Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Állami és önkormányzati százmilliókkal megtámogatva álcivilezi az akkugyár ellen tüntetőket tizenkét helyi szervezet


A debreceni polgármester háza előtt tüntetett az Amnesty International Magyarország és a Mikepércsi Anyák a Környezetért Egyesület. A tüntetők szerint nem igaz, amit a polgármester korábban állított, hogy a szennyező üzemekről szóló rendelet nem vonatkozik az akkumulátorgyárakra.
A debreceni polgármester háza előtt tüntetett az Amnesty International Magyarország és a Mikepércsi Anyák a Környezetért Egyesület. A tüntetők szerint nem igaz, amit a polgármester korábban állított, hogy a szennyező üzemekről szóló rendelet nem vonatkozik az akkumulátorgyárakra.

Provokátorszervezetnek és álcivilnek nevezte az Amnesty International Magyarországot és a Mikepércsi Anyák a Környezetért Egyesületet egy debreceni civil szervezetek által aláírt nyílt levél. A dokumentum szerzői olyan szervezetek, amelyek több mint 280 millió forint önkormányzati és állami támogatásban részesültek tavaly, kommunikációjukban a Fidesz narratíváit erősítik, és rendszeresen szereplési lehetőséget adnak kormánypárti politikusoknak.

„Mi, az évek óta Debrecenben működő és a városért dolgozó civil szervezetek határozottan tiltakozunk a városunkba rendbontás céljával érkező álcivil szervezetek tevékenysége ellen” – így kezdődik az a nyílt levél, amelyet a fideszes vezetésű debreceni önkormányzattal és a kormánnyal jó kapcsolatban lévő szervezetek írtak alá.

Október 17-én az Amnesty International Magyarország és az akkumulátorgyárak ellen már több mint fél éve küzdő Mikepércsi Anyák a Környezetért Egyesület (Miakö) tüntetett Debrecen polgármesterének háza előtt. A tiltakozást a környezetszennyező cégeknek kedvező hatósági szerződésekről szóló kormányrendelet visszavonása érdekében szervezték.

A tüntetők egyik, krétával írt üzenete a polgármesternek
A tüntetők egyik, krétával írt üzenete a polgármesternek

A demonstráción Kozma Éva, a Miakö elnöke közölte: követelik a hatékony környezetvédelmi szabályozás megalkotását, valamint egy felelős környezetvédelmi minisztérium felállítását.

Ehhez kapcsolódóan: „Hány magyar gyereknek kell betegen születnie vagy meg sem születnie?” – a polgármester házánál tüntettek civilek Debrecenben

A demonstrálók szerint a polgármester a kormányhoz hasonlóan félrevezeti a közvéleményt. Papp László úgy értelmezte a helyzetet, hogy az ő közbenjárására a kormány megtiltotta az akkumulátorgyáraknak, hogy hatósági szerződést kössenek a kormányhivatallal, ezért ezek a gyárak semmi esetre sem úszhatják meg a környezetszennyezésért járó büntetést. A civilek ezzel szemben úgy látják: hiába adott ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter egy erről szóló utasítást saját magának, mivel az nem jogszabály, nem írhatja felül a korábban közzétett rendeletet.

A Magyar Közlönyben szeptember 21-én éjjel megjelent kormányrendelet a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva, annak ideje alatt lehetővé teszi a környezetvédelmi hatóság, tehát a területileg illetékes kormányhivatal számára, hogy egy környezetszennyezésen kapott céggel szemben ne határozatot hozzon, vagyis ne szabjon ki bírságot, illetve ne zárassa be az üzemet, hanem szerződést kössön vele, amelyben a szennyező vállalja, hogy egy bizonyos – a rendeletben meg nem határozott – időtartamon belül felhagy a jogsértéssel.
A szabályozást kezdettől fogva élesen kritizálták a környezetvédő szervezetek. A WWF, a Magyar Természetvédők Szövetsége, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Humusz Szövetség, a Reflex Környezetvédő Egyesület és a Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség Orbán Viktor miniszterelnöknek az üggyel kapcsolatban címzett nyílt levelét például néhány nap alatt több mint tízezer magánszemély és 104 civil szervezet írta alá. A kormányrendelet visszavonását maga Papp László polgármester is kérte a kormánytól. Mint a tüntetésen kiderült, mindezt néhány órával a demonstráció bejelentését követően a rendőrségre, hetekkel a rendelet kiadása után.

