Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Amerikai alkotmányjogász: „Trump csak egy tünet, nem az ok”


Egy férfi a Capitolium egyik ablakát töri be éppen, miközben Donald Trump amerikai elnök támogatói megrohanják az amerikai törvényhozás épületét Washingtonban, az Egyesült Államokban, 2021. január 6-án.

Brian Kalt amerikai alkotmányjogász szerint félelmetes, ami a Capitoliumnál történt. De a szakértő úgy gondolja, hogy mélyebb problémák is meghúzódnak az események mögött, például hogy már nem a véleményekről szólnak a viták, hanem vannak, akik magukat a tényeket kérdőjelezik meg.

Bár január 20-án lejár Donald Trump elnöki ciklusa, az ország demokrata törvényhozói szeretnék minél hamarabb elmozdítani az elnököt a hivatalából, vagy legalább a vádeljárást megindítani ellene. A Szabad Európa központi szerkesztősége megkérte Brian Kaltot, az Egyesült Államok Alkotmányának szakértőjét, mondja el mit gondol, milyen jelentősége van a Capitolium elleni támadásnak, és milyen következményei lehetnek a kialakult helyzetnek.

Mi volt a reakciója a Capitolium ellen elkövetett erőszakos támadásra a múlt héten?

Szörnyű volt. Ez egy támadás volt – szó szerint és átvitt értelemben is – a demokratikus köztársaságunk alapjai ellen, és nagyon rémítő látni, hogy nem csak hogy ilyen megtörténik, de sokan az országban örülnek is neki.

Politikai válságba került az Egyesült Államok?

Azt gondolom, igen. Azt gondolom meg kell várni, mi történik [január] 20-án, remélhetőleg a biztonsági helyzet jobb lesz, és békés lesz a hatalomátadás. De ez csak egy része a dolognak. Van egy nagy csapat ember, aki egyértelművé teszi, hogy nem tisztelik a törvényt, hogy nem tisztelik a választások eredményét, hogy nem ismerik el a következő kormány fennhatóságát. Ez egy komoly kihívás lesz.

Volt már példa erre a fajta politikai erőszakra az Egyesült Államok elnökválasztásainak történelmében?

Nem. Soha nem láttunk még ilyet. Persze, voltak vitáink, de soha nem támadtak emberek a Capitolium épületére. Szóval, azt hiszem, világos, hogy a dolgok új szintre értek, vagy inkább új mélységbe érkeztek.

Az impeachment-eljárás még mindig egy rizikós lépés lenne, ami tovább növelné a megosztottságot, és arra ösztökélné a Trump-szimpatizánsokat, hogy beálljanak Trump ügye mögé?

Igen, azt hiszem ez megerősítené azt a narratívát, amiben a Trump-támogatók hisznek, hogy a demokraták bármit megtesznek, amit tudnak, hogy megváltoztassák a választás eredményét, hogy távolt tartsák Trumpot az elnökségtől, ahelyett hogy választásokat tartanának 2024-ben.

Viszont a demokraták nem elégszenek meg azzal, hogy azt mondják:

„Nemsokára távozik. Amit történt, megtörtént, felejtsük el!”

Megtámadták a Capitoliumot. Ez egy támadás volt a választási folyamat ellen, azzal a céllal, hogy megakadályozzák a választás eredményének véglegesítését, és nulla annak az esélye, hogy a demokraták nem reagálnak erre, hogy nem próbálnak valamiféle következményt kieszközölni. Tenniük kell valamit a dologgal kapcsolatban.

Amerikai jogászprofesszor: "egy elítélő nyilatkozatnak lehet több értelme lenne"
please wait

No media source currently available

0:00 0:00:37 0:00

Valami másnak, például az elítélő nyilatkozatnak lehet, több értelme lenne. Főleg azért, mert az elítélő nyilatkozathoz több republikánus csatlakozna. Ez elszigetelné és beazonosítaná azokat a republikánusokat, akik kitartanak Trump mellett.

Az elítélő nyilatkozat független az impeachment-eljárástól. Ez csak egy állásfoglalás lenne a Képviselőházban és/vagy a szenátusban, amiben egy egyszerű többséggel egyértelművé lehetne tenni, amit a testület mondani akar. A hivatalos állásfoglalásnak nincs következménye, de hivatalosan is kimondaná, hogy amit Trump tett az rossz és elítélendő.

Az, ami január 6-án történt, ön szerint már a "haláltusa", a Trump-kormány vége, vagy csak a kezdetét látjuk valami újnak?

Azt hiszem kiderült, hogy mennyire borzasztóan megosztott ez az ország, nem csak ideológiailag megosztott, hanem valóságérzékelésben is. Van tízmillió Trump-támogatónk, akik radikalizálódtak, akik nem fogadják el a tényeket a választással kapcsolatban, Trump személyével kapcsolatban, azzal kapcsolatban, ami az elmúlt négy évben történt.

Trump támogatói és ellenzői a tényeknek nem ugyanazzal a körével operálnak, pedig ez az ország történelmének javában adott volt. Lehet egyet nem érteni dolgokkal kapcsolatban, de legalább abban egyetértünk, hogy mi történt. És most erre nincs lehetőség, ezen a ponton. És úgy gondolom Trump a tünete ennek, és nem az oka.

Amerikai jogászprofesszor: "borzasztóan megosztott ez az ország"
please wait

No media source currently available

0:00 0:00:31 0:00

Jim McGovern massachusettsi demokrata képviselő a Capitolium megrohamozását „belföldi fasizmusnak” nevezte. Ahogy egyre több részlet derül ki a Capitolium épülete elleni támadás terveiről, még aljasabbnak látszik az egész, mint elsőre. Van rá esély, hogy azok az emberek, akik ebben hisznek, folytatják vagy fokozzák a harcot?

Igen, erre abszolút van esély. Azt hiszem, ez egy probléma lesz a rendfenntartó szervek számára, és egy nagyon komoly probléma. És én félek, hogy mit hoz a jövő. Normális esetben, elég lenne azt a kisebbséget elkülöníteni, akik szerint rendben van a Capitolium megrohamozása, és arra törekedni, hogy a kedélyeket a néhány évvel ezelőtti szintre csillapítsák, de azt hiszem, most ennek nem ez lesz a hatása.

Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából.

Maradjon velünk!

  • Szabad Európa a mobilján: töltse le ingyenes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!

A stabil mobilkapcsolat érdekében a weboldal egyes funkciói az applikációban csak korlátozottan érhetők el.

XS
SM
MD
LG