Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Az Orbán-varázs hatása a magyarok értékrendjére


Az Orbán-varázs
Az Orbán-varázs

Az EU-ban a magyarok tolerálják leginkább a korrupciót; értékrendjükben az orosz–ukrán háború kapcsán az EU-átlagot messze meghaladóan a biztonság áll minden más érték, például a szolidaritás előtt, és nagyon sokan relativizálják az orosz agressziót is. Miért ennyire mások a magyarok? Van-e közös nevezője ennek a három sajátosságnak?

A társadalmak tagoltak, tagjai sokféle értékrendet, véleményt vallanak, de mégis, lehet-e azt mondani egy társadalom nagy részéről, hogy tolerálja a normaszegést, hajlamos hazug információkban hinni és azok alapján kialakítani a véleményét? (Már amennyiben egy vélemény kialakításához egyáltalán szükségünk van tényekre, információkra, és nem beállítottságaink, érzelmeink, világképünk alapján döntünk ténykérdésekben is, például hogy kártékonyak-e az oltások.)

Szembetűnő, hogy a szomszéd országok kisebbségi magyarjai is hasonló értékekkel, véleményekkel jellemezhetők, mint az anyaországiak, miközben többségi társadalmaik például jóval markánsabban ítélik el az orosz agressziót. Ezt részben magyarázhatja a Kárpát-medencei magyarok közös kommunikációs tere: a Fidesz-szimpatizánsok (akik főleg Romániában elsöprő többségben vannak, főleg tömbmagyar területeken) ott is ismétlik a magyar kormányzat kommunikációs úthengerének paneljeit.

De ennél bonyolultabb a helyzet, ezért kerestünk meg két szociológust, Kiss Tamást, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, és Ságvári Bencét, a budapesti Társadalomtudományi Kutatóközpont főmunkatársát. (A szlovákiai magyar közösség kutatói közül – értékelhető adatok hiánya miatt – nem sikerült megszólalót találnunk.)

Békés egymás mellett élés a korrupcióval

Míg az EU lakosainak átlagosan 69 százaléka tartotta elfogadhatatlannak a korrupciót 2020-ban, addig a magyaroknak csak 38 százaléka gondolta így. Itt mérték a legalacsonyabb értéket.

A korrupcióellenesség kormánybuktató politikai hajtóerő volt Szlovákiában és Romániában, részben Csehországban is, és a minapi szlovén választásnak is ez volt a fő üzenete. Eközben Magyarországon minden kutatás azt mutatja, hogy a korrupciót elfogadjuk, beárazzuk, nincs mozgósító ereje. A Márki-Zay Péter vezette ellenzék megpróbálta antikorrupciós üzenetre felfűzni a kampányát, sikertelenül.

Mi lehet a különbség oka?

„Magyarországon a korrupció mértékének társadalmi észlelése nem nagyon különbözik más kelet-európai és mediterrán országokétól. Amiben mások vagyunk, az a korrupció megítélése és az ebből következő elfogadottsága” – mondja Ságvári Bence.

A korrupció megítélése a fejlődéshez kötődő képzetektől függ – állítja Kiss Tamás. „Az antikorrupció és a fejlődés közötti megkérdőjelezhetetlen és magától érthető összefüggés képzete sokkal inkább jellemzi a környező országokat, mint Magyarországot. Ez az értékrendbeli különbség az oka Magyarország egyedülálló helyzetének.”

A kutató romániai korrupciós vizsgálataiban az úgynevezett fejlődési idealizmus fogalmát és a hozzá való viszonyt használja értelmezési keretként. „A fejlődési idealizmus egyfajta kulturális mintázat, hit- és normarendszer. Az ilyen vizsgálatok nem arra kérdeznek rá, hogy valójában mi hozza el a fejlődést, hanem hogy hogyan érzékelik a fejlődést maguk a szereplők, a különböző társadalmi csoportok.”

