Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Ausztriában nem építettek még vasbeton szállodát a Fertő tó medrébe


A Fertő tavi építkezés 2023 elején
A Fertő tavi építkezés 2023 elején

Lázár János építési és közlekedési miniszter képviselői kérdésre elismerte: újratervezik a Fertő tavi beruházást. Az LMP két politikusának adott válaszában számonkérte, hogy miért nem zavarja őket a tó osztrák oldali beépítése. A miniszter szerint a kormány „a tó természetes és turisztikai szempontjai szerint tervezi újra a beruházást”. A tó beépítése ellen küzdő civil szervezet szerint e kijelentés fényében nehezen értelmezhető, miért adta be az Építési és Közlekedési Minisztérium változatlan tartalommal a korábbi tervanyagot környezetvédelmi engedélyezésre.

Nemrég írtunk arról, hogy a hatóság újra kiadta a környezetvédelmi működési engedélyt a Fertő tavi vízitelepre, gyakorlatilag változatlan tartalommal. A dokumentum szerint 32 ezer négyzetméternyi épület, 131 ezer négyzetméternyi burkolat lesz a helyszínen, és több mint ezer autó parkolhat a korábbi zöldterületen. Az is kiderült, hogy a korábbinál tervezettnél is több apartman épülhet az új engedély szerint.

Ehhez kapcsolódóan: Még több apartman épülhet a Fertő tónál a vízitelep új engedélye szerint

Az építési és közlekedési miniszter most az LMP két képviselőjének adott válaszában elismerte: újratervezik a beruházást. Az ellenzéki politikusokon számonkérte, miért nem kifogásolják az osztrák oldalon folyó építkezést is.

Lázár János válasza
Lázár János válasza

Húsz helyett 26 apartmanház épülne

A Fertő tavi beruházás ellen évek óta tiltakozó környezetvédő szervezet, a Greenpeace ma bejelentette: bírósághoz fordul, mert húsz helyett 26 apartmanház építését engedélyezi a szerintük nem megfelelően kiadott engedély. A szervezet szerint ugyanis csak úgy férne el több ház, hogy nem maradna rés az épületek között.

A Greenpeace emlékeztet: a 2022 karácsonya előtt kiadott környezetvédelmi működési engedély visszavonása után kiadott újabb, korlátlan időre meghosszabbított (így a rendszeres felülvizsgálatot elő nem író) dokumentum lehetővé teszi a beruházás folytatását a megszűnt cég jogutódjának, az Építési és Közlekedési Minisztériumnak.

A zöldszervezet szerint a még nagyobb beépítés miatt (több apartman, ezerautós parkoló) a tó vize még jobban szennyeződni fog. „Hiszen az összes lebetonozott, burkolt felületről – például a hatalmas, közel ezer férőhelyes parkolóból és az öntözött füves területekről – származó szennyvizet mind a meglévő lagúnába vezetik be (bár olajszűrés történik majd előtte), amely természetes összeköttetésben áll a tó vizével.”

A Fertő tavi beruházás 2021-ben
A Fertő tavi beruházás 2021-ben

A Greenpeace ismét kifogásolta, hogy az újabb engedély nem foglalkozik azzal az alapvető kérdéssel, hogy a Magyarországon érvényes jogszabályok alapján tilos építkezni tavak, folyók úgynevezett parti sávjában. Mint ez a Szabad Európa korábbi riportjában is elhangzott, nemcsak hogy nem tartották be ezt a szabályt a Fertőnél, hanem gyakorlatilag magába a tóba építenék bele az apartmanházakat.

„Ugyan ez nem mostani perünk tárgya, de újra fel szeretnénk hívni rá a figyelmet, hogy a Fertő partjára már több mint négy éve nem lehet sehol lemenni Magyarországon, csak Ausztriából lehet megközelíteni, holott minden tavunk, folyónk köztulajdon. Foglaljuk vissza mind a magunk, mind az élővilág számára újra a Fertő partját és a tavat magát is!” − nyilatkozta Rodics Katalin, a Greenpeace biodiverzitáskampány-felelőse.

Ehhez kapcsolódóan: „Ha ezt lehet, akkor elveszett a teljes természetvédelem” – Környezetvédők a bizonytalan sorsú Fertő tavi beruházásról

Kikötő több milliárdból
Kikötő több milliárdból

Veszélyeztetett világörökség

A Greenpeace-től függetlenül eljárva, a Fertő tó Barátai Egyesület is bírósági keresetet adott be a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal által a Fertő tavi vizitelep "rekonstrukciójához" kiadott környezetvédelmi működési engedély ellen. A szervezet, amely már korábban is sikert aratott a bíróságon, beadványával azt szeretné elérni, hogy a bíróság semmisítse meg az engedélyt és írja elő, hogy a 26 apartmanház környezeti hatásait teljes körű környezeti hatásvizsgálati eljárásban kelljen vizsgálni.

Az egyesület a Lázár János által az LMP politikusaink adott válaszra reagálva emlékeztet: Ausztriában nem építettek még a Fertő tó medrébe monolit vasbeton szállodát és 455 méter hosszú, zárt sorú apartmanházakat. A környezetvédők cáfolták, hogy nem egyenlő figyelmet szánnának az osztrák oldali beruházásoknak: az egyesület egy osztrák civil szervezettel közösen egy új osztrák ingatlanfejlesztést és az újonnan létesítendő szélerőmű parkot is bevette egy, az UNESCO-nak beadott levelébe még 2023 áprilisában. Ebben arra kérték a szervezet titkárságát, hogy vegyék fel a Fertő tavat a veszélyeztetett világörökségek listájába, hiszen sem az osztrák, sem a magyar kormány nem tudja garantálni a terület kiemelkedő egyetemes értékének védelmét. Kun Zoltán, az egyesület titkára kiemelte: ha kifogása van a tó osztrák oldalán folyó építkezések kapcsán, a magyar kormány – az ESPOO egyezményre hivatkozva – a világörökségi státuszt veszélyeztető beruházások esetében kérhetné, hogy az osztrák fél készítsen határon átnyúló hatásokat vizsgáló környezeti hatásvizsgálatot.

  • 16x9 Image

    Horn Gabriella

    Horn Gabriella a Szabad Európa rovatvezetője. Több mint húsz éve újságíróként dolgozik. Cikkei az online és a nyomtatott sajtóban jelentek meg, televíziós riporter is volt. Az alapítás óta szerzője volt az atlatszo.hu oknyomozó portálnak, az elmúlt években a lap munkatársa volt. Több nemzetközi újságíróprojektben segítette a határokon átívelő korrupciós ügyek, hatalmi visszaélések feltárását. ​A hortobágyi földmutyiról szóló riportjáért Hégető Honorka-díjat és Telenor-különdíjat kapott munkatársával közösen, egy másik írásáért pedig a Soma-díj zsűrije részesítette elismerésben. 

XS
SM
MD
LG