Miközben a tálibok már harmadik éve újra hatalmon vannak Afganisztánban, a szélsőséges szervezet továbbra is páriának számít a nemzetközi közösség szemében, de az egyre sürgetőbb globális érdekek miatt a Nyugat vajon jó úton halad-e afelé, hogy nagyobb együttműködést tanúsítson vagy akár elismerje a tálib kormányt, amely határozottan elutasítja a nőkkel és az emberi jogokkal kapcsolatos elnyomó politikájának megváltoztatását?
A tálibok az új évet még mindig a gyors katonai győzelmüktől felbátorodva kezdik, amely hatalomra juttatta őket Kabulban, változatlanul dacolva a mérséklésükre irányuló nemzetközi erőfeszítésekkel, aminek következményeként még nem kapták meg a vágyott nemzetközi elismerést.
A Nyugat és a tálibok óvatos közeledésének oka az Afganisztánban kialakult humanitárius válság és a szélsőséges szervezet képességei a regionális terrorizmus elleni küzdelemben és a kábítószer-kereskedelem korlátozásában. Ez életben tartja azt az elképzelést, hogy az elismerés és a normalizált kapcsolatok egy napon valósággá válhatnak, ha a radikális iszlamista csoport betartja a kormányzás nemzetközi normáit.
Alig néhány héttel azután megrekedtek a kapcsolatépítés kezdeti lépései a tálibokkal, hogy 2021 augusztusában átvették a hatalmat, miután a szervezet gyorsan megszegte az emberi jogok betartására tett ígéreteit, és betiltotta a lányok középfokú oktatását.
A lépés arra késztette a nemzetközi közösséget és különösen az Egyesült Államokat, hogy leállítsa a folyamatban lévő, korlátozott tárgyalásokat – mondta Ashley Jackson, a svájci székhelyű Center on Armed Groups társigazgatója.
„Azt gondolták, hogy ha leállítják az együttműködést, ha leállítják az összes folyamatot és támogatást, amelyet a táliboknak ajánlottak a jó viselkedésért, akkor az iszlamisták rájönnek, hogy ez hiba volt, és megfordítják az irányt – mondta Jackson. – Ez soha nem fog megtörténni, és most az USA és mások is rájöttek erre” – tette hozzá.
A tálib kormányt továbbra sem ismerik el, és elszigetelik, nincs helye az ENSZ-ben, és csak néhány diplomáciai képviselete van világszerte.
Jackson szerint azonban a közelmúltban „nagyon finom és enyhe irányváltás” történt a nemzetközi közösség viszonyulásában a tálibokhoz.
Erre az elmúlt évben számos példa volt, például ritka megbeszéléseket tartottak amerikai tisztviselők és a tálibok között idén nyáron olyan kritikus kérdésekről, mint az emberi jogok romló helyzete Afganisztánban, különösen a bánásmód a nőkkel és lányokkal.
Szóba került a nemzetközi humanitárius segítségnyújtás terén az együttműködés, a nehéz helyzetben lévő afgán gazdaság és a tálibok szerepe az ópiummák termesztésének megfékezésében, és hogy ne nyújtsanak menedéket szélsőséges csoportoknak.
Az ENSZ idén felmérte, hogyan lehetne egységes nemzetközi megközelítést kialakítani a tálibok által uralt Afganisztánnal szemben még akkor is, ha António Guterres főtitkár nem engedte a tálibok meghívását az ország helyzetéről tartott tavaszi tárgyalásokra.
Néhány ország – köztük Oroszország, Kína, Irán, Törökország és Japán, valamint az Európai Unió – továbbra is jelen van Afganisztánban, csatlakozva az ENSZ képviseleti irodáihoz és a világ legnagyobb humanitárius válságának kezelésében részt vevő különböző segélyszervezetekhez.
Vegyes üzenetek
Megfigyelők szerint a nemzetközi közösség együttműködése a tálibokkal nem áll ellentétben az erőfeszítésekkel, hogy rávegyék a radikális csoportot elnyomó politikájának megváltoztatására, ugyanakkor nem fog egyhamar bekövetkezni, ezáltal a tálibok teljes elismerése is várat magára.
