Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Amerika újabb támadásoktól tart a kabuli mészárlás után


Afgánok mutatják papírjaikat a kabuli repülőtéren a nyugati katonáknak, hogy feljuthassanak az evakuáló járatok valamelyikére 2021. augusztus 26-án
Afgánok mutatják papírjaikat a kabuli repülőtéren a nyugati katonáknak, hogy feljuthassanak az evakuáló járatok valamelyikére 2021. augusztus 26-án

A tálib uralom elől kétségbeesetten menekülő afgánok evakuálását segítő amerikai erők pénteken újabb támadásokra számítanak, miután az Iszlám Állam öngyilkos merénylője nyolcvanöt embert, köztük tizenhárom amerikai katonát ölt meg a kabuli repülőtér kapuin kívül.

Szemtanúk beszámolója szerint csütörtök este két robbanás és lövöldözés rázta meg a repülőtér környékét. Afgán újságírók videóin több tucat holttest volt látható a repülőtér szélén fekvő csatorna körül.

Egy egészségügyi, illetve egy tálib tisztségviselő szerint hetvenkettőre nőtt az afgán halottak száma, közülük huszonnyolcan tálibok, bár egy tálib szóvivő később cáfolta, hogy a repülőteret kívülről őrző harcosaik közül bárkit is megöltek volna.

Az amerikai hadsereg azt közölte, hogy tizenhárom katonája halt meg.

Megosztják a tálibokkal

Az Iszlám Állam (ISIS), amely egyaránt ellensége a táliboknak és a Nyugatnak, azt állítja, hogy egyik öngyilkos merénylője „tolmácsokat és az amerikai hadsereggel együttműködő kollaboránsokat vett célba”. Amerikai tisztségviselők megtorlást ígértek.

Frank McKenzie tábornok, az Egyesült Államok Központi Parancsnokságának vezetője elmondta, hogy az amerikai parancsnokok felkészülnek az Iszlám Állam újabb támadására, beleértve a repülőtérre kilőtt rakétákat vagy autóbombákat is.

„Mindent megteszünk annak érdekében, hogy felkészüljünk – mondta, hozzátéve, hogy bizonyos hírszerzési értesüléseket megosztanak a tálibokkal, és biztos benne, hogy – néhány támadást meghiúsítottak.”

Biden: Levadászunk benneteket

Az amerikai erők harcban állnak az idővel is, hogy a Biden elnök által megszabott határidőig, augusztus 31-ig befejezzék a kivonulást Afganisztánból. Joe Biden szerint az Egyesült Államok már régen elérte alapvető célját, ami miatt 2001-ben bevonult az országba: kiirtani az al-Káida fegyvereseit és megakadályozni az Egyesült Államok elleni szeptember 11-i támadások megismétlődését.

Biden azt mondta, arra utasította a Pentagont, hogy tervezze meg, miként csaphat le az ISIS-K-ra, az Iszlám Állammal kapcsolatban álló csoportra, amely jelezte, hogy az ő emberei követték el a terrortámadást.

„Nem bocsátunk meg. Nem felejtünk. Levadászunk benneteket, és megfizettek azért, amit tettetek” – mondta Biden a Fehér Házból közvetített televíziós kommentárjában.

Testrészek repültek, mint nejlonzacskók a tornádóban

A támadás után készült videón holttestek láthatók a reptér kerítése melletti szennyvízcsatornában – néhányat közülük kiemelnek és halomba raknak, miközben síró civilek kutatnak szeretteik után.

„Láttam, hogy holttestek és testrészek repülnek a levegőben, mintha csak egy tornádó fújna műanyag zacskókat – mondta egy afgán szemtanú. – Az a kis víz, ami a szennyvízcsatornában folyt, vérré változott.”

Zubair, egy 24 éves építőmérnök elmondta, hogy közel állt egy öngyilkos merénylőhöz, aki felrobbantotta magát.

„Férfiak, nők és gyermekek sikoltoztak. Láttam, ahogy sok sérültet – férfit, nőt és gyermeket – autóba raknak és kórházba visznek” – mondta.

Kaotikus kiürítés

Az Egyesült Államok Központi Parancsnokságának szóvivője szerint a támadásban megsebesült tizennyolc katonát „légi úton mentik ki Afganisztánból sebészeti egységekkel felszerelt különleges C–17-es gépekkel”.

Egy tálib tisztségviselő sajnálkozását fejezte ki a halálos áldozatok száma miatt. Azt mondta, hogy több embert veszítettek, mint az amerikaiak, de Zabihullah Mudzsáhíd tálib szóvivő később arról beszélt, hogy egyetlen tálib sem halt meg a kettős robbantásban.

„A repülőtérnek az a része az amerikai erők közvetlen irányítása alatt áll, így mi nem voltunk ott” – mondta a Reutersnek.

Az egyik NATO-ország diplomatája Kabulban arról beszélt, hogy minden külföldi ország augusztus 30-ig szeretné kihozni az állampolgárait és követségi alkalmazottait.

A tálibok szigorítani akarják a biztonsági intézkedéseket a repülőtér környékén – mondta a nevének elhallgatását kérő diplomata.

„A biztonság az ő felelősségük” – közölte, hozzátéve, hogy a táliboknak le kellene nyomozniuk az Iszlám Állam hálózatát.

Mit tudni az ISIS-K-ról?

A nyugati országok attól tartanak, hogy a tálibok, akik egykor Oszáma bin Láden al-Káidáját védték, lehetővé teszik, hogy Afganisztán ismét fegyveresek menedékévé váljon. A tálibok azt mondják, nem hagyják, hogy terroristák használják az országot.

Az ISIS-K tevékenysége kezdetben a Pakisztán határán fekvő területekre korlátozódott, de aztán a csoport létrehozott egy második arcvonalat is az ország északi részén. A West Point-i Harci Terrorizmusközpont szerint az ISIS-K-ban az afgánokon kívül más fegyveres csoportokból érkezett pakisztániak és üzbég szélsőségesek is vannak.

Százezren távoztak légi úton

McKenzie elmondta, hogy az Egyesült Államok a további támadások fenyegetése ellenére folytatja az evakuálást, és megjegyezte, hogy Afganisztánban még mindig körülbelül ezer amerikai állampolgár van.

Az evakuációs járatok indulásának üteme pénteken felgyorsult, az amerikai útlevéllel rendelkezők beléphetnek a repülőtérre – mondta egy nyugati biztonsági tisztviselő, aki a reptéren belül szolgál.

Ezreket hagynak hátra

Az elmúlt tizenkét napban a nyugati országok csaknem százezer embert evakuáltak, de beismerik, hogy ezreket hagynak hátra, amikor a hónap végén az utolsó amerikai katonák is távoznak.

Több nyugati ország közölte, hogy befejezi a civilek tömeges légi elszállítását, és bejelentette, hogy utolsó katonáik is távoztak.

A csütörtöki támadás amerikai vesztesége valószínűleg a legnagyobb 2011 óta. Akkor harmincan haltak meg egy lelőtt helikopter fedélzetén. Azóta egyetlen támadás sem követelt egyszerre ennyi amerikai halottat.

Másfél év óta pedig ez volt az első olyan afganisztáni akció, amelyben amerikaiak haltak meg. Ezt a tényt valószínűleg többször is fel fogják hozni Biden bírálói, akik azzal vádolják az elnököt, hogy meggondolatlanul lépett ki egy stabil és nehezen kivívott status quóból, amikor elrendelte a hirtelen kivonulást.

Készült a Reuters tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG