Az afganisztáni tálib lázadók nem teljesítik a tavaly februárban kötött békemegállapodás szerinti vállalásaikat – közölte az amerikai védelmi minisztérium.
„A tálibok nem teljesítik kötelezettségvállalásaikat az erőszak mérséklésére és az al-Kaidához fűződő kapcsolataik feladására vonatkozóan” – mondta John Kirby, a Pentagon szóvivője.
Anélkül, hogy szakítanának a terrorhálózattal és leállítanák támadásaikat az afgán biztonsági erők ellen, nehéz tovább haladni a rendezés irányába, pedig az Egyesült Államok továbbra is elkötelezett amellett – tette hozzá.
A Washington és a tálibok közötti megállapodás értelmében idén májusig minden külföldi erőnek távoznia kellene Afganisztánból a lázadók által nyújtott biztonsági garanciákért cserébe. A szerződés előírja az iszlamista lázadók számára, hogy szüntessék be támadásaikat, mérsékeljék az erőszakot, szakítsák meg kapcsolataikat a terrorszervezetekkel és lépjenek előre a kabuli kormánnyal folytatott béketárgyalásokban.
Washington felülvizsgálja a békemegállapodást
A Pentagon szóvivője arról számolt be, hogy a dél-ázsiai országban állomásozó 2500 amerikai katona elegendő a fő feladat, az Iszlám Állam és az al-Kaida afganisztáni egységeinek féken tartására. Azt nem közölte, hogy tartani kívánják-e a májusi teljes csapatkivonásáról szóló terveket.
„A védelmi miniszter rendkívül egyértelműen fogalmazott, ahogy Joe Biden elnök is. Itt az ideje véget vetni ennek a háborúnak, de felelősségteljesen akarunk eljárni, a saját, illetve afgán partnereink nemzetbiztonsági érdekeit szem előtt tartva” – mondta Kirby.
Előző héten Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó kijelentette, hogy az Egyesült Államok felülvizsgálja a tálibokkal Donald Trump elnöksége idején kötött békeegyezményt, megvizsgálják, hogy az afgán lázadók teljesítik-e kötelezettségvállalásaikat.
Készült az AFP és a Reuters tudósításainak felhasználásával.
Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!