Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

„Annyi autó lesz, ahány jogosítvány” – Ahol a legmagasabb az ezer főre jutó személygépkocsik száma


Szombathely közlekedése a kezelhetőség szélére jutott
Szombathely közlekedése a kezelhetőség szélére jutott

Szombathelyet nagyon gyakran a legboldogabb magyar városnak hozzák ki a felmérések, de ha problémát kell említeni, a lakók szinte mindig valamilyen közlekedési témát hoznak fel az első helyen. Elég a legkisebb zavar, mondjuk egy munkagödör a belvárosban, és az egész város közlekedése térdre rogy. A várostól 140 kilométerre lévő Bécsben az elmúlt öt évben húsz százalékkal csökkent a magántulajdonú autók száma.

„Több sebből is vérzik a szombathelyi közlekedés. Az első, hogy egyszerűen túl sok a jármű és túl sok a gyakorlatlan, béna vezető, aki akkor sem megy, amikor lehetne” – fogalmazott egy olvasónk az egyik korábbi, a szombathelyi közlekedéssel foglalkozó cikkünk kapcsán. Mások olyan megjegyzéseket fűztek ilyen írásainkhoz, hogy „csúcsforgalomban legalább öt perc kell ahhoz, hogy átjussunk egy körforgalmon”, „tegnap a Vadász étteremtől a Markusovszky kórházig tartott a dugó”, „Tessék kijönni és megnézni, hogyan parkolnak a lakók a Deák Ferenc utcában!”

Túlterhelt utak Szombathelyen
Túlterhelt utak Szombathelyen

Amennyire megosztja a politika olvasóinkat, annyira egységes az a vélemény, hogy Szombathely közlekedése a kezelhetőség szélére jutott. És valóban: elég a legkisebb zavar, mondjuk egy munkagödör a belvárosban, és az egész város közlekedése térdre rogy.

Szombathely nem a főváros, csak egy közepes méretű megyeszékhely, az itteni Vörösmarty utca nem a Nagykörút, de már itt is mindennaposak a közlekedési dugók.

Vas megyében a legtöbb az autó

Azt mindenki érzékeli, hogy egyre több a város utcáin az autó, az viszont még minket is meglepett, amikor megnéztük a KSH adatait, hogy Vas vármegyében a legtöbb az ezer lakosra jutó személygépkocsik száma.

Ez a szám már 2021 végén 460 volt*, ami azt jelenti, hogy – beleértve a gyerekeket is – minden második embernek a nevén van autó. Szintén sok, de valamennyivel kevesebb autó van Zalában (458/1000 fő), Pest (454) és Bács-Kiskun vármegyében(452), míg a lista túlsó végén Borsod-Abaúj-Zemplén (354) és Jász-Nagykun-Szolnok vármegye (372) található.

Vas vármegyében a legtöbb az ezer lakosra jutó személygépkocsik száma
Vas vármegyében a legtöbb az ezer lakosra jutó személygépkocsik száma

Ha megnézzük az idősort, azt látjuk, hogy Vas vármegyében az elmúlt bő két évtizedben majdnem megduplázódott az autók száma.

Az elmúlt bő két évtizedben majdnem megduplázódott az autók száma Vas vármegyében
Az elmúlt bő két évtizedben majdnem megduplázódott az autók száma Vas vármegyében

Ahány jogosítvány van, annyi autó lesz?

„Az egy háztartásra jutó autók számának emelkedése világjelenség, és bár Magyarországon valóban látványos a növekedés, még mindig elmaradunk az EU átlagától. Globális trend, hogy az emberek minél gyorsabban és minél kényelmesebben akarnak eljutni egyik helyről a másikra, legyen az munka, bevásárlás, szabadidő” – mondta a közlekedéstervező szakértő lapunknak, amikor arra kértük, hogy segítsen értelmezni a statisztikai adatokat.

Tóthné Temesi Kinga szerint a kiugró Vas vármegyei számok mögött több tényező állhat. Minden bizonnyal ott van az, hogy a megyeszékhelyen több ezer főt foglalkoztató nagy autópari cégek (Schaeffler, TDK, Aptiv, BPW) működnek, amelyek magukhoz szívják a munkaerőt a távolabbi településekről is, a dolgozók pedig sokszor autóval járnak be.

A megye lakóinak jobb anyagi helyzete is indokolhatja a több autóvásárlást, és számos egyéb tényező is közrejátszhat, a határ közelségétől kezdve a tömegközlekedésen át a településszerkezetig.

Nagy a forgalom Szombathely belvárosában
Nagy a forgalom Szombathely belvárosában

Megállíthatatlan az autók számának növekedése?

Kövesdi Szilárd, a GYSEV Zrt. vezérigazgatója még egy korábbi soproni vonatátadón arról beszélt, hogy minél fejlettebb egy ország, annál többen használják a tömegközlekedést. Tavaly pedig egy olyan felmérés jelent meg, mely szerint Bécsben az elmúlt öt évben húsz százalékkal csökkent a magántulajdonú autók száma.

Tóthné Temesi Kinga szerint nagyon jó lenne, ha megtörténne a szemléletváltás: munkába, iskolába tömegközlekedéssel járnánk, de egyelőre nem látszik a trendforduló.

