Az izraeli hadsereg végzett a Hamász fő fegyvergyárosával és számos harcosával
Lerombolt épületek a Gázai övezetben 2023. november 8-án
A Gázai övezet alatt húzódó, kiterjedt alagútrendszert vette célba Izrael katonai műveletei során.
Mostanra bekerítették az izraeli szárazföldi csapatok a területet uraló iszlamista Hamász legfőbb bástyájának számító Gázavárost. Az egységek a sűrűn lakott település központja felé haladnak, miközben a terrorszervezet arról számolt be, hogy súlyos veszteségeket okoztak az ellenség soraiban.
Az izraeli hadsereg tájékoztatása szerint légicsapásokkal végeztek a Hamász vezető fegyvergyárosával, Mahszán Abu-Zinával, illetve több, a páncélosokat támadó harcosával. A Hamászt többek közt az Európai Unió és az Egyesült Államok is terrorszervezetnek minősíti.
A palesztin média is hírt adott az al-Szati menekülttábor közelében zajló összecsapásokról.
Izrael az október 7-i, több mint 1400 ember, többségében civil életét követelő merényletsorozat óta lövi az enklávét, amelyet mostanra kettévágtak egy északi és egy déli részre.
A zsidó állam harminckét katona haláláról adott jelentést eddig.
A gázai egészségügyi minisztérium friss adatai szerint már több mint tízezer palesztin esett áldozatául a hadműveleteknek, köztük mintegy négyezer kiskorú.
Mind Izrael, mind a Hamász elutasította a tűzszüneti felhívásokat. Izrael leszögezte, hogy ehhez előbb a körülbelül 240 túsz szabadon bocsátására van szükség, a Hamász erre válaszul közölte, hogy ez nem fog megtörténni, amíg támadják az övezetet.
Joáv Galant izraeli védelmi miniszter hangsúlyozta, hogy „egyetlen célpontjuk van, a Hamász terroristái Gázában, az infrastruktúrájuk, a parancsnokaik, a bunkereik, a kommunikációs hálózataik”.
A tárcavezető aláhúzta: Izraelnek nem áll szándékában a háború után kormányozni a palesztinok lakta, part menti sávot. Arra is kitért, hogy Gázaváros „az emberek építette legnagyobb terroristabázis”, amely alatt sok-sok kilométernyi alagút húzódik, részben olyan iskolák és kórházak alatt, amelyekben a szélsőségesek fegyverraktárakat, kommunikációs központokat és rejtekhelyeket rendeztek be.
Gázai menekülttáborra mért légicsapás, késelés Jeruzsálemben
1/8Egy palesztin férfi zokog, miközben az emberek hozzátartozóik után kutatnak a Magazi menekülttáborra mért izraeli csapások helyszínén, a Gázai övezet központjában 2023. november 5-én
Az izraeli hadsereg az elmúlt 48 órában légi, szárazföldi és tengeri támadást is végrehajtott a Gázai övezetben. Izrael szerint közel félezer Hamász-célpontot támadtak meg, a palesztin hírközlés szerint azonban civil emberek tucatjai vesztették életüket a katonai akciókban.
2/8A Hamász vezette egészségügyi minisztérium szerint legalább negyvenöt ember halt meg a Magazi menekülttábort érő izraeli légicsapásban. A gázai al-Aksza kórház vezetője szerint azonban ötvenkét ember halt meg a szombat esti robbanásban, ami valamivel több, mint az egészségügyi minisztérium által megadott szám. A Hamászt többek között az Európai Unió és az Egyesült Államok is terrorszervezetnek minősíti
Az izraeli hadsereg az elmúlt 48 órában légi, szárazföldi és tengeri támadást is végrehajtott a Gázai övezetben. Izrael szerint közel félezer Hamász-célpontot támadtak meg, a palesztin hírközlés szerint azonban civil emberek tucatjai vesztették életüket a katonai akciókban.
3/8Az izraeli hadsereg szóvivője azt mondta, vizsgálják, hogy az Izraeli Védelmi Erők a merénylet idején a térségben tevékenykedtek-e
Az izraeli hadsereg az elmúlt 48 órában légi, szárazföldi és tengeri támadást is végrehajtott a Gázai övezetben. Izrael szerint közel félezer Hamász-célpontot támadtak meg, a palesztin hírközlés szerint azonban civil emberek tucatjai vesztették életüket a katonai akciókban.
