Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

A tálibok jó kapcsolatra törekszenek az Egyesült Államokkal


Amír Hán Muttaki Kandahárban 2021. augusztus 15-én

Afganisztán elkötelezett a nők oktatása és munkavállalása mellett, és a világ „irgalmasságában és együttérzésében” reménykedik a rászorulók millióinak megsegítésében – jelentette ki az országot uralma alá hajtó iszlamista tálibok egyik vezetője.

Amír Hán Muttaki, az új kormány külügyminisztere interjút adott az AP amerikai hírügynökségnek, amelyben elmondta, hogy jó kapcsolatra törekszenek a világ minden országával, és az Egyesült Államokkal sincs problémájuk.

Ezzel kapcsolatban felszólította a nemzetközi közösséget az augusztus 15-i tálib hatalomátvételt követően befagyasztott mintegy tízmilliárd dollár értékű forrás elérhetővé tételére országa számára.

„Az Afganisztán elleni szankcióknak nincs semmi hasznuk. Afganisztán instabilitása vagy egy gyenge afgán kormány senkinek nem áll érdekében” – hangsúlyozta.

Az afgán diplomácia vezetője elismerte, hogy a világban felháborodással fogadták a lányok oktatására és a nők munkavállalására vonatkozóan bevezetett korlátozásokat. A dél-ázsiai ország számos részében nem járhatnak iskolába a hét és tizenkét év közötti lányok, és sok női közalkalmazottat otthon maradásra szólítottak fel. Egyes tálib tisztségviselők ugyanakkor azt állítják, hogy ez csak átmeneti állapot, ugyanis időbe telik az iszlám szigorú értelmezésének megfelelő, nemek szerinti elkülönítés lehetővé tétele az oktatási intézményekben és a munkahelyeken.

Iránba és Pakisztánba menekülnek a szegénység, az éhség és a tálibok elől az afgánok
please wait

No media source currently available

0:00 0:02:34 0:00

Megváltoztak?

Első, 1996 és 2001 közötti uralma idején a radikális mozgalom megtiltotta az iskolába járást és a munkavállalást a lányok és nők számára, betiltották a zenét és a sportot, és nyilvános kivégzéseket tartottak a stadionokban.

Muttaki szerint azonban az utóbbi húsz évben megváltoztak.

„Előrelépést értünk el a kormányzásban és a politikában, illetve a nemzettel és a világgal folytatott interakcióban. Minden egyes nappal tapasztaltabbak leszünk és előrehaladunk” – fogalmazott.

A külügyminiszter aláhúzta, hogy az ország harmincnégy tartományából tízben biztosított a lányok oktatása, zavartalanul működnek a magániskolák és az egyetemek, valamint az egészségügyben dolgozó nők mindegyike visszatérhetett a munkába. „Ez mutatja, hogy elkötelezettek vagyunk a nők részvétele mellett” – szögezte le.

Majd hozzátette, hogy a tálibok általános amnesztiát hirdettek, nem vették célba ellenfeleiket, így például az előző kormány tagjai is félelem nélkül élhetnek Kabulban.

A Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet novemberben arról számolt be, hogy a tálibok több mint száz volt rendőrt és titkosszolgálati dolgozót meggyilkoltak vagy elüldöztek négy tartományban.

Muttaki ezzel szemben úgy vélekedett, hogy nem a félelem, hanem a jobb élet reménye és a szegénység miatt akarják sokan elhagyni Afganisztánt.

Kiemelte, hogy kormányzásuk első hónapjaiban követtek el hibákat, és ígéretet tett rá, hogy reformokat fognak bevezetni, amelyek az egész ország javára válnak.

Jobb kapcsolatban reménykednek

A tárcavezető emellett visszautasította és alaptalannak nevezte az al-Káida nemzetközi terrorhálózat helyi megerősödéséről szóló jelentéseket. Állítása szerint a tálibok betartották a terrorizmus elleni küzdelmet érintő korábbi vállalásaikat, semmi nem bizonyítja ennek ellenkezőjét.

Sajtóhírek szerint az utóbbi hónapokban megszaporodtak az Iszlám Állam nevű terrorszervezet támadásai a tálibok és egyes kisebbségek ellen. Kunduz és Kanadhár tartományban katonai járőrökön és síita mecseteken is rajtaütöttek.

Muttaki ugyanakkor kiemelte, hogy az utóbbi időben nem történt jelentősebb merénylet, és kitért arra is, hogy nem terveznek együttműködést az Iszlám Állam ellen az Egyesült Államokkal.

Mindazonáltal abbéli reményét fejezte ki, hogy idővel „Amerika változtatni fog a politikáján”, ha megbizonyosodnak arról, hogy egy önállóan is működőképes Afganisztán Washington szempontjából is hasznos.

„Végezetül Amerikának, az amerikai nemzetnek üzenném, hogy nagy nemzetként elegendő türelemmel és nagy szívvel kell rendelkeznie ahhoz, hogy olyan Afganisztán-politikát folytasson, amely a nemzetközi szabályokon alapul, és véget vessen a nézetkülönbségeknek, csökkentse köztünk a távolságot, jó kapcsolatokat alakítson ki Afganisztánnal” – mondta.

Készült az AP tudósításának felhasználásával.

Maradjon velünk!

  • Szabad Európa a mobilján: töltse le ingyenes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!

A stabil mobilkapcsolat érdekében a weboldal egyes funkciói az applikációban csak korlátozottan érhetők el.

XS
SM
MD
LG