsz évben volt a Magyar Hírlap, a Magyar Nemzet, a Hír Televízió és a Népszava munkatársa. Ezenkívül dolgozott a hvg.hu politika rovatának vezetőjeként és a tulajdonosok által 2022 augusztusában megszüntetett azonnali.hu főszerkesztőjeként is.

XS
SM
MD
LG