Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

A politikai súrlódások gyors megszüntetését ígéri Lengyelország és Ukrajna


Tusk lengyel kormányfő és Zelenszkij ukrán elnök kézfogása Kijevben 2024. január 22-én
Tusk lengyel kormányfő és Zelenszkij ukrán elnök kézfogása Kijevben 2024. január 22-én

Lengyelország és Ukrajna vezetői hétfőn ígéretet tettek arra, hogy rendezik a háborús szövetségüket hátráltató kényes politikai vitát, és fokozzák a védelmi együttműködést a lassan harmadik évébe lépő orosz invázióval szemben.

Donald Tusk most először látogatott miniszterelnökként a szomszédos országba, és baráti üzenetet intézett Volodimir Zelenszkij elnökhöz: azt mondta, hogy „egyetértésre jutottak” a lengyel kamionosok tiltakozásának ügyében.

„Lengyelország mindent megtesz, hogy növelje Ukrajna esélyeit a győzelemre ebben a háborúban” – mondta Tusk közös sajtótájékoztatójukon.

Varsó kulcsfontosságú szövetségese volt Kijevnek, amikor nyugati pénzügyi és katonai támogatást keresett Oroszország ellen, de az elmúlt hónapokban a kapcsolatok megromlottak, amikor a határon szervezett blokádok kárt okoztak az ukrán gazdaságnak.

A kamionosok múlt héten beleegyeztek abba, hogy március 1-jéig felfüggesztik a tiltakozást, amelynek célja megakadályozni az ukrán kamionosok engedélymentes bejutását az Európai Unióba.

„Megértjük, hogy milyen mély okok vezettek ehhez a helyzethez, de mindenekelőtt annak a fenyegetésnek a mélységére kell felhívnunk a figyelmet, amely népeink előtt áll” – mondta Zelenszkij, hozzátéve, hogy üdvözli Varsó igyekezetét az ügyben.

Ehhez kapcsolódóan: Tusk teljes elszántságot kért a nyugati közösségtől Ukrajna támogatása mellett

Mindkét vezető üdvözölte a két ország közös fegyvergyártási terveit, Zelenszkij pedig az X-en közölte, hogy „olyan új együttműködési formáról tárgyaltak, amelynek célja nagyobb volumenű fegyvervásárlás az ukrán szükségletek kielégítésére”. Részleteket nem árult el.

Az új lengyel kormány azt vizsgálja, hogyan készítsen több lőszert és katonai felszerelést az Ukrajnának szánt új segélycsomag részeként – mondta Radosław Sikorski külügyminiszter múlt héten.

Tusk útjára az ukrán egység napján került sor, amely hosszú története során számos invázióval szembesülő Nyugat- és Kelet-Ukrajna 1919-es egyesülését ünnepli.

Zelenszkij ezt azzal tette emlékezetessé, hogy bejelentette: Kijev kettős állampolgárságot kínál Oroszországon kívül a világ bármely táján élő ukránoknak és leszármazottjaiknak.

Tusk, aki szeretné megmutatni, hogy a kormányváltás nem hoz változást Varsó Ukrajna-politikájában, találkozott Denisz Smihal ukrán miniszterelnökkel is.

„Nekem nagyon fontos, hogy éreztessem: Lengyelország Ukrajna legmegbízhatóbb, legstabilabb szövetségese a gonosszal vívott gyilkos összecsapásban” – idézte Tuskot irodája az X-en, a korábbi Twitteren.

Tusk látogatása előtt a Moszkva által kinevezett kelet-ukrajnai tisztviselők arról számoltak be, hogy ukrán lövedékek végeztek legalább 27 emberrel egy oroszok által megszállt városban. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője „szörnyű terrorcselekménynek” nevezte a Donyeck elleni támadást, az Oroszország támogatását élvező helyi hatóságok pedig gyásznapot hirdettek.

Az ukrán hadsereg tagadja, hogy bármi köze lenne a támadáshoz, mindazonáltal egyik fél állításait sem lehetett egyelőre ellenőrizni.

Készült a Reuters és az AP tudósításainak felhasználásával.
XS
SM
MD
LG