A meghatározó nyugati intézmények a Világbanktól az Európai Unióig a fejlődési idealizmusnak azt a formáját hirdetik évtizedek óta – mondja Kiss Tamás –, amely azon alapul, hogy „a fejlődés alapvonalai minden társadalomban megegyeznek, a társadalmak e szerint sorba rendezhetők, a hierarchia csúcsán pedig a nyugati államok állnak”.

„A másik feltevés, hogy a fejlődés különböző dimenziói szorosan összefüggenek: a technológiai fejlődés, a gazdasági fejlettség bizonyos társadalmi intézményeket, sőt bizonyos értékrendet is kíván a társadalomtól. Aki az egyik tekintetben fejlett, a másik tekintetben is az lesz.”

Ebből következik egy fejlődési optimizmus. E szerint ha a periférián vagy félperiférián lévő államok hűségesen követik a nyugati modellt, akkor esélyük van bekerülni a centrumba, esélyük van a fejlődésre.

És végül a fejlődéshez a korrupcióellenes küzdelem morális töltete is kapcsolódik. „Az antikorrupciós diskurzus biztosítja a fejlődés pozitív moralitását. E szerint a fejlődési hierarchia csúcsán lévők egyben a morális integritás szempontjából is a csúcson vannak” – mondja Kiss Tamás. (Tanulmányuk erről itt olvasható.)

A fejlődés ilyen megközelítésében nagy a különbség Románia és Magyarország között. „Ezt a fajta fejlődési diskurzust legalább a román középosztály elfogadja, és ezzel szemben nincs semmilyen politikailag versenyképes ellendiskurzus. Magyarországon, úgy tűnik, van. A magyarországi mainstream ellenzék ennek a fejlődési diskurzusnak ugyanolyan elkötelezettje, mint a teljes román középosztály, de Romániában egy kerekasztal-beszélgetésen nem tudnál olyan szereplőket kiállítani, akik ez ellen a fejlődési és antikorrupciós diskurzus ellen fellépnek.”

Magyarországon nem lenne gond a szereplőválogatással. Maga a főszereplő, Orbán Viktor hirdette meg az illiberalizmus programját. Itt jön be két újabb fontos magyarázó tényező: a szuverenista, nemzetállami alapállás, valamint az uralom formája Magyarországon, a vezérdemokrácia. Ami – ahogy Körösényi András jellemezte lapunknak tavaly – „az általános normákat rúgja fel, mert valami olyan vízió mozgatja, és a hatalompolitikai érdekek is ebbe az irányba hatnak, ami az általános normákat korlátoknak, falaknak, fékeknek tekinti, és ezek alól fog kibújni”.

Mi így szállunk fel a biciklire

A Nyugaton bevált intézmények, jogrend átvétele volt a régió uniós csatlakozásának feltétele. Szuverenitásunk részleges feladása tehát már akkor – a Fidesz által is támogatva – megtörtént. A demokratikus jogállam kilencvenes években lezajló kiépítése azonban nem hozta el a régió lemaradásának gyors kiegyenlítődését – igaz, az olló zárul. Hol jobban, hol kevésbé – a régióban Magyarországon inkább kevésbé.

A Fidesz 2010-es kormányra kerülése után a jogállam kiüresítésével párhuzamosan erősödött föl a szuverenista, a saját fejlődési utat hirdető kommunikáció és politika – benne a keleti nyitással és az autoriter, illetve diktatórikus rezsimekkel való, a gazdasági hasznokon túlmutató jó viszony kiépítésével, amelynek logikus végpontja lett a putyini agresszióval kapcsolatos kormányzati maszatolás.

Amíg a Kiss Tamás által leírt fejlődési optimizmus alapállítása a korrupciómentes közélet szükségessége, addig az unortodox szuverenista fejlődés-felfogás nem tolerálja ugyan a korrupció hétköznapi megnyilvánulásait (klasszikus korrupció, hálapénzt elfogadó orvosok kriminalizálása stb.), de az államot foglyul ejtő, annak erőforrásait kiválasztott elitcsoportok felé irányító, a putyini rendszerből is ismert gyakorlat az Orbán-rezsim egyik ideológusa, Lánczi András szerint a Fidesz gazdaságpolitikája maga.

