Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Szabadon: Az MSZP végkiárusítása


Székházeladások, kilépések, belső intrikák – ez jellemzi ma az MSZP-t. Hogy lett a hajdan kétharmaddal kormányzó MSZP-ből mára egy parlamenti küszöböt alig elérő párt? Hosszú agónia vagy gyors kimúlás jöhet? Az MSZP volt pártelnökeinek segítségével tényfeltáró videósorozatunk, a Szabadon első adásában Benyó Rita ezt járja körbe.

Az összeállításból kiderül, hogy az utolsó nagy pártvagyon áron aluli eladásától tartanak az MSZP-ben. Információink szerint Leisztinger Tamás négyszázmillió forint jelzáloghitelt adott a szocialistáknak, amelynek a három-négymilliárdot érő Villányi úti székház a fedezete. A Szabad Európa több forrásból is úgy értesült, hogy Leisztinger Tamás vagy Puch László veheti meg a mai pártszékházat. Ráadásul ha csődeljárás keretében árulják, akkor a piaci ár alatt is meghirdethetik az ingatlant.

Mesterházy Attila: „Ha valaki felvesz négyszázmillió forintot egy ingatlanra, akkor mi volt a fejében? Ha pontosan tudja, hogy ezt nem fogja tudni visszafizetni, mert az alapítványnak nincs annyi bevétele, hogy ezt visszafizesse, akkor ebből nagyon más nem tud kijönni, hogy előbb-utóbb el kell adni azt az ingatlant is. Kifelé az az üzenete, mintha adnánk el a saját vagyonunkat. Élnénk fel úgymond a családi ezüstöt.”

De nemcsak a pártvagyon és az MSZP támogatottsága, de a párttagok száma is egyre olvad.

Hiller István: „A szocialista pártnak az április 3-i vereség után készült felmérése szerint 297 élő szervezete van az országban. Valamivel több mint tízezer tagunk és pártoló tagunk. Mind a 106 választókerületben van MSZP szervezet.”

Ha nem a többi ellenzéki párthoz viszonyítva, hanem az MSZP korábbi állapotához mérve nézzük az adatokat, már nem olyan fényes a kép.

A pártot rengetegen elhagyták az elmúlt években, a tagság szép lassan megtizedelődött. Nyilvános adatok nem elérhetők a taglétszámról, de a Szabadon stábja kikutatta, hány tagja maradt 2022-re a szocialista pártnak.

Legismertebb és legsikeresebb arcai is otthagyták az MSZP-t. A távozók mindnyájan a pártelitet, élén Molnár Zsolt pártigazgatóval okolják ezért.

Lendvai Ildikó: „Pénz nélkül és megfelelő párton belüli, ha úgy tetszik, hatalmi eszközök nélkül nem lehet mozgalmat csinálni. Benzin kell az autóba, amivel vidékre, ahogy szokták csúnyán mondani, lejárunk. A baj az, hogy ha ez kizárólagossá válik. Én azt mondanám, hogy az arány kicsit megbomlott.”

Mesterházy Attila: „Én azt gondolom, hogy az MSZP-ben nem kell nagyon dramatizálni, a haláltusáját vívja. Én nem látom a felismerést az MSZP vezetésében, hogy mekkora nagy a baj. Sokkal inkább egy felelősségelhárítást látok.”

Hiller István: „Én most már kétgenerációnyi politikai siratóasszonyt láttam, akik zokognak a szocialista párt előtt. Még csak gyűjtsék a könnyeiket, mert még hosszú időn keresztül lesz szükségük egy stabil és erős könnyzacskóra.”

Itt tudja megnézni a teljes műsort:

  • 16x9 Image

    Benyó Rita

    Benyó Rita a Szabad Európa újságírója. Két évtizede dolgozik politikai újságíróként. Pályáját az InfoRádióban kezdte, később a TV2, majd 2009 és 2011 között az MTV parlamenti és politikai tudósítójaként dolgozott. Ezt követően a Hír24 Híradójának szerkesztő-műsorvezetője, majd az ATV Heti Napló című műsorának, illetve a Jelen című hetilapnak a riportere volt. A politika mellett kulturális és gasztronómiai témákkal is foglalkozik.

XS
SM
MD
LG