Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

A rendőrség szerint jog-, és szakszerű volt a könnygáz a Karmelitánál


Tüntetők a rendőrsorfallal szemben a budai várban, a Karmelita kolostornál 2023. május 3-án
Tüntetők a rendőrsorfallal szemben a budai várban, a Karmelita kolostornál 2023. május 3-án

A rendőrség szerint szabályosan használták a kényszerítő eszközöket szerda este a Karmelita kolostornál a tüntetők megfékezésére. A TASZ szerint viszont a rendőrök aránytalan mértékben vetettek be könnygázt és tonfát.

A Budapesti Rendőr-főkapitányságra 2023. május 3-án délutánra három fővárosi gyűlésről érkezett bejelentés. A BRFK mindhárom bejelentést tudomásul vette, a szervezőkkel egyeztetett. A bejelentett gyűlések befejezése után a résztvevők egy csoportja az előírásokat megszegve a Budai Várnegyedbe vonult, ahol a rendőrség megakadályozta, hogy a Színház utcába és a Szent György utcába bejussanak - közölte a rendőrség.

A tüntetők vitatkozni kezdtek a rendőrökkel, indulatos, sértő kijelentéseket tettek, közülük néhányan igyekeztek a sorfal közé furakodni, lökdösték a rendőröket. Többen már ekkor maszkkal vagy kendővel takarták el az arcukat, de volt, aki védőszemüveget, sőt gázálarcot viselt. A rendőrök többször tájékoztatták a megjelenteket, hogy be nem jelentett gyűlésen vesznek részt és kérték, illetve felszólították őket, hogy a sorfaltól lépjenek távolabb, valamint a rendőrökkel szembeni erőszak esetén kényszerítő eszközök alkalmazását is kilátásba helyezték - olvasható a police.hu oldalon kiadott közleményben.

A tömeg egy része ekkor elindult a Színház utcához, közben az építési területet védő kerítést rángatták, ütötték. Néhányan átmásztak a kerítésen és együttes erővel áttörték azt. Az építési területre betódult csoport a kerítést tovább rongálta és a Színház utca felé is áttörte azt. Az itt felsorakozott rendőröket dobálni kezdték és többen megkíséreltek a sorfalon erőszakkal átjutni. Az őket ért támadás elhárítására a rendőrök ekkor könnygázt alkalmaztak, és megkezdték a zárt területre bejutottak kiszorítását, ennek során öt embert vontak intézkedés alá, akiket később előállítottak. Miután mindenkit sikerült a zárt területről kiszorítani, az egyenruhások sorfallal biztosították az áttört kerítést - írták a közleményben.

A jogellenes gyűlés szervezőjével szemben a Budapesti Rendőr-főkapitányság gyülekezési joggal visszaélés miatt szabálysértési eljárást kezdeményezett, a rendőrökre támadók közül öt személyt előállítottak, velük szemben a Központi Nyomozó Főügyészségen hivatalos személy elleni erőszak miatt tettek feljelentést. A további támadók és más bűncselekmények elkövetőinek azonosítása a kamerafelvételek alapján jelenleg is folyamatban van. Nyolc embert azért jelentettek fel, mert arcukat maszkkal eltakarva vettek részt a jogellenes gyűlésen. Egyiküket elő is állították, mert megpróbált elmenekülni az őt igazoltatni akaró rendőrök elől. Egy nőt pirotechnikai termékkel kapcsolatos szabálysértés miatt állítottak elő.

A rendőri intézkedéseket követően a parancsnoki vizsgálat indult, amely szerint a kényszerítő eszköz alkalmazása jog-, és szakszerű volt - közölte a rendőrség.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a TASZ szerint a rendőrök aránytalan mértékben vetettek be könnygázt és tonfát a Karmelita kolostornál szerda este.

“A kerítés felborítása után a készenléti rendőrök szinte azonnal könnygázt vetettek be és tonfával nekimentek a tüntetőknek, hátra szorították őket, annak ellenére, hogy rendelkezésre álltak volna jóval enyhébb eszközök és lehetőségek is” – mondta Hegyi Szabolcs.

XS
SM
MD
LG