A többség nem sokat foglalkozik a modern világ vérkeringését jelentő, tenger alatt futó, országokat és kontinenseket összekötő kábelek és vezetékek létezésével. Egészen addig, amíg nem történik baj.
Az Oroszországot Németországgal összekötő Északi Áramlat gázvezetékek elleni, e heti szabotázsakciók világosan rámutattak, hogy kritikus fontossága ellenére valójában mennyire védtelen a tenger alatti infrastruktúra az esetleg súlyos világgazdasági következményekkel is járó támadásokkal szemben.
Azt egyelőre nem tudni biztosan, hogy ki áll a több szeizmológiai intézet által is észlelt, balti-tengeri robbantások mögött, amelyek nyomán több ponton is szivárogni kezdett a gáz a csővezetékekből.
A Kreml tagadja, hogy érintett lenne, szóvivője az ezzel kapcsolatos vádakat ostobaságnak nevezte.
Elemzők ugyanakkor ezt nehezen hiszik el, mondván, hogy ezzel Oroszország nyerhette a legtöbbet, egyrészt tovább emelkedtek az energiahordozók egyébként is rekordmagas árai, másrészt a félelem és bizonytalanság érzetének erősítésével fokozódott a nyomás Európán.
Mivel a víz alatti szabotázs nehezebben detektálható és könnyebben tagadható, az akció jól illeszkedik az orosz hibrid hadviselés destabilizációs és nyomásgyakorlási eszköztárába.
Mi van a víz alatt?
A gázvezetékek mellett számos egyéb cső és kábel kapcsolja össze az országokat és a kontinenseket, összeköttetést teremtve emberek milliárdjai között.
A kommunikációs hálózatokat feltérképező TeleGeography szerint több mint 1,3 millió kilométernyi optikai kábel van lefektetve a tengerek alatt, ez több mint kétszerese a Föld–Hold-távolságnak.
E kábelek átlagos átmérője nagyjából egy kerti slagénak felel meg, mégis ezeken keresztül zajlik a világ kommunikációjának 97 százaléka, így naponta több ezer milliárd dollárnyi pénzügyi tranzakció is.
Nélkülük azonnal lefagyna a modern élet, egyebek mellett gazdaságok omlanának össze hirtelen, és megnehezedne a kommunikáció a kormányok között – figyelmeztettek egy 2017-es brit jelentésben.
Áramvezetékek is futnak a tenger alatt. Litvánia például még 2015-ben arról számolt be, hogy egy orosz hadihajó többször is megpróbálta meggátolni egy ilyen, az országot Svédországgal összekötő kábel lerakását.
Mennyire sérülékenyek?
Az Északi Áramlat elleni szabotázsakciók jól demonstrálják, hogy még a forgalmas, viszonylag sekély Balti-tengeren is lehetséges hasonló támadást elkövetni anélkül, hogy azonnal észlelnék.
Azt Moszkva is elismerte, hogy az akció mögött nem amatőrök állnak. „Terrortámadásnak látszik, talán állami szintűnek” – vélekedett Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.
A kommunikációs kábelek sérülése nem ritka, évente többtucatnyi ilyen eset történik, jellemzően halászhajók és horgonyok okoznak kárt. Elhelyezkedésük nem titok, nem is állnak rendkívül szigorú nemzetközi jogi védelem alatt, megrongálásukhoz nincs szükség nagyon komoly szakértelemre vagy hatalmas erőforrásokra.
„Törékeny az infrastruktúránk” – jelentette ki Torben Orting Jorgensen, a dán haditengerészet nyugalmazott admirálisa, aki szerint a most történtek végre ráirányították a figyelmet a hálózat sérülékenységére, legyen szó az internetről, az áramról vagy gázvezetékekről.
Mit lehet tenni?
A hidegháború végével a NATO csökkentette tengeralattjárói számát, számos ország megvágta katonai kiadásait, és a szövetség általában is úgy ítélte, hogy Oroszország már nem jelent fenyegetést.
Egy 2016-os amerikai tanulmány szerint így számos nyugati országnak elsorvadt azon képessége, hogy megbízhatóan azonosítani tudja, nyomon tudja követni az orosz tenger alatti tevékenységeket, illetve el tudja hárítani az ellenséges akciókat.
Michel Olhagaray nyugalmazott francia altengernagy aláhúzta, hogy a Nyugatnak sokkal jelentősebb erőfeszítéseket kell tennie a tenger alatti infrastruktúra védelme érdekében. „Ahelyett, hogy a Marsra mennénk, jobban tennénk, ha hatékonyabban védenének az infrastruktúrát” – fogalmazott.