„A szakemberek szerint az autók számának emelkedését nem tudjuk megállítani, a reális cél az, hogy lassítsuk a növekedés ütemét” – foglalta össze a SUMP, a város közlekedési koncepciója talán legfontosabb megállapítását Németh Ákos. A városvezetés most az alternatív közlekedési eszközökre helyezi a hangsúlyt, ezért cseréltek helyijárat-szolgáltatót, ezért épülnek a kerékpárutak a városban, és ezért fogadták be a rollerkölcsönző céget is.

„Én egyszerre vagyok fenntarthatóságért felelős politikus és egyéni körzeti képviselő, így érzékelem az ellentmondást, ami a környezetvédelem és a lakók életmódja, igénye között feszül. Az embereknek egyre több pénzük van Szombathelyen, ami örvendetes, ugyanakkor az utóbbi tíz évben drámaian megemelkedett az autók száma. Egyszerűen nem tehetjük meg, hogy ezt nem reagáljuk le valahogy. Mindenképpen a tömegközlekedés és az alternatív formák felé kell terelni a városlakókat, ugyanakkor nem hiszem, hogy az autós társadalmat büntetni kellene. A nagyon kényes egyensúlyt kell megtalálnunk” – válaszolta a tanácsnok arra a felvetésünkre, hogy az újabb utak és parkolók építése arra ösztönzi az embereket, hogy még több autót vegyenek, így a városvezetés úgy old meg egy problémát, hogy rögtön újat generál.

A tanácsnok szerint az sem igaz, hogy az emberek érzéketlenek a környezetvédelem iránt, de vannak olyan szempontjaik, amelyek felülírják ezt.

Ráadásul egy nagyon összetett problémáról van szó, amelyek közül nem egy messze túlmutat önmagán. Ilyen például az, hogy míg korábban úgy építették a városokat és városrészeket, hogy a szolgáltatások gyaloglótávolságon belül elérhetők legyenek – gondoljunk csak a régebbi lakótelepekre –, ma már ez nem szempont, az új lakóparkok többségében már egy doboz gyufát sem lehet vásárolni. De idetartozik például a szabad iskolaválasztás bevezetése is, ami elvileg jó dolog, de ha egy család három gyermekét három intézménybe hordják autóval, az óhatatlanul is környezetterhelő.

„Ahány jogosítvány van, annyi autó lesz”

– foglalja össze várakozásait a szakember, aki arra hívja fel a figyelmet, hogy Szombathely példája, ahol csúcsidőben már-már elviselhetetlen a forgalom, megelőlegezi, hogy mi várható a nagyobb városokban.

„Az autó ugyanúgy hozzánk nőtt, mint a számítógép vagy a mobiltelefonunk, el sem tudjuk képzelni az életet nélküle. Sokan vannak, akik akkor is autóval mennek, ha gyalog vagy biciklivel gyorsabban odaérnének a céljukhoz” – hívja fel a figyelmet egy jelenségre Tóthné Temesi Kinga, aki változást csak hosszabb távon tud elképzelni. De csak akkor, ha a döntéshozók a városfejlesztési elemeket harmonizálják egymással, és ha majd egyszer a lakosok érzik, hogy valamin jó lenne változtatni. Addig viszont folytatódik az autók számának emelkedése.

Büntetés helyett kompromisszumkeresés

Szombathelyen már évek óta kiemelt téma az autók elszaporodása és a közlekedési nehézségek. Egy budapesti cég 42 millió forintért készítette el a SUMP-ot, közben 2021 januárjától már nem a Volán, hanem egy osztrák–magyar magáncég, a Blaguss működteti a helyi járatokat új buszokkal és új szemlélettel. Közben egyre-másra épülnek a parkolók.

Ugyanakkor a gondok láthatóan cseppet sem enyhültek

„Szombathelyet nagyon gyakran a legboldogabb magyar városnak hozzák ki a felmérések, de ha problémát kell említeni, a lakók szinte mindig valamilyen közlekedési témát hoznak fel az első helyen” – mondta Németh Ákos, a város zöldügyeiért felelős tanácsnok. Szerinte Szombathely sok tekintetben valóban szerencsés, ugyanakkor a két patak (a Gyöngyös és a Perint) és a várost kettészelő vasút is nehezíti a közlekedést. Az is kihívást jelent, hogy míg a gazdasági tevékenységek zöme a város keleti részére került, és itt épültek a nagy bevásárlóközpontok is, addig a nagy lakótelepek a nyugati részen helyezkednek el.

Németh Ákos szerint az autók elszaporodása nem szombathelyi, nem Vas megyei, még csak nem is európai probléma. A világon mindenhol keresik erre a megoldást, egyelőre mérsékelt sikerrel. Túl sok tényezőt kellene megváltoztatni egyszerre ahhoz, hogy érdemi elmozdulás legyen. Egyedüli hatékony eszköz az üzemanyagok árának drasztikus megemelése lenne, de az újabb kérdéseket és problémákat hozna magával.

Józing Antal írása.
  • 16x9 Image

    Nyugat.hu

    Ez a cikk a Szabad oldal kezdeményezésünk részeként jelent meg. Ebben az együttműködésben az ország független szerkesztőségeinek írásait, tartalmait vesszük át, hogy azok saját olvasóikon túl egy szélesebb nyilvánossághoz is eljussanak.

    A Nyugat.hu Szombathely és Vas megye híreit, eseményeit követi. 

XS
SM
MD
LG