Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Az OBT bemutatkozó elnöke hangsúlyozta elköteleződését a bírói függetlenség mellett


Az Országos Bírói Tanács új vezetése: Kovács Ildikó (b), Szabó Péter és Varga Rita
Az Országos Bírói Tanács új vezetése: Kovács Ildikó (b), Szabó Péter és Varga Rita

Elkötelezett az OBT transzparens működése mellett – mondta a bírói testület nemrég megválasztott elnöke. Szabó Péter büszke arra, hogy a magyar demokrácia bírája lehet és az EU joganyagát alkalmazhatja. Hangsúlyozta, hogy ő csak csapatkapitánya a 15 tagú szervezetnek, minden kérdésben testületi döntés születik majd.

Megtartotta első, bemutatkozó sajtótájékoztatóját a bírói igazgatás fontos ellenőrző testületének, az Országos Bírói Tanácsnak január 30-án hat évre megválasztott új vezetősége. Az elnök, Szabó Péter, a Győri Ítélőtábla polgári ügyszakos bírája, valamint az elnökhelyettes, Varga Rita, a Kaposvári Törvényszék tanácselnöke türelmet kért az újságíróktól mind a várható munkatervükkel, mind az elmúlt évek komoly politikai jelentőségűvé (és EU-támogatások vízválasztójává) vált bírósági igazgatási vitákkal kapcsolatos kérdések megválaszolására.

Így – testületi döntés híján – arra sem jött egyértelmű válasz, hogy az OBT üléseinek jegyzőkönyvei továbbra is teljes terjedelemben hozzáférhetők lesznek-e a nyilvánosság számára.

Az OBT által ellenőrzött bírói igazgatási csúcsszerv, az Országos Bírói Hivatal korábbi elnöke, Handó Tünde és a korábbi OBT közötti egyik legfontosabb vita a bírói pályáztatások/kinevezések és a kirendelések ügye volt. Szabó Péter ennek a kérdésnek az értékelésére is időt kért: „Nem egyszemélyi felelős vagyok” – mondta.

A szervezeti keretek adottak az OBT feladatainak ellátásához – utalt a 2023 nyarán az EU nyomására elfogadott, az OBT jogosítványait megerősítő igazságszolgáltatási törvénymódosításra. „A tagoktól függ, hogyan töltik meg tartalommal.” Visszautalt az előző elnök két, sokat idézett mondatára is: Matusik Tamás egy korábbi interjújában mondta, hogy „nem szeretne lehajtott fejű OBT-tagokat látni”. Szabó Péter hozzátette, hogy ő bírókat nem szeretne látni így egyáltalán. Az előző elnöknek az ő megválasztásukon elhangzott, az új tagoknak címzett, „ne féljetek” mondata kapcsán pedig kijelentette, hogy szerinte a testület mindegyik tagja így gondolkodik. Hozzátette, hogy a bírói függetlenségnek a jogi, intézményi biztosítékok mellett emocionális része is van.

Interjúnkat az előző OBT-elnökkel itt olvashatják: „A bíró a saját függetlenségét megvédheti”

Az egyébként a konkrétumok megválaszolásától testületi viták, döntések híján tartózkodó sajtótájékoztatón a bírói függetlenség azért sokszor előkerült. Szabó Péter hangsúlyozta, hogy a Judicial Independence díj emlékplakettjét kiemelt helyen fogja tartani a szobájában, hogy mindig emlékeztesse feladata lényegére. A 94 országot tömörítő Nemzetközi Bírói Egyesület (International Association of Judges – IAJ), a bírák legnagyobb világszervezete 2023-ban a magyar Országos Bírói Tanácsnak (OBT) ítélte oda a bírói függetlenségért járó díjat.

Az elnök január 30-án említette, hogy bírói praxisában négyszer is az EU luxembourgi bíróságához fordult előzetes döntéshozatali eljárást kérve. Lapunk ebből korábban egyet, az elsőt találta meg, amely egyébként – mint most Szabó Pétertől megtudtuk – az első ilyen kezdeményezés volt Magyarországról. Most ismertette a többi megkeresését is. Az utolsó ügyben 2023-ban hozott döntést az EU-bíróság, ez – ahogy vezetőtársa, Varga Rita megjegyezte – nagy jelentőséggel bírt a devizahiteles perek jogértelmezésében.

Az EU bíróságához fordulás fontos követelése volt az előző OBT-nek a kormány, illetve a politika által kinevezett bírósági vezetők álláspontjával szemben. Ez lett aztán az utolsó pont, amelyben a kormány/parlament megengedő szabályozást volt kénytelen elfogadni az EU által visszatartott támogatások legalább egy részének megszerzése érdekében.

Bár Szabó Péter itt is kiemelte a testületi döntés szükségességét, a bírák véleménynyilvánítási szabadsága kapcsán magánvéleményeként elmondta, hogy ebben ő csak a legszükségesebb alkotmányos korlátozást látja elfogadhatónak.

Az OBT új szóvivője, Kovács Ildikó, a Szekszárdi Járásbíróság büntető ügyszakos bírája által vezetett sajtótájékoztatón kiderült, hogy Szabó Pétert jelentős többséggel választotta meg január 30-án a testület. A másik jelölt, Félegyházy Megyesy Fatime Mária, a Budapest Környéki Törvényszék bírája volt.

A testület első (valójában második, az elsőn választották meg a vezetésüket) ülése február 14-én lesz.

  • 16x9 Image

    Kerényi György

    Kerényi György közel harmincéves újságírói pályája során hét médiumot alapított vagy vett részt az indításában: köztük kalóz-, roma és két börtönrádiót, valamint mainstream újságokat. Volt a Kossuth rádió főszerkesztője és három évig dolgozott a szlovák közszolgálati média magyar adójánál, a Pátria Rádiónál. Tíz évig tanított az ELTE médiatanszékén. 

XS
SM
MD
LG