Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Áruhiány a boltokban – Belgium is kamionsofőr-hiányban szenved


Kamionok a zeebruggei kikötőben Belgiumban 2020. december 14-én
Kamionok a zeebruggei kikötőben Belgiumban 2020. december 14-én

Hetek óta akadozik az élelmiszerboltok ellátása Belgiumban, mert nincs elég kamionsofőr. Az állam összkomfortos pihenőhelyeket épít az autópályák parkolóiban, a szakszervezetek népszerűsítő kampányt szerveznek, ez azonban rövid távon nem jelent megoldást. Hogy melyik boltból mi hiányzik, az teljesen kiszámíthatatlan.

Aggasztó képsorok érkeztek Nagy-Britanniából, ahol már a katonaságot kellett bevetni, hogy az üzemanyag megérkezzen a benzinkutakhoz, ahol viszont nagyon feszültté vált a helyzet. Az ok a Brexit – de nem áruhiány lépett fel, hanem a külföldiek távozásával nem maradtak teherautó-sofőrök. Most folyik a kétségbeesett kísérlet a visszacsábításukra, de elenyésző eredménnyel. Nem csoda, hogy éppen ez az ágazat mondta be az unalmast először, kamionvezetőből ugyanis Brexit nélkül is kevés van. A kontinens jelentős részét, így Belgiumot is sújtja a probléma.

Szállítási zavarok

Egészen szokatlan kép fogad mostanában a „sarki közértben”, vagyis a hozzánk legközelebb eső, közepes méretű élelmiszerboltban, amely a Carrefour-hálózathoz tartozik, ez a két nagy közül az egyik. Áruhiány van már pár hete. Utoljára ilyen az első lockdown kezdetén volt, amikor érthetetlen okokból nem lehetett kapni vécépapírt és – az armageddonra és a zombiapokalipszisre készülve – konzervet. Hiába harsogta minden tévé- és rádióadó, hogy nem kell pánikvásárolni, az ember már csak ilyen, ha bizonytalan a jövő, akkor vécépapírt és konzervet vesz. (A sör is elég jól fogyott.) Az én nagy vásárlásom az volt, hogy teletankoltam az autót, ha hirtelen menni kell, bár azt nem tudtam elképzelni, hogy mi elől és hova. Március közepén tehát hatvan liter dízellel feltöltöttem a kocsit – legközelebb valamikor júniusban mentem benzinkútra.

Visszatérve a mostani belga áruhiányra: mindenhol lehet kisebb-nagyobb mértékben érzékelni, a mi boltunk a nagyobb mértékűek közé tartozik. Hús, tejtermék, tartós kenyér, felvágottak, vegán cuccok, sütemények alig, de inkább egyáltalán nincsenek. Konzerv és vécépapír rogyásig, és a gyümölcs-zöldség pult is olyan, mintha késő tavasz lenne.

Az üres hűtőkre papírlapot tettek, amelyen elnézést kérnek, és arról tájékoztatnak, hogy „Szállítási zavarok miatt néhány árucikk hiányzik”, de ezt nehéz nem észrevenni.

Ötven fölötti átlagéletkor

Az ok ugyanaz, mint ami a briteket ennél nagyobb mértékben sújtja és ami az egész kontinensen problémát okoz: nincs elég kamionsofőr. Tehát áru lenne bőséggel, ott van a raktárban – bár valószínűleg a helyzet a romlandó termékek gyártására is rá fogja nyomni a bélyegét. Ha elhárulnak az akadályok, akkor sem oldódik meg minden egyik napról a másikra, mert már tényleg kevesebb eladható áru lesz. Jelenleg Belgiumban ötezer sofőr hiányzik, ami eltörpül más országok gondjai mellett. Egy szakértő azt mondta a tévében, hogy Németországban körülbelül 45–65 ezer, Lengyelországban pedig 120 ezer kamionost keresnek. A teljességhez hozzátartozik, hogy az előbbiekhez képest Belgium kis ország, tehát ötezer plusz kamion csodákat tudna tenni. Az ország legkeletibb és legnyugatibb pontja közötti távolságot is jó két óra autózással le lehet tudni, végig autópályán, vagyis a szállítók igazán hatékonyan tudnának dolgozni – ha lennének. A szakértő azt is mondta, hogy a kamionosok átlagéletkora Európában ötven év. Ez azt jelenti, hogy nincs fiatal, aki belépne. Itt jegyzem meg, hogy ezt saját tapasztalatból is alá tudom támasztani; két kiváló rokonom is van, akik teherautó-sofőrök, mindketten ötven fölött.

A leendő belga sofőröket az alacsony fizetés is visszatartja, mert az órabérük kisebb, mint a takarítóké, és a tisztességes bérhez néha heti ötven órát is kell dolgozni. Persze egy túlórákon edződött és folyamatosan kizsákmányolt kelet-európai dolgozó számára ez utóbbi mondat már-már értelmezhetetlen.

Ugyancsak panaszkodnak a sofőrök és a szakszervezetek a munkakörülményekre. Nehéz valakit úgy idecsábítani, hogy majd alszol egy parkolóban, ahol semmiféle infrastruktúra nincs, reggel meg fáradtan, büdösen mehetsz tovább. Azt olvastam, hogy ennek enyhítésére összkomfortos kamionos pihenőket épít az állam Belgiumban az autópályák mentén, ami legalábbis jó kezdet.

Ha sofőr nincs, semmi sincs

A Belga Királyi Szállító és Logisztikai Szolgáltatók Szövetsége (Febetra) is kiadta a vészjelzést. Azt javasolta, hogy nézzünk át a csatorna túloldalára, mit tud okozni a sofőrhiány. A vezetőjük hozzátette, hogy teherautó-sofőrök nélkül a világ tulajdonképpen megáll, mert nélkülük a boltok polcai nem töltődnek fel, az építkezések és a gyárak pedig leállnak. Van egy weboldaluk is, ahol elmagyarázzák, hogyan lehet valakiből kamionsofőr, mit kell hozzá tudni és hol lehet mindezt elsajátítani.

Van egy népszerűsítő videó is az oldalon, amely nem is azt reklámozza, hogy gyere sofőrnek, inkább azt, hogy a sofőrök milyen jó fejek és mekkora szükségünk van rájuk. A videóban ugyanis egy kiskocsma közönsége kártyázik és meccset néz. Egyszer csak… elfogy a sör! De már jön is a szállítmány, egy huszonéves srác begördül a nagy monstrummal, és legurítja a söröshordókat. Itt azonban nem érnek véget a megpróbáltatások, mert a chipskészlet is kimerül. De szerencsére a megmentő ismét érkezik, és lőn chips is.

Akinek még ez is kevés lenne, azok számára a Febetra december 9-re profi teherautósofőr-napot szervez, remélem, jó sokan ott lesznek, és sikerül legalább csökkenteni az ötezres hiányszámot.

  • 16x9 Image

    Arató László

    Arató László a Szabad Európa brüsszeli tudósítója. Több mint harminc éve újságíró, 2013 óta dolgozik az EU fővárosában. Jelenleg több független lapot, rádiót tájékoztat rendszeresen az Európai Unióval és a NATO-val kapcsolatos fejleményekről.

XS
SM
MD
LG