Ennek bizonyítékaként Nader Nadery, aki részt vett a 2020–2021-ben Dohában a korábbi afgán kormány és a tálibok között zajló béketárgyalásokon, az ENSZ Biztonsági Tanácsának december 14-i, egyhangú döntését idézte, amely szerint újabb egy évvel meghosszabbítják a tálibok elleni szankciókat.
„A nemzetközi közösség nem siet változtatni az irányvonalon, és fenntartja álláspontját – mondta Nadery, a washingtoni székhelyű Wilson Center és a Stanford Egyetem Hoover Intézetének munkatársa a Szabad Európának. – Az az informális globális konszenzus, hogy nem ismerik el a tálibokat, amíg nem változtatnak a nőkkel szembeni viselkedésükön és kirekesztő kormányzási modelljükön, a legerősebb befolyást jelenti, amivel a nemzetközi közösség rendelkezik” – fogalmazott.
De a vegyes üzenetek, amelyek arra utaltak, hogy küszöbön állhat a tálibokkal a kapcsolatok normalizálódása, zavart okoztak.
Nagy vihart keltett az ENSZ főtitkárhelyettesének, Amina Mohammednek a nyilatkozata, amikor bejelentette, hogy ENSZ-konferenciát tervez a tálibok elismerésének megvitatására.
„Reméljük, hogy megtaláljuk azokat a kis lépéseket, amelyek visszavezetnek minket az elismerés, az elvi alapú elismerés útjára – mondta Mohammed április 17-én. – Lehetséges ez? Nem tudom. De ennek a vitának meg kell történnie. A tálibok egyértelműen elismerést akarnak, és ez a mi nyomásgyakorlási lehetőségünk” – tette hozzá.
Egy nappal később, az iszlám szent hónap, a ramadán végét ünneplő nyilatkozatában a tálibok visszavonult vezetője, Hibatulla Ahundzáda molla megismételte követelését, hogy más országok ne avatkozzanak be Afganisztán ügyeibe, és hangsúlyozta, hogy a saría, vagyis az iszlám törvények alkalmazásával véghez kívánja vinni az afgán társadalom „vallási és erkölcsi reformját”.
A tálibok a saría értelmezésével magyarázzák a nők jogainak következetes csorbítását, beleértve a nők kizárását a közterületekről, az oktatásból, valamint a tiltakozni merészelő nőjogi aktivisták bebörtönzését.
A hír, hogy Guterres ENSZ-főtitkár májusban az afgán konferencia házigazdája lesz, felháborodást keltett, többek között a közösségi médiában a DoNotRecognizeTaliban hashtaggel.
Az ENSZ gyorsan lépett, hogy finomítsa Mohammed megjegyzéseit, hangsúlyozva, hogy a dohai találkozó nem a tálibok elismerésére fog összpontosítani, és hogy a konferencia célja csupán „a nemzetközi közösségen belüli közös megegyezés arról, hogy miként lehet a tálibokkal kapcsolatba lépni”.
Kiderült, hogy a tálibok nem kapnak meghívást. Guterres a májusi találkozót követően azt mondta, hogy nem ez a megfelelő időpont arra, hogy közvetlenül tárgyaljon a tálibokkal.
A kapcsolatok rendezésének ötlete, valamint az amerikai és tálib képviselők júliusi találkozója számos afgán nő számára mégis adott okot az ünneplésre, mert abban bíznak, hogy meghallgatják a véleményüket.
Egy júliusi pakisztáni gyűlésen Vahida Amiri a Szabad Európa által működtetett Azadi Rádiónak azt mondta, hogy ő és más afgán nők azért gyűltek össze, hogy tiltakozzanak a konferencia ellen.
„A legfőbb üzenetünk a világnak, hogy kérem, ne ismerjék el a tálibokat” – mondta Amiri, hozzátéve, hogy ez „bűntett lenne Afganisztán népe ellen”.
„Nemi apartheid”
Szeptemberben Németországban afgán aktivisták éhségsztrájkba kezdtek, hogy tiltakozzanak az Afganisztánban zajló „nemi apartheid” ellen.
Afganisztánban sok nő úgy nyilatkozott az Azadi Rádiónak, hogy a tálibok hivatalos elismerése pusztító hatással lenne az ügyükre.