4/8A tábor túlzsúfolt volt a támadás idején, a becslések szerint több mint száz menekült tartózkodott ott, ahová a rakéták csapódtak. A menekülttábor azon a területen található, ahová Izrael tanácsolta a Gáza északi részén élő embereknek, hogy meneküljenek
Az izraeli hadsereg az elmúlt 48 órában légi, szárazföldi és tengeri támadást is végrehajtott a Gázai övezetben. Izrael szerint közel félezer Hamász-célpontot támadtak meg, a palesztin hírközlés szerint azonban civil emberek tucatjai vesztették életüket a katonai akciókban.
5/8A halálos áldozatok száma Gázában október 7-e óta több mint kilencezerhétszázra emelkedett a Hamász vezette egészségügyi minisztérium adatai szerint. A Hamász Izrael elleni támadásaiban több mint ezernégyszáz ember halt meg, és több mint kétszáz embert ejtettek túszul
Az izraeli hadsereg az elmúlt 48 órában légi, szárazföldi és tengeri támadást is végrehajtott a Gázai övezetben. Izrael szerint közel félezer Hamász-célpontot támadtak meg, a palesztin hírközlés szerint azonban civil emberek tucatjai vesztették életüket a katonai akciókban.
6/8Két határrendőr súlyosan megsebesült egy késeléses terrortámadásban Jeruzsálem óvárosában november 6-án, hétfő reggel. A tizenhat éves támadót az intézkedő rendőrök megölték. Egy személyt letartóztattak a támadó segítésének gyanújával
Az izraeli hadsereg az elmúlt 48 órában légi, szárazföldi és tengeri támadást is végrehajtott a Gázai övezetben. Izrael szerint közel félezer Hamász-célpontot támadtak meg, a palesztin hírközlés szerint azonban civil emberek tucatjai vesztették életüket a katonai akciókban.
7/8Katonai járművek a határkerítés mellett, a gázai határ izraeli oldalán 2023. november 5-én. Az izraeli hadsereg november 6-i közlése szerint négyszázötven Hamász-célpontra mértek csapást Gázában, a csapatok pedig elfoglaltak egy militáns tábort az elmúlt 24 órában
Az izraeli hadsereg az elmúlt 48 órában légi, szárazföldi és tengeri támadást is végrehajtott a Gázai övezetben. Izrael szerint közel félezer Hamász-célpontot támadtak meg, a palesztin hírközlés szerint azonban civil emberek tucatjai vesztették életüket a katonai akciókban.
8/8Katonai akció 2023. november 5-én a Gázai övezetben az izraeli hadsereg által kiadott fotón. A palesztin enklávé egészségügyi minisztériuma szerint a légicsapásokban több tucat civil vesztette életét
Az izraeli hadsereg az elmúlt 48 órában légi, szárazföldi és tengeri támadást is végrehajtott a Gázai övezetben. Izrael szerint közel félezer Hamász-célpontot támadtak meg, a palesztin hírközlés szerint azonban civil emberek tucatjai vesztették életüket a katonai akciókban.
Previous slide
Next slide
Daniel Hagari izraeli katonai szóvivő közölte, hogy robbantással rombolják az alagúthálózatot, ahonnan a fegyveresek több rajtaütést is végrehajtottak a hadsereg egységei ellen.
Gázi Hamad, a Hamász szóvivője úgy vélekedett, hogy Izrael semmilyen eredményt nem tud felmutatni a civilek gyilkolásán kívül. „Gázát nem lehet megtörni, mindig tüske marad az amerikaiak és a cionisták körme alatt” – jelentette ki az al-Dzsazírának adott interjúban.
Az Egyesült Államok osztja Izrael azon álláspontját, miszerint az általános tűzszünet lehetővé tenné a Hamász számára az újraszerveződést. Joe Biden amerikai elnök azonban egyfajta humanitárius szünet elrendelésére kérte Benjámin Netanjáhú izraeli kormányfőt.
Az ENSZ adatai szerint az övezet 2,3 millió lakosának kétharmada lakóhelye elhagyására kényszerült, emberek tízezrei kerestek menedéket például a térségbeli kórházakban.
Egy, a gázavárosi al-Szifa kórház területén sátrazó nő kiemelte, hogy a helyzet napról napra romlik, nincs elegendő ivóvíz, ahogy élelmiszer sem, miután állítása szerint több pékséget is légitámadás ért.
A napokban Szaúd-Arábiában ül össze számos arab és muszlim ország vezetője a helyzet megvitatására. Jelen lesz az iráni elnök is, aki először látogat a hazája legfőbb térségbeli riválisának számító országba, hogy a felek idén márciusban Kína közvetítésével megegyeztek kapcsolataik normalizálásáról.