Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Az államfő közbenjárását kéri a tanárok elbocsátása miatt az MTA elnöksége


A tanárok melletti szolidaritási tüntetés és koncert résztvevői Budapesten, a Kossuth téren 2022. október 5-én
A tanárok melletti szolidaritási tüntetés és koncert résztvevői Budapesten, a Kossuth téren 2022. október 5-én

Az elbocsátott tanárokat vissza kell helyezni eredeti munkahelyükre – álla a Magyar Tudományos Akadémia elnökségének állásfoglalásában, amelyben „a közoktatás helyzetéről és a fejlesztéséhez szükséges teendőkről” írnak. Álláspontjuk szerint a közoktatási rendszer alapos átalakítására, választási ciklusokon átívelő köznevelés-fejlesztési programra van szüksége az országnak, ehhez pedig össztársadalmi megegyezés kell.

A közlemény szerint üdvözlendő, hogy párbeszéd indult a közoktatás problémáinak megoldásáról a kormány és a tanárok képviselőinek részvételével, de, mint írják, a párbeszédet ki kell terjeszteni minden érintettre.

„A meginduló folyamat sikeréhez elengedhetetlennek tartjuk az elbocsátott tanárok visszahelyezését eredeti munkahelyükre. Kérjük ennek érdekében a köztársasági elnök közbenjárását” – olvasható az MTA honlapján megjelent állásfoglalásban.

Az MTA elnöksége szerint a béremelési programon túlmenően

  • mielőbb biztosítani kell, hogy a pedagógusok fizetése elérje a velük azonos szintű képzettséggel rendelkező szellemi foglalkozásúak fizetésének mindenkori átlagát;
  • a tanári pálya vonzóvá tételéhez és a közoktatás színvonalának emeléséhez szakmai autonómiát kell biztosítani a pedagógusoknak;
  • a bérezés legyen teljesítményarányos;
  • a pedagógus-utánpótlás biztosítására meg kell erősíteni az egyetemeken a tanárképzést.

Hangsúlyozzák, hogy a közoktatási rendszer alapos átalakítására, választási ciklusokon átívelő köznevelés-fejlesztési programra van szüksége az országnak, és ez csak össztársadalmi megegyezéssel biztosítható. A közlemény azzal zárul, hogy a Magyar Tudományos Akadémia felajánlja tagjai és testületei tudását és tapasztalatait egy tudományosan megalapozott, korszerű közoktatás feltételeinek kialakításához.

  • 16x9 Image

    Fazekas Pálma

    Fazekas Pálma a Szabad Európa budapesti irodájának hírszerkesztője. Csaknem harminc éve dolgozik újságíróként, elsősorban hírek, hírműsorok szerkesztőjeként, hírszerkesztőségek vezetőjeként. A nyomtatott és az elektronikus sajtó szinte minden területén dolgozott, így a Kurírnál, az Interpress Magazinnál, a Magyar Rádióban, a Westelnél, a Magyar Televízióban, az InfoRádióban, az Origóban és az Infostartnál is.  

XS
SM
MD
LG