Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Az Intel bocsánatot kért a tervezett hszincsiangi bojkott miatt


Feltételezett kínai átnevelőtábor Hszincsiang tartományban 2018. december 3-án
Feltételezett kínai átnevelőtábor Hszincsiang tartományban 2018. december 3-án

Az Intel amerikai chipgyártó bocsánatot kért, amiért korábban arra kérte beszállítóit, hogy kerüljék az északnyugat-kínai Hszincsiang tartományból származó áruk használatát.

A vállalat arról számolt be, hogy a felhívással azon amerikai szabályozásnak kívánt eleget tenni, amellyel megtiltották a Hszincsiangból származó termékek importját az ujgur kisebbséggel szembeni tömeges és súlyos jogsértések miatt, hacsak az érintett cégek nem tudják bizonyítani, hogy nem alkalmaztak kényszermunkát.

A Global Times című kínai napilap „arrogánsnak és gonosznak” nevezte az Intel kérését.

Csao Li-csien kínai külügyi szóvivő pedig kijelentette, hogy az ügyben megfogalmazott vádak hazugságok, amelyeket a „Kína-ellenes erők főztek ki”. Továbbá felszólította az Intelt a „tények tiszteletben tartására”, illetve arra, hogy „különböztesse meg az igazat a hamistól”.

A világ legnagyobb chipgyártója később „mélységes sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a levél aggodalmat keltett nagy becsben tartott kínai partnerei körében”.

„Bocsánatot kérünk az okozott problémákért nagyra becsült kínai ügyfeleinktől, partnereinktől és a közvéleménytől” – írták.

A bocsánatkérésre reagálva egyesek az amerikai cég termékeinek bojkottját sürgették.

Célkeresztben a nyugati vállalatok

Vang Jün-kaj kínai popsztár szerdán bejelentette, hogy felmondja szerződését az Intellel, amelynek értelmében az óriáscég márkanagykövete lett volna.

A Global Times szerint ez a lépés „újabb figyelmeztetés az Intel és azon más külföldi vállalatok számára, amelyek Kína alapvető érdekeinek aláásására törekszenek, miközben nyerészkedni próbálnak a hatalmas kínai piacon”.

Az eset közel sem példátlan, Peking ugyanis már korábban erőteljes offenzívát indított a közösségi médiában egyes nyugati cégek ellen. Feltehetőleg az állami megtorlástól tartva több más kínai énekes, színész és híresség is megszakította kapcsolatát azon vállalatokkal, amelyek akár a legenyhébb kritikát is megfogalmazták a hszincsiangi helyzettel kapcsolatban.

Hszincsiang fontos szilíciumforrásnak számít. Az Intel egyetlen ázsiai gyára az északkelet-kínai Talienben működik, emellett kutatóintézetet tart fenn Pekingben.

A Kínai Kommunista Párt dollármilliárdokat fordított a helyi chipgyártás fejlesztésére, ezáltal a külső függőség csökkentésére. A technológiai színvonal azonban szakértők szerint még jócskán elmarad például az amerikaitól vagy a tajvanitól.

A kaliforniai székhelyű Intel tavaly 77,9 milliárd dollár árbevételt és 23,7 milliárd dollár profitot ért el.

Diplomáciai bojkott

Washington szerint eddig mintegy kétmillió embert zártak átnevelőtáborba Hszincsiang tartományban, ahol beszámolók szerint a hatóságok kényszermunkának és erőszakos sterilizációnak vetik alá a muszlim kisebbség tagjait, de gyakori a fizikai és a nemi erőszak is. Kína tagadja a vádakat, azt állítva, hogy csak önkéntes alapon biztosítanak képzést, ami nagyban hozzájárult a terrorizmus visszaszorításához a régióban.

Egy magas rangú amerikai kormányzati tisztségviselő arról számolt be, hogy hírszerzési információk szerint csúcstechnológiájú megfigyelőrendszer működik Hszincsiangban. Biometrikus arcfelismeréssel és DNS-mintákkal adatokat gyűjtenek minden 12 és 65 év közötti lakosról.

Az Egyesült Államok két hete jelentette be, hogy diplomáciai bojkottot hirdet a jövő évi pekingi téli olimpiai és paralimpiai játékok ellen a kínai hatóságok ujgurokkal szembeni bánásmódja miatt. A kezdeményezéshez később Nagy-Britannia, Kanada és Ausztrália is csatlakozott.

Készült az AP tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG