Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Az óvodát nem tudja kifűteni, az időseket faluházba költözteti egy alföldi település


A kép illusztráció, Debrecenben készült 2020. január 20-án, amikor a városi önkormányzat megkezdte a téli tűzifaosztást.
A kép illusztráció, Debrecenben készült 2020. január 20-án, amikor a városi önkormányzat megkezdte a téli tűzifaosztást.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jánoshida két évvel ezelőtt cserélte le a fatüzelésű kazánokat gázfűtésre az óvodában és az idősek napközi ellátását biztosító épületben. A 2500 lakosú település az áramszerződést sem tudja megkötni, mert a kilowattóránként 65 forintos ár mostanra 380 forintra ugrott.

A Népszava beszámolója szerint a község vezetője, Eszes Béla egy pénteki háttérbeszélgetésen mondta el, hogy a 380 forintos ár mellett a közvilágítás 3,5 milliós költsége 20 millió lenne egy évre, miközben az iparűzési adóból származó bevételük 40 millió forint.

A közétkeztetésre kapott állami normatívát eddig évi 10 millióval kellett kiegészíteni, most már 20 millióval kell, miközben már négyszer is árat emeltek. A szociális támogatásokért olyanok is bejelentkeztek, akik eddig soha.

A 200 köbméternyi szociális tűzifakeretre eddig átlag kétszáz család jelentkezett be az ezer jánoshidai háztartásból, az idén négyszáz, és a polgármester szerint az első hideg nap után még többen lesznek majd.

Budapest is van forgatókönyve a közszolgáltatások csökkentésére

A háttérbeszélgetésen Karácsony Gergely, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének társelnöke, Budapest főpolgármestere egyebek között arról beszélt, hogy az európai nagyvárosok listákat készítenek arról, hogy szükség esetén mely közszolgáltatás milyen ütemben csökkentik vagy állítják le. Budapestnek is van ilyen listája, annak első eleme a díszkivilágítás visszafogása.

A lap szerint a főpolgármester úgy fogalmazott, nem tudja elképzelni, hogy az idei évet le tudják zárni folyószámlahitel nélkül, és szerinte nem csak a fővárosi önkormányzat lesz ezzel így.

  • 16x9 Image

    Fazekas Pálma

    Fazekas Pálma a Szabad Európa budapesti irodájának hírszerkesztője. Csaknem harminc éve dolgozik újságíróként, elsősorban hírek, hírműsorok szerkesztőjeként, hírszerkesztőségek vezetőjeként. A nyomtatott és az elektronikus sajtó szinte minden területén dolgozott, így a Kurírnál, az Interpress Magazinnál, a Magyar Rádióban, a Westelnél, a Magyar Televízióban, az InfoRádióban, az Origóban és az Infostartnál is.  

XS
SM
MD
LG