Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Bajnai Gordon feljelentés tesz a Városházáról szóló hangfelvétel miatt


Bajnai Gordon volt miniszterelnök, Budapest, 2012. november 9.
Bajnai Gordon volt miniszterelnök, Budapest, 2012. november 9.

Ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz Bajnai Gordon, akit szintén belekevertek a budapesti Városháza-ügybe. A volt miniszterelnök szerint egy manipulatív módon összevágott hangfelvétellel próbálják azt a látszatot kelteni, hogy a budapesti Városháza eladását készítette elő.

„A kormánypárti sajtóból és kormánypárti politikusoktól eredő, becsületembe gázoló számtalan kijelentés alapja egy illegálisan készített és célzatosan, radikálisan megvágott, átszerkesztett, több darabból álló hangfelvétel-sorozat”írta Bajnai Gordon volt miniszterelnök Facebook-oldalán arról a hangfelvételről, amelyet a közelmúltban hozott nyilvánosságra az Index.

Bajnai szerint manipulált a felvétel

A napokban közölt felvétel a Bajnai és Gansperger Gyula vállalkozó közötti beszélgetésen készült, aki az Index cikke szerint Bajnai segítségét kérte, hogy a főpolgármester tanácsadóján, Tordai Csabán keresztül beszélhessen a fővárosi vagyonkezelő vezetőjével. A hosszabb beszélgetésből kivágott részleten Bajnai ezt mondja: „Ezt az igényt megértem, nem tudom, hogy a Tordai úr erre képes lesz-e, mert amint híre megy egy ilyen dolognak, ebben a (…) egy ilyen koalícióban, mindenki hirtelen, meg vannak ezek a cápák. (…) Énszerintem amikor bejelentkezik nálatok valaki, nem tudja kontrollálni, rengeteg ilyen cápák úszkálnak a tóban, és egy nagykoalícióban mindenkinek a maga kis részterületei vannak, ez a realitás, ez így működik.”

Bajnai szerint a hangfelvétel úgy készült, hogy egy csaknem egyórás beszélgetés mondatait válogatták ki úgy, hogy „a fehéret feketének állítsák be, mondatai célját és értelmét kiforgassák, jelentésüket az ellenkező irányba módosítsák”. Emiatt becsületsértés miatt ismeretlen tettes ellen büntetőfeljelentést teszek – írta.

Kik azok a cápák?

Bajnai szerint ha a sajtó nyilvánosságra hozná a vágatlan hangfelvételt, az derülne ki, hogy éppen arról beszélt: nincs személyes érdeke, befolyása vagy szándéka a szóban forgó üggyel kapcsolatban, hogy a Városháza fejlesztését nem látja reálisnak a jelen politikai háborús helyzetben, mivel egy fejlesztési koncepciót is csak széles politikai egyetértés mellett lehetne elfogadtatni, ami nem valószínű, hogy valaha létrejönne. Az idézett cápás mondat kontextusa Bajnai állítása szerint az volt, hogy Gansperger megkérdezte, érdemes-e a náluk bejelentkező „közvetítőkkel” üzletelni. Erre válaszolta, hogy ilyen „cápák” minden párt környékén mindig felbukkannak, de csak kárt és bajt okoznak, ezért el kell őket kerülni.

A hangfelvétel nyilvánosságra hozása után a Fidesz kampányt indított, mivel a felvételt annak bizonyítékának látják, hogy a Fővárosi Önkormányzatot átszövi a korrupció. Láng Zsolt, a Fidesz fővárosi vezetője azt mondta, „a Városháza a legbotrányosabb ügy a magyar politikában”, nagyon súlyosnak érzi az ismeretlenek által megfogalmazott szóbeli vádakat, ezért egy vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezték.

A kormánypárti képviselők kérését egyhangúlag megszavazta az ellenzéki többségű közgyűlés. A vizsgálóbizottságot a fideszes Kovács Péter XVI. kerületi polgármester vezeti majd, a pártból benne lesz még Láng Zsolt és Bagdy Gábor is. Rajtuk kívül Horváth Csaba (MSZP), Szaniszló Sándor (DK), Soproni Tamás (Momentum) és V. Naszályi Márta (Párbeszéd) kerületi polgármester is részt vesz a bizottság munkájában, írta a Telex. A jelentésüket a decemberi közgyűlésre kell elkészíteniük.

Nem adták el a Városházát

A Fővárosi Önkormányzat azt mondta, korábban lehetőségként vizsgálták az ingatlan privatizálását, de elvetették a lehetőséget, így semmiféle eladásra nincs szándék.

A fővárosi vagyonkezelő cég régi vezetője, Barts Balázs ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy májusban mégis úgy tárgyalt egy befektetői csoporttal, mintha az eladási szándék még élt volna, csak 2024 után lenne aktuális. Ezért a fővárosi városvezetés írásbeli fegyelmi büntetést adott Barts Balázsnak, és megtiltotta neki, hogy a jövőben a Városháza ingatlanának közép- és hosszú távú hasznosításáról hivatali minőségében bármit tárgyaljon. Karácsony Gergely kiállt azonban mellette, szerinte ezt a hibáját leszámítva jól dolgozott a vagyonkezelőt 2014 óta irányító Barts.

Egyelőre olyan dokumentum nem látott nyilvánosságot, amelyet az önkormányzat adott volna ki és a Városháza eladásáról szólna. Az Index egyelőre csak egy professzionálisnak nehezen nevezhető szerződést publikált, amelyben egy jelenleg kényszertörlés alatt lévő magáncég megbíz egy másikat, hogy húszszázalékos sikerdíjat kap, ha eladja a Városházát. Karácsony Gergely főpolgármester azt mondta, egyik céget sem alkalmazta a főváros, ezért feljelentést ígért „az értelmetlen papírfecnire” hivatkozó lap ellen.

XS
SM
MD
LG