Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Szoros a verseny az elnökválasztáson: Trump csalást emleget, Biden türelemre int


A 2020-as elnökválasztás eredményeit várják az érdeklődök a New York-i Times Square-en, 2020. november 3.
A 2020-as elnökválasztás eredményeit várják az érdeklődök a New York-i Times Square-en, 2020. november 3.

Még nem lehet megjósolni, ki fogja nyerni a 2020-as amerikai elnökválasztást. Néhány államon dőlhet el a verseny, azonban a szavazatszámlálás napokig is elhúzódhat. Biztos nem lesz vitathatatlan győzelem egyik félnek sem.

Az előzetes várakozásoknak megfelelően elhúzódik az Egyesült Államok elnökválasztása, és akár még napokig sem lehet majd tudni, ki lett a győztes. Az amerikai választáson a jelöltek a különböző államok elektori szavazataiért versengenek, néhány kivételtől eltekintve az kapja egy állam összes elektori szavazatát, aki a többségi szavazatot megszerezte az adott államban. Az elnökjelöltnek 270 elektori szavazat kell a győzelemhez.

Fontos megjegyezni, hogy egyelőre csak becslésekről beszélhetünk a választást követő nagy sajtótermékek és elemzők alapján, az adatok még nem a hivatalos állást tükrözik.

A választás eredménye néhány csatatérállamon dőlhet el, ezek azok az államok, ahol mindkét jelöltnek van esélye nyerni (vannak ugyanis hagyományosan demokrata és republikánus államok). Az egyik legfontosabb állam Pennsylvania lehet, abban az államban viszont nagyon elhúzódhat a szavazatok összesítése.

Az Egyesült Államokban nincs egységes választási szabályzat, államonként eltérhet, hogy hogyan számolják a szavazatokat. Van ahol a levélben, vagy előre leadott szavazatokat még a választás előtt megszámolják, van ahol csak a választáskor kezdik el összesíteni. Szakértők szerint a demokraták inkább szavaznak levélben, mint a republikánusok, tehát lehetséges, hogy a mostani állapot még a republikánusoknak kedvez.

Az eredményeket mutató, folyamatosan frissülő térképünket itt találja.

Ez történt eddig

A fontosabb események időrendben.

6:45 (0:45 keleti parti idő)

Trump a projekciók szerint megnyerte Floridát. Az állam kulcsfontosságú lehet a győzelemhez, 2016-ban is Florida kövezte ki a győzelemhez vezető utat Trumpnak. Ezzel 29 elektori szavazatot szerzett az elnök, így az állás: Biden 219 – Trump 171.

7:00 (1:00 - keleti parti idő)

Joe Biden demokrata jelölt beszédet tartott, amelyben türelemre intette az embereket. Biden azt mondta, hogy jó előérzete van, és szerinte sikerülni fog a demokrata győzelem.

7:11 (1:11 - keleti parti idő)

Donald Trump azt írta Twitteren, hogy nyerésre állnak, de szerinte a demokraták el akarják „lopni” a választást. A Twitter elrejtette az elnök bejegyzését, mint megtévesztő információt. Trump azt is kiposztolta, hogy bejelentést fog tenni még az éjszaka folyamán. Többen attól tartanak, hogy az elnök győztesnek hirdeti ki magát idő előtt.

7:26 (1:26 keleti part idő)

Texas is Trumpé lett. A hagyományosan republikánus államban a közvélemény-kutatások szerint Bidennek is volt esélye, de végül jelentős előnnyel a republikánus jelölt lett a győztes. 38 elektori szavazat lett ezzel Trumpé.

7:30 (1:30 keleti parti idő)

Rhode Island a projekciók szerint Bidené lett, itt már 2016-ban is a demokrata jelölt nyert. Rhode Island 4 elektori szavazatot ér. Trump azonban elvitte Iowát, 6 elektori szavazattal.

7:32 (1:32 keleti parti idő)

Nebraskában Trump összesen 4, Biden 1 elektori szavazatot nyert el. Nebraska az egyike azoknak az államoknak, ahol nem a "győztes mindent visz" rendszer alapján osztják el az elektorokat. A másik Maine.

7:39 (1:39 keleti parti idő)

Az előrejelzések szerint Montanát is nyerte Trump.

7:48 (1:48 keleti parti idő)

Minnesota 10 elektori szavazta Joe Bidené.

8:55 ( 2:55 keleti parti idő)

Donald Trump beszédet tartott a Fehér Házban. Az elnök ismét kikelt az ellen, hogy elhúzódik a szavazatok összeszámlálása. Trump elmondta, hogy már a győzelemre készült, amikor új eredmények érkeztek be. "Ez egy átverés az amerikaiak számára. Szégyen az országunkra nézve. Őszintén szólva megnyertük ezt a választást."

Trump még azt is elmondta, hogy a Legfelsőbb Bírósághoz fog fordulni és, hogy azt akarja, hogy "leálljon minden szavazás."

Az elnök állításaira, hogy csalás történt volna, vagy bármilyen szabálytalanság lenne, nincs bizonyíték.

10:20 ( 4:20 keleti parti idő)

Joe Biden demokrata jelölt kampánystábja közleményt adott ki, amiben "felháborítónak, precedens nélkülinek és inkorrektnek" nevezték Trump beszédét.

"Az elnök kijelentése ma éjjel arról, hogy állítsák le a szabályosan leadott szavazatok összeszámlálását, felháborító, precedens nélküli és inkorrekt. Felháborító, mert egy nyílt kísérlet arra, hogy elvegyék az amerikai polgárok demokratikus jogait" – nyilatkozta Jen O’Malley Dillon, Biden kampánymenedzsere.

"A szavazatszámlálás nem fog leállni" – tette hozzá a kampányfőnök.

Ezzel a választás napja gyakorlatilag véget ért az Egyesült Államokban.

Összefoglalva

Úgy zárult a 2020-as szavazás, hogy egyértelmű győztest nem lehet hirdetni. Donald Trump jobban teljesített, mint a közvélemény-kutatások alapján várni lehetett. Ellenfele pedig elvesztett több csatatér államot, de javíthat még ott, ahol nem zárták le a szavazat számlálást.

XS
SM
MD
LG