Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Álhírnek nevezte a Financial Times állítását Szijjártó a CNN-en


"Valóban úgy hiszi, hogy az amerikaiak beavatkoznának, hogy elérjék, hogy az Önök pártja, amely már jó ideje hatalmon van, veszítsen jövőre?" - kérdezte a CNN műsorvezetője a magyar külügyminiszterrel készült keddi interjúban. A beszélgetésben szó volt Magyarország átoltottságáról, illetve Budapest és Brüsszel viszonyáról is.

Az amerikai hírcsatorna riportere arra utalt, amit Szijjártó Péter a Financial Times felvetésére válaszolt a minap. A brit lap tudósítója felhozta, hogy Magyarországot nem hívták meg az amerikai szervezésű demokrácia online csúcsra, illetve hogy Hillary Clinton élesen bírálta a magyar kormányt. A külügyminiszter akkor azt mondta: nem szorulunk rá arra, hogy bárki érettségi vizsga jelleggel bírálgassa el a magyar demokrácia állapotát, és hozzátette: minden bizonnyal lesznek külső beavatkozási kísérletek a magyar választási kampányba, "egyes előkészületi fázisokat már sikerült is detektálni".

A CNN-nek adott interjúban Szijjártó Péter azt mondta: álhírt kreált a Financial Times abból, amit mondott. Ő nem állított olyat, hogy az Egyesült Államok jövőre megpróbál majd beavatkozni a magyar választásokba. "Közép-Európában élünk, nem a Holdon, nem a Marson. Ebben a régióban mindig számítani kellett arra, hogy keletről és nyugatról is megpróbálják befolyásolni a történéseket.”

Ezek a kísérletek folyamatosak, „bizonyos nagykövetségek nyíltan kormányellenes cikkeket finanszíroznak az interneten, pályázati úton adnak pénzt az úgynevezett szabad sajtónak, amely mindig kormányellenes" - tette hozzá.

"Tudja, megvannak a titkosszolgálataink, amelyek már észleltek bizonyos előkészületeket arra, hogy bizonyos országok, bizonyos entitások, bizonyos szervezetek befolyásolni szeretnék a közakaratot Magyarországon, még a választások vonatkozásában is". De ezeknek a szolgálatoknak, melyek egyike az ő tárcája alá tartozik, kötelességük fellépni az ilyen támadások ellen, hogy „kizárólag a magyar emberek dönthessenek az ország jövőjéről” - tette hozzá Szijjártó Péter.

A külügyminiszter az ATV stúdiójából válaszolt a CNN kérdéseire. Elmondta azt is, hogy Magyarországon 70 százalékos az átoltottság, ami szerinte tovább emelkedik majd, illetve hogy a magyar kormány „jobboldali, konzervatív, keresztény kormányként” vitában áll az európai uniós liberális „fősodorral”, abban érdekelt, hogy az EU ne váljon „Európai Egyesült Államokká”, hanem erős nemzetállamok szövetsége legyen.

XS
SM
MD
LG