A kínai székhelyű Contemporary Amperex Technology Co. (CATL) akkumulátorgyárának építése Debrecen mellett
A kínai székhelyű Contemporary Amperex Technology Co. (CATL) akkumulátorgyárának építése Debrecen mellett

Nyílt levél a „megfélemlítő álcivilekről”

Alig pár órával az október 17-i demonstrációt követően tizenkét debreceni szervezet adott ki közös nyílt levelet, amelyben tiltakoztak az általuk külföldről finanszírozott, álcivilnek minősített Amnesty és a Mikepércsi Anyák tevékenysége ellen. A Facebook-hirdetésként, tehát pénzért is terjesztett írás szerint a demonstráció szervezőinek célja „a megfélemlítés és a fenyegetés meghonosítása”, valamint a „balhé” és a politikai haszonszerzés. Kijelentették továbbá, hogy „szégyent hoznak az egész civil szférára, hiteltelenné teszik a valódi civil szervezetek sokéves, önzetlen munkáját”.

A polgármester védelmére írt nyílt levelet tizenkét szervezet jegyezte
A polgármester védelmére írt nyílt levelet tizenkét szervezet jegyezte

Válaszul a nyílt levélre a Debrecenben évtizedek óta működő Alternatív Közösségek Egyesülete egy október 19-én közzétett Facebook-bejegyzésben állt ki a Mikepércsi Anyák és az Amnesty International munkatársai mellett, a tizenkét egyesületet meghívták egy beszélgetésre a civilségről.

Sorosista ellenzékről beszélt a korábbi polgármester

Kósa Lajos két videóban is kiállt a jelenlegi polgármester, Papp László mellett. „Szintet léptek ma aljasságban a sorosista szervezetek Debrecenben – mondta a fideszes országgyűlési képviselő a polgármester háza előtti demonstráció másnapján. A politikus arról beszélt: eddig minden közéleti szereplő esetében tiszteletben tartották az otthon szentségét, ráadásul szerinte felesleges volt a tüntetés, mert Papp László maga intézte el, hogy az akkumulátorgyárak ne részesüljenek különleges elbánásban környezetvédelmi szempontból. – Innen látszik, hogy az ellenzéknek Debrecen nem számít, csak a balhé, csak a hatalom” – fogalmazott.

„A sorosista ellenzék itt, Debrecenben is bármilyen aljasságra képes – tette hozzá Kósa a demonstráció harmadnapján. Az országgyűlési képviselő szerint kérdés, mi lesz a következő lépés: – Talán a gyerekeinket macerálják, a szomszédainkat zaklatják majd? – vetette fel, majd felszólította a civileket: – El a kezekkel az otthonainktól!”

Kósa Lajos két videóban is kiállt a jelenlegi polgármester mellett és az akkumulátorügyben tüntetőkkel szemben
Kósa Lajos két videóban is kiállt a jelenlegi polgármester mellett és az akkumulátorügyben tüntetőkkel szemben

Nemrég alapított szervezet is kapott támogatást

A debreciner.hu kiderítette, hogy a polgármestert megvédő szervezetek majdnem mindegyike kapott önkormányzati és állami támogatást, annak ellenére hogy több csak nemrég alakult. Ezek a civil szervezetek eseményeikkel, megszólalásaikkal gyakran kifejezetten a Fidesznek, valamint a párt helyi politikusainak kedveznek.

A nyílt levelet aláíró szervezetek egyikéről, a 2022-ben létrejött Baráti Kör Egyesület tevékenységéről nem találtunk híradást. A levél szerint évek óta a városért dolgozó szerveződésnek nemcsak többéves múltja, hanem saját honlapja, Facebook-oldala sincs. Mindössze annyi információt találtunk velük kapcsolatban, hogy 742.500 forint önkormányzati támogatásban részesültek Debrecen 2022-es civil alapjából Nagymacs városrész hagyományos rendezvényeire. Ez azonban a szervezet 2022-es beszámolójában még nem szerepel. Ugyanebből az alapból egyébként a Szeretlek Debrecen (825 ezer forint), az Ondód Jövőjéért Egyesület (ötszázezer forint), a Civilek a Tóciért (402 ezer forint), a Tegyünk Együtt Pallagért Egyesület (egymillió forint), a Józsai Szabadidő és Tömegsport Egyesület (egymillió forint), valamint a Cívis Város Kulturális Egyesület (másfél millió forint) is kapott támogatást.