„A korrupció nem olyan téma, mint a migráció, ahol meg lehet fogalmazni egy kontra álláspontot is, hiszen senki sem áll ki azzal, hogy a korrupció szükséges. De azt lehet állítani, hogy az Európai Korrupcióellenes Ügyészség beengedése az országba nem eredményezne kisebb korrupciót, viszont az ilyen európai intézmények megkérdőjelezik a magyar szuverenitást. Így a magyar társadalom többségével elhitethető, hogy ez a penetráció nagyobb veszély, mint maga a korrupció. A román társadalom többségével ez nem hitethető el. A szociáldemokrata párt megpróbálta, de nevetségességbe fulladt” – mondja Kiss Tamás.

Kiss Tamás tehát nem a társadalom általánosabb értékszerkezetéhez köti a korrupcióhoz, a közélet transzparenciájának igényléséhez való viszonyt, hanem a fejlődéssel kapcsolatos általános hitrendszerhez, a fejlődési idealizmushoz. „Attól függően lehet a korrupciót politikai problémává tenni (illetve az ellene való küzdelemmel választást nyerni), hogy ezt a fajta fejlődési idealizmust a társadalom mennyire teszi magáévá. Ha egy ország a fejlődési idealizmus talaján áll, akkor sokan, akár a többség úgy fogja gondolni, hogy az antikorrupciós küzdelem által lerombolhatók a fejlődés gátjai. Ha a társadalom megszabadul a korrupciótól mint a fejlődést gátló egyfajta atavizmustól, akkor periférikus társadalomként is esélyük lesz majd megérkezni a centrumba. Ha a fejlődési képzetekkel nincs meg ez a fajta kapcsolat, akkor az antikorrupció nem lesz sikeres hívószó.”

Ságvári Bence ehhez azt teszi hozzá, hogy bár bizonyos mértékű korrupciónak rövid távon és tisztán gazdasági szempontból lehet pozitív hozadéka, azonban hosszabb távon a rendszerszintű intézményi torzulások egyértelműen negatív hatásúak. Csupán néhány ázsiai ország sajátos példája áll szemben azzal az univerzálisnak gondolt és bizonyított összefüggéssel, melynek lényege, hogy az alacsony korrupció magas fejlettséggel, a nagyobb korrupció alacsonyabb fejlettséggel jár. Magyarországon eltorzult vagy el sem indult erről a közvita.

„A magyar társadalomban nincs jelen az a gondolat, hogy az alacsony szintű korrupció a közös és igazságos gyarapodás záloga lenne. Egyszerűen azért, mert a hétköznapi tapasztalat nem ezt mutatja. Nálunk az az ok-okozati viszony egyáltalán nem egyértelmű, hogy a korrupció alacsony szintje milyen mechanizmusokon keresztül járul hozzá a fejlődéshez, és nem is biztos, hogy mindenki így gondolja.”

„A magyar választópolgár azt látja, hogy a környezetében észlelhető fejlődés mögött sokszor az erőforrások illegális vagy morálisan erősen megkérdőjelezhető megszerzése áll, vagy a szabályok a közérdek helyett a beruházói érdekeknek megfelelően változnak. Akkor lett felújítva az iskola, a kórház, készült el a sportpálya, amikor X. Y. politikus, képviselő vagy polgármester volt hatalmon, aki közvetlen összeköttetésben van mondjuk a kormányzó párttal vagy a megfelelő körökkel.”

„Ez a kliens-patrónus rendszer ma Magyarországon az emberek szemében elfogadottá vált, részben azért, mert vannak mindenki számára látható eredményei, részben mert az elmúlt három évtized nem nagyon szolgáltatott működőképes ellenpéldát.”