„Sajnos amikor a tálibok hatalomra kerültek, bezárták az egyetemek kapuit, és arra kényszerítették a nőket, hogy otthon maradjanak – mondta egy afgán nő, aki biztonsági okokból nem kívánta megadni a nevét. – Szerintem ha a tálibokat elismerik, a nőkre vonatkozó korlátozások még szigorúbbak lesznek” – fogalmazott.
Más afgánok azonban nyitottabbak voltak az ötletre, tekintettel a nehéz afganisztáni humanitárius és gazdasági helyzetre.
„Bár a tálibok egyes tettei nem helyesek, a tálib kormányt az emberek érdekében kellene elismerni, hogy javuljon az afgánok élete” – mondta Hán Pacsa az északi Nangarhar tartományból az Azadi Rádiónak.
Nem világos, hogy a nemzetközi közösség hogyan tervezi egyensúlyba hozni az együttműködést a tálibokra gyakorolt nyomás fenntartására mellett, hogy változtassanak politikájukon.
Miután az ENSZ idén megbízást adott egy független elemzésre arról, hogy miként lehetne egységes nemzetközi megközelítést kialakítani a tálibok által uralt Afganisztánnal szemben, a dokumentum ellentmondásokat tárt fel.
A novemberben nyilvánosságra került elemzés szerint „Afganisztánnak a globális intézményekhez és rendszerekhez való bármilyen formális visszailleszkedéséhez a nők részvételére és képviseletére lesz szükség”, és azt állította, hogy az afgánokkal folytatott konzultációkon a lányok és nők helyzete volt a leggyakoribb kérdés az országban.
Jackson szerint azonban a jelentés, amelyet a tálibok elutasítottak, „nem következetes”, és akaratlanul is „sok országnak mentséget adhat arra, hogy úgy viszonyuljon a tálib kormányhoz, ahogy akar”.
Mint mondta, egy ilyen koordinálatlan megközelítés valós veszélyt jelentene a múlt hibáiból való továbblépés szempontjából a tálibokkal kapcsolatos bánásmód tekintetében.
Jackson szerint az Egyesült Államok és más nyugati országok „hónapokat pazaroltak arra a hibás stratégiára, hogy leállították az együttműködést, megpróbálták kirekeszteni a tálibokat, és úgy jártak el, mintha olyan befolyással rendelkeznének a tálibokkal szemben, amiről tudták vagy tudniuk kellett volna, hogy nem rendelkeznek”.
Jackson, aki sokat írt Afganisztánról és a tálibokról, azt mondta, hogy ez a megközelítés „járulékos veszteséggé” tette a nők jogait.
„Tudjuk, hogy a tálibok hogyan reagálnak az ilyen dolgokra – még jobban bekeményítenek – mondta Jackson. – Szerintem azt láttuk, hogy a nyugati országok megpróbálták fejbe vágni a tálibokat a nők jogaival, ők pedig erre azt mondták: Ó, szóval ez az egyetlen dolog, ami érdekel titeket? Ez az egyetlen eszközünk, ezért el fogjuk venni tőletek.”
Jackson szerint az együttműködés nem jelenti a normalizálást vagy az elismerést, de az szükséges, hogy a Nyugat világos és reális utat dolgozzon ki az elismerés felé. „Attól tartok, hogy a legtöbb nyugati ország egyszerűen el akarja felejteni Afganisztánt, távol akarja tartani a címlapoktól” – fogalmazott.
Nadery szerint az Ukrajnában és a Közel-Keleten zajló konfliktusok korlátozhatják a tálibokkal a folyamatos együttműködést, „nem látja jelét annak, hogy a közeljövőben normalizálódnának a kapcsolatok” a militáns csoporttal.
„A korlátozott együttműködés elegendő a humanitárius segítségnyújtás megkönnyítéséhez – mondta Nadery. – Az elkötelezettség növelésére tett kísérletek, cserébe azért, hogy a tálibok lazítanak például a nők jogaival kapcsolatos álláspontjukon, nem voltak gyümölcsözők” – tette hozzá.
Nadery szerint a tálibok tettei és politikája nemcsak a nemzetközi közösségtől, hanem az afgán közvéleménytől is elszigetelte a csoportot. Szerinte a táliboknak „sokat kell még tenniük azért, hogy elnyerjék az afgánok és a nemzetközi közösség bizalmát”.