Aktív kapcsolat az önkormányzattal

Négy szervezetről már korábban kiderült, hogy aktív kapcsolatot tart fenn a városházával. Az ondódi egyesülettel közművelődési megállapodást kötöttek, az EU-Roma Országos Egyesületet, a Halápon a Gyermekekért-et, valamint a Bihari Állami Gondozottak Egyesületét pedig önkormányzati támogatásban részesítették.

Ezeknek a szervezeteknek azóta sem engedték el a kezüket, az Ondód Jövőjéért tavaly 2,66 millió forint állami és 1,39 millió forint önkormányzati, a Halápon a Gyermekekért 7,4 millió forint állami és 1,6 millió forint önkormányzati, a Bihari Állami Gondozottak Egyesülete pedig 2,15 millió forint állami és csaknem ugyanannyi, 2,13 millió forint önkormányzati támogatást kapott. A legnagyobb összeget az EU-Roma Országos Egyesület könyvelhette el, 153,21 millió forint állami és 83,99 millió forint önkormányzati forráshoz jutott. A 2022-es beszámolók alapján rajtuk kívül támogatást kapott még a Civilek a Tóciért (hétszázezer forint állami és ugyanannyi önkormányzati), a Tegyünk Együtt Pallagért (három-háromszázezer forint), a Könyvtár- és Információtudományi Társaság (hétszázezer forint az önkormányzattól), a Józsai Szabadidő és Tömegsport Egyesület (kilenc- és egymillió forint), valamint a Cívis Város Kulturális Egyesület (5,31 és 6,66 millió forint).

A tizenkettőből mindössze két egyesület, a Zöld Vénkertért és a Baráti Kör nem tüntetett fel állami és/vagy önkormányzati támogatást 2022-es beszámolójában. A többiek együttesen 179,73 millió forint állami, továbbá 100,8 millió forint önkormányzati forráshoz jutottak, ez összesen 280,53 millió forint.

Díszsorfal gyerekekből, „Szerelemösvény”, káposzta

A polgármestert nyílt levélben megvédő szervezetek nyilvános rendezvényein felülreprezentáltak a fideszes politikusok. Például a Szeretlek Debrecen szervezte 2022-ben azt a tavaszköszöntő egészség- és sportnapot, amelyen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter átadott egy csapókerti futópályát. A minisztert a járda két oldalán felálló gyermeksorfal fogadta. Az eseményen rajta kívül beszédet mondott Papp László polgármester és Tasó László (Fidesz) országgyűlési képviselő is. Utóbbi arra kérte a megjelenteket, hogy április 3-án szavazzanak a Fideszre az országgyűlési választásokon.

Az Ondód Jövőjéért Egyesület idén október 21-én káposztafőző versenyt szervezett Debrecen Ondód városrészén, amelyre nem felejtették el meghívni Papp László polgármester mellett a választókerület önkormányzati képviselőjét, Katona Erzsébetet (Fidesz) sem. A Halápon a Gyermekekért az elmúlt években számos alkalommal hívta meg Debrecenbe a Fidesz politikusai és szavazói körében jellemzően kiemelt tiszteletnek örvendő Böjte Csaba erdélyi ferences szerzetest, akinek már legutóbb a székhelyhídi „Szerelemösvény” létrehozásában nyújtottak segítséget. Böjte idén augusztusban is az egyesület hívására érkezett Debrecenbe, a Székelyek parkjában tartott rendezvényen megáldotta az új kenyeret. Ugyanott Pósán Lászó (Fidesz) országgyűlési képviselő beszédet mondott .

Egy képviselő, aki mindent nyomon követ

A 2022-ben alapított Zöld Vénkertért Egyesület tevékenységéről leginkább Barcsa Lajosnak (Fidesz), Debrecen gazdasági ügyekért felelős alpolgármesterének, a választókerület egyéni önkormányzati képviselőjének közösségi oldalán lehet tájékozódni. Három héttel a szervezet alapítása után már jövőbeli céljaikról egyeztettek az alpolgármesterrel, Barcsa idén májusban ott volt egy rendezvényükön, majd júniusban is meghívást kapott egy programra, június végén pedig arról posztolt, hogy az egyesületnek megjelent egy kiadványa, amely „szakmai iránymutatásként szolgál a városunkban található hasonló közösségeknek is”. Emlékeztetőül: az egyesület ekkor volt másfél éves.