A románok a kilencvenes évek közepétől úgy fogták fel saját intézményeik, társadalmuk korruptságát, mint ami részben az ország balkáni hagyományaihoz, részben a posztkommunista örökséghez kapcsolódik, mondja Kiss Tamás. Ezzel szemben fogalmazódott meg számukra a nyugati intézmények utópisztikus képe, amire úgy gondoltak, hogy az annak való megfelelés a korrupciótól való megszabadulást jelenti, és ezzel az ország pozitív fejlődési pályára fog kerülni. „Ez összecsengett azokkal a makrodiskurzusokkal, amelyeket az Európai Unió és a Világbank termelt, és amilyen antikorrupciós politikákat javasoltak a kétezres évek közepétől Románia számára. Ezeknek volt politikai felhajtóerejük és lakossági támogatottságuk is.”

Romániát ez a tematika uralta húsz éven át. Ez miért maradt el Magyarországon? „Mert nincs meg ez a rezonálás a hétköznapi percepciók és az európai intézmények által propagált politikák között. Ahogy hallottuk Bencétől, a magyarok nem attól teszik függővé a fejlődést a hétköznapokban, a saját környezetükben, hogy a korrupciót megszüntetik, míg a románok igen.”

Béke, biztonság, gáz

A magyar társadalom 55 százaléka teljesen vagy inkább materiális értékeket vallott egy 2020 decemberében publikált országos kutatás szerint. „A materiális orientáción belül is kiemelkedő fontosságú a gazdasági biztonságra való törekvés, így a stabil gazdaság iránti vágy, a gazdasági növekedés igenlése és az árak emelkedése elleni küzdelem elfogadása” – írja az összefoglaló. A biztonság igényének kiugró szintjét Ságvári Bencéék a migráció kapcsán is kimutatták a European Social Survey nemzetközi adatai alapján.

Az orosz–ukrán háború nyomán végzett friss nemzetközi Ipsos-kutatás is ezt igazolta vissza. E szerint például a magyaroknak csak 38 százaléka lenne hajlandó többet fizetni a földgázért és a kőolajért annak érdekében, hogy megmaradjon egy ország szuverenitása, míg ez a lengyeleknél eléri a 76 százalékot, de a huszonhét ország átlagában is 54 százalék vállalná be.

A biztonságérzetnek van egy anyagi, de van egy ennél tágabb része is, a létbiztonság, ami nem csak pénz. A magyar társadalomban nagyon magas az ez iránti vágy. Ez látszott a választás előtti utolsó hetekben is: a „kerüljük el a háborút, ne kavarodjunk bele” típusú kommunikáció erre az igényre rezonált. Ságvári Bence szerint ebben nincs különbség egy svéd, egy magyar vagy egy román ember között. A biztonságigény mindig mindenhol ugyanakkora. „A magyarok amiatt nagyon materialisták, és azért fontos érték számukra a biztonság és a kiszámíthatóság, mert pontosan ez az, aminek a hiányát élték meg az elmúlt évtizedekben. De nem hiszem, hogy ezért hibáztatni lehetne őket. Azokban az országokban, ahol generációkon keresztül megvolt ez az alapélmény, nyilván mások lesznek a fontos értékek.”

De a hasonló történelmi tapasztalatokkal, bizonytalansággal rendelkező régióban is nagyon kilógunk, hivatkozom a friss Ipsos-kutatásra.

Ságvári Bence óvatos a szavak szintjén megnyilvánuló szolidaritás megítélésénél. „Az emberek ezekben a kutatásokban mondanak valamit, amiben keveredik a saját értékviláguk és az aktuálisan társadalmilag elvártnak gondolt viselkedés. De ha cselekedni kell, nem tudhatjuk, hogy átvitt értelemben felsegítik-e a másikat, még egyet belerúgnak vagy csak elfordítják a fejüket a földön fekvő embertől. Egy kérdőíves kutatásban nehéz kitapintani az árnyaltabb véleményeket és az összetett egyéni értékrendeket. Ahol a biztonság iránti természetes emberi vágy összetalálkozik a szolidaritás elé helyezett önérdekkövetést támogató uralkodó társadalmi diskurzussal, ott a mérleg – legalábbis a szavak szintjén – ennek irányába fog elbillenni.”

Kiss Tamás a létezés alapvető elbizonytalanodásáról, ontológiai bizonytalanságról, fenyegetettségről beszél, ami a nyugati társadalmakban is nagyon erősen jelen van. „Már a 9/11-es támadás és a terrorizmus elleni harc is ilyen keretben értelmezhető, ahol nem feltétlenül a geopolitikai vagy realista értelemben vett bizonytalanság vagy fenyegetettség megszüntetése, hanem a lakosság ontológiai bizonytalanságérzetének megszüntetése volt a cél. Ugyanilyen a bevándorlás vagy a kisebbségek kérdése. Romániában a kisebbségi kérdés is egy ontológiai bizonytalansági keretbe helyeződik át.”

Ebben tehát Magyarország nem egyedülálló, abban viszont igen, hogy ezt a bizonytalanságot milyen eszközökkel próbálják kezelni. „A mainstream fejlődésdiskurzusok, ha úgy tetszik, a felvilágosodás ad egy választ arra, hogyan lehet csökkenteni, akár megszüntetni ezt a fajta bizonytalanságérzetet. A Fideszé egy nem mainstream, populista válasz, amely folyamatosan gerjeszti ezt az ontológiai bizonytalanságérzetet. 2015-től a migrációval, de bizonyos értelemben a Coviddal és most az orosz válsággal kapcsolatban is. És behozza azt, hogy ez az ontológiai bizonytalanság magukból a mainstream intézményekből fakad. Vagyis az Európai Unió és a nyugati gyarmatosítás a magyar társadalmat fenyegető legfőbb egzisztenciális bizonytalanság. Orbán nagyon sikeresen épített fel egy populista alternatívát.”

Ságvári Bence hozzáteszi, hogy egyszerre hallunk szolidaritási és megnyugtató üzeneteket is – aszimmetrikusan. Szolidárisak vagyunk, befogadjuk őket, a legnagyobb humanitárius akciót hajtotta végre Magyarország, halljuk – eközben a kommunikációs felületek nagy része az ontológiai bizonytalanság kezelésével töltődik fel. „Megteremtődik a feszültség, aztán jön egy ígéret, amitől megnyugszunk, és úgy érezzük, hogy ebbe az irányba kell mennünk.”

Vagyis a román és magyar társadalom között nem a materiális-posztmateriális (a társadalmi és önmegvalósítást előtérbe helyező) értékek meglétének különbsége számít, hanem a közbeszéd domináns formája. Ami hosszabb idő alatt, főleg ha annyira szervezett és tömeges, mint a magyar, képes változást elindítani.

Orbán és a magyarok törzse

Mind az anyaországi, mind a kisebbségi magyar közösségekben európai összehasonlításban kiugróan magas a Putyin-párti vélemények száma. Vajon ez csak az itthoni politikai törzsiesedésnek, tribalizálódásnak a következménye? Amerre Orbán vezér megy, arra követi a magyarok törzse? Vagy ez összefüggésben van a magyar társadalom tartósabb értékszerkezetével? – kérdeztem a kutatókat.

Ráadásul a szlovákok és a csehek a magyarnál ruszofilebb társadalmak, utóbbiaknál ráadásul nemzeti sport az uniós szkepszis is, de a Putyin-pártiság mégsem jellemző rájuk.

Ságvári Bence az erős vezető társadalmi elfogadottságában látja az egyik közvetett okot. „A kutatások azt mutatják, hogy a magyar társadalomban létezik egy nem elhanyagolható méretű társadalmi csoport, amely elfogadja és támogatja azt az elképzelést, hogy egy ország élén elfogadható az erőskezű, akár törvények felett álló vezető. És sokan vannak azok is, akik ezt nem igénylik, de nem is tiltakoznak ellene, mert nincs egyértelmű értékválasztásuk. Ezen az alapattitűdön aztán jobban megtapadhatnak azok a narratívák, amelyeket akár Putyin-pártiságnak is nevezhetünk.”

Kiss Tamás Kelet-Európában több csoportot különít el generációkon átívelő geopolitikai orientációk alapján (amelyeket akár értékrendnek is nevezhetünk). Az egyikben vannak a lengyelek, a baltiak és a románok, akik számára Oroszország a fő ellenség. „A ruszofóbia náluk nemzeti identitás, a nemzeti tudatnak vagy tudatalattinak egyfajta egzisztenciális vagy ontológiai bizonytalanságérzete nagyon szorosan kötődik Oroszországhoz.”

A másik csoportban vannak a szerbek, bolgárok, montenegróiak és a görögök erős oroszbarátsággal. Eközben a nyugati modellt követik, nem gondolják, hogy Oroszország a kultúra, a civilizáció és a modernizáció kútfeje, de történelmi okokból ruszofilek.

A magyarok, csehek, osztrákok, szlovákok köztes kategóriában vannak, ahol nem elsődleges kérdés az oroszokhoz való viszony. „Politikai láthatósága most az ukrán háború kapcsán nőtt meg. Az ellenzéki oldalon az oroszellenesség fontos politikai marker volt, de a társadalom többsége számára továbbra sem az. Ezért tudják követni ebben Orbánt. Alapvetően nem oroszpártiság ez, hanem inkább semlegesség. A gáz felülírja a geopolitikai szempontokat.”

Putyin annyiban fontos példa, hogy pártolásában is a nyugati mainstreammel szembeni kritika, a liberális nemzetközi rendnek, a demokráciaexportnak, a nyugati gyarmatosításnak a kritikája jelenik meg. Ebben az értelemben az oroszok megjelenhetnek a nyugati kolonizációval szembeni hősként – mondja.

Kiss Tamás egy román és erdélyi magyar mintán felvett friss telefonos kutatásukat idézi, amelyben megkérdezték, hogy ki a felelős a konfliktusban. „Óriási eltérés volt az erdélyi magyarok és a románok között. Az utóbbiak elsöprő többsége az oroszokat vádolja, de az erdélyi magyarok, különösen a Székelyföldön nagyon nagy arányban a Nyugatot.”

A médiafogyasztás különbözőségén kívül ebben Kiss Tamás szerint benne van a székelyek bármilyen mainstreammel szembeni ellenállása, vagyis az Orbán-követéssel kombinálódik az unortodoxia és az elitellenesség. „Én azt is ezzel magyarázom, hogy Erdélyen belül a székelyföldi és a nem székelyföldi rész között van egy értékrendbeli szétfejlődés, amelyet a Covid kapcsán is láttunk. Ott a tudományellenességben, az orvosokkal szembeni bizalmatlanságban nyilvánult meg a székelyek elitellenessége, mainstreamellenessége.”

„Ők az erdélyi magyar közösségen belül is úgy gondolják, hogy periférikus helyzetben vannak. Ez nem annyira kiélezett, mint Magyarországon a vidék-Budapest diskurzus, de egyre éleződik. Most a népszámláláson ráadásul van egy székely identitáskampány is, tehát még etnikailag is megnevezhetővé válik a különbség a magyar közösségen belül.”

Eltorzult magyar alkat?

A European Social Survey (ESS) szerint a biztonságérzet értékelése jelentősen meghatározza, hogy ki mit gondol a bevándorlásról: minél fontosabb valakinek a biztonság, annál hajlamosabb elutasítani a bevándorlást.

„Nem magától értetődő, hogy a biztonságérzettel kötik össze – mondja Kiss Tamás. – De miután előzőleg politikailag kriminalizálták a migráció kérdését, és rengetegszer elmondták, hogy ha jönnek, akkor megerőszakolják az asszonyainkat, utána nyilvánvaló lesz, hogy ez az összefüggés fennáll.”

Ságvári Bence, aki az ESS magyar adatfelvételének egyik vezetője, annyival egészíti ezt ki, hogy a biztonságérzethez kapcsolódás összeurópai szinten volt igaz. „Van két alapérték, amely összefüggést mutatott a migráció megítélésével. Az egyik a biztonság: minél magasabbra értékelem, azaz minél inkább érzem a hiányát, annál inkább leszek elutasító, hezitáló a bevándorlással kapcsolatban.”