Barcsa Lajos, Debrecen Megyei Jogú Város alpolgármestere a Zöld Vénkertért Egyesület kiadványával
Barcsa Lajos, Debrecen Megyei Jogú Város alpolgármestere a Zöld Vénkertért Egyesület kiadványával

Október 30-án egy sajtótájékoztatón megkérdeztük Barcsa Lajostól, milyen kapcsolatban áll az egyesülettel. Először annyit válaszolt, semmilyen kapcsolatban nem áll velük, majd újabb kérdésünkre közölte: nem tagja. Amikor emlékeztettük a szervezetről szóló Facebook-posztjaira és az akcióikon való részvételére, az alpolgármester úgy reagált: ő önkormányzati képviselő is, ez pedig az ő választókerülete. „Egy felelős képviselő ott van a területen, és minden tevékenységet nyomon követ, ami támogatható” – magyarázta.

A Zöld Vénkertért Egyesület elnöke az a Nagy Gyuláné, aki egyben az önkormányzat által fenntartott Vénkerti Közösségi Kert vezetője is. Nagy Gyuláné többször nyilatkozott már a megyei KESMA-portálnak, a Haonnak. 2021-ben például elárulta, hogy Kósa Lajostól ismeri a kovászolt levelekbe töltött káposzta receptjét.

Osztogatás és disznóvágás Kósa Lajossal

A Civilek a Tóciért Kulturális és Szabadidős Egyesület közösségi oldalán idén eddig egyetlen bejegyzést tettek közzé: a Mikepércsi Anyákat és az Amnestyt kritizáló nyílt levelet. 2022-ben az utolsó posztjuk Pósán László fideszes országgyűlési képviselő adventi bejegyzésének megosztása volt.

A Tegyünk Együtt Pallagért Egyesület Facebook-csoportját ketten moderálják: Majer Tamás (Fidesz), a városrész önkormányzati képviselője, valamint Őri Krisztián, a Józsai Szabadidő és Tömegsport Egyesület elnöke. Őri a koronavírus-járvány idején Kósa Lajos (Fidesz) országgyűlési képviselő, valamint Majer Tamás társaságában osztott járványvédelmi csomagokat. Tavaly márciusban disznóvágást szerveztek Józsán, amelynek fővédnöke Majer Tamás volt, de részt vett az eseményen Kósa Lajos is.

A Debreciner 2019-ben írt arról, hogy az EU-Roma Országos Egyesület debreceni székházának falát jelenleg is aktív kormánypárti politikusok, Papp László polgármester, Kósa Lajos, Tasó László, az ugyancsak országgyűlési képviselő Bodó Sándor, valamint Rácz Róbert főispán és Széles Diána szociális alpolgármester portréja díszíti.

Debreceni politikusok portréi egy volt iskolában, ahol több közintézmény mellett az EU-Roma Országos Egyesület is működött. A kép felső sorában Rácz Róbert, Kósa Lajos, Széles Diána, Papp László, az alsó sorban Bodó Sándor, Tasó László portréja látható
Debreceni politikusok portréi egy volt iskolában, ahol több közintézmény mellett az EU-Roma Országos Egyesület is működött. A kép felső sorában Rácz Róbert, Kósa Lajos, Széles Diána, Papp László, az alsó sorban Bodó Sándor, Tasó László portréja látható

A Cívis Város Kulturális Egyesület az elmúlt években számos fideszes politikusnak biztosított szereplési lehetőséget. 2019-ben Pósán Lászlóval, valamint Komolay Szabolcs önkormányzati képviselővel ültettek fát, idén októberben pedig Papp László polgármester nyitott meg egy, az egyesület által szervezett programot .

A Könyvtár- és Információtudományi Társaság elnöki tisztét az a Kovács Béla Lóránt látja el, aki egyben az önkormányzati fenntartású Méliusz Juhász Péter Könyvtár igazgatója. Ő 2021 augusztusában Pósán László társaságában felszólalt a Kiálts Debrecen! nevű tüntetésen, amelynek főszervezője Buzás Lajos, a Mikepércsi Anyák és az Amnesty ellen tiltakozó levelet szintén aláíró Bihari Állami Gondozottak Egyesületének elnöke. Kovács 2022-ben arra buzdította a könyvtárosokat egyesületének honlapján, hogy vegyenek részt a kormány „gyermekvédelmi” népszavazásán.

Polgár Tóth Tamás írása.
  • 16x9 Image

    debreciner.hu

    Ez a cikk a Szabad oldal kezdeményezésünk részeként jelent meg. Ebben az együttműködésben az ország független szerkesztőségeinek írásait, tartalmait vesszük át, hogy azok saját olvasóikon túl egy szélesebb nyilvánossághoz is eljussanak.

    debreciner.hu Debrecen és környékének híreit, eseményeit követi.

XS
SM
MD
LG