„A másik, a humanitárius érték, hogy tudok nem csak a saját érdekeim mentén gondolkodni, pont ellentétes módon fejti ki a hatását. De volt egy-két ország, köztük Magyarország, ahol ezek az alapösszefüggések nem működtek ennyire mechanikusan. Nálunk annyira általános lett a bevándorlás elutasítása, hogy a biztonság fontossága már nem tudta szétválasztani a csoportokat.”

Végeredményben a korrupció tolerálása és a Putyin-pártiság mögött van más közös mintázat, mint az Orbán-varázs? – kérdeztem összegzésképpen.

Kiss Tamás: „Attól függ, hogy elfogadjuk-e a fejlődési idealizmushoz, a különböző fejlődési modellekhez való viszonyt egy mélyebb értékösszefüggésnek. Ha igen, és a mainstream nyugati fejlődésdiskurzussal való azonosulást, illetve annak elutasítását alap értékrendi komponensnek tekintjük, akkor ez kötheti össze ezeket a dolgokat. Ennél alapvetőbb, mélyebb értékrendbeli összefüggést nem látok. Az Orbán-varázs pedig feloldható ebben.”

Ságvári Bence: „Az Eurobarométer adatai szerint nagyon sommás megállapítás a magyarok kapcsán a korrupció elfogadása, mert ennek sok dimenziója van, és nem mindig könnyű kikövetkeztetni, hogy ki mire gondol éppen, amikor erről kérdezik. Létezik legalább két szint: a magasabb szintű politikai és gazdasági korrupció szintje, és a hétköznapi élet működtetésének alacsonyabb szintű korrupciója. Míg sokan vélik úgy, hogy az előzőnél a helyzet tovább romlott, addig az utóbbi esetében talán már nem ennyire rossz a helyzet, van egy folyamatos javulás, és már inkább az európai középmezőnybe tartozunk.”

A Putyin-pártiság, a biztonságigénylés és a korrupciótolerálás közötti összefüggést Ságvári Bence folyamatnak látja. A magyar nép értékrendszerének vannak történeti meghatározottságai, bizonyos mintázatok generációkon keresztül öröklődnek. „Amelyekre nagyon tudatosan épít az Orbán-varázs. Ez egy háromszög, amelynek nem lehet az egyik elemét kiemelni, és azt mondani, hogy csak az Orbán-hatásról van szó. Az egy felismert értékrend bizonyos aspektusait erősíti fel tudatosan, és utána a kommunikációban kínál rájuk megoldást és megnyugvást.”

Kiss Tamás azt emeli ki, hogy Magyarország és a környező országok között abban van nagyon markáns különbség, hogy mennyire lehetnek sikeresek azok a politikai alakulatok, amelyek az antikorrupciós harcot teszik meg a politikai küzdelem fő tengelyévé. Ebben Magyarország markánsan eltér a környező országoktól. „Az »eltorzult magyar alkat« abból adódik, hogy alapvetően másként gondolkodunk a fejlődésről, mint a nyugati mainstream – néhány globalizált intézményt és szűkülő urbánus szigetet leszámítva.”

„Ezzel nagyon mozgósítani nem lehetett. Ez tulajdonképpen beépült a létezésünkbe. Miközben valószínűleg kevesebben csináljuk, mint amennyien gondoljuk, hogy a többiek csinálják. De ez semmiképpen nem egy olyan hívószó, ami miatt kiegyenesítem a kaszámat” – mondja Ságvári Bence.

Miközben a szomszédban néha kiegyenesítik.

  • 16x9 Image

    Kerényi György

    Kerényi György közel harmincéves újságírói pályája során hét médiumot alapított vagy vett részt az indításában: köztük kalóz-, roma és két börtönrádiót, valamint mainstream újságokat. Volt a Kossuth rádió főszerkesztője és három évig dolgozott a szlovák közszolgálati média magyar adójánál, a Pátria Rádiónál. Tíz évig tanított az ELTE médiatanszékén. 

XS
SM
MD
LG