Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Belarusz felszámolná az ország vezető újságíró-szövetségét


Nők tüntetnek egy orvos és egy újságíró elítélése ellen Minszkben 2021. március 2-án
Nők tüntetnek egy orvos és egy újságíró elítélése ellen Minszkben 2021. március 2-án

A belarusz belügyminisztérium az ország vezető újságíró-szövetségének felszámolását kezdeményezte a legfelsőbb bíróságnál az „ismételt törvénysértések miatt”.

Szerdán befagyasztották a Belarusz Újságírók Szövetségének (BAJ) bankszámláit, miután előző héten a rendőrség rajtaütött a szervezet irodáin.

„Egyértelmű, hogy brutális megtorlókampány folyik ellenünk”hangsúlyozta a történtek kapcsán a BAJ elnökhelyettese, hozzátéve, hogy küzdeni fognak a fennmaradásért.

Az igazságügyi tárca azt állítja, hogy a Belarusz Újságírók Szövetsége nem tett eleget törvényi kötelezettségeinek, s nem nyújtott be bizonyos dokumentumokat, főleg a szervezet egyik irodájának bérlésével kapcsolatban. A BAJ szerint mindössze néhány napot kaptak erre, és azért nem tudtak időben eleget tenni a felszólításnak, mert a razziát követően lezárták az irodáikat.

A 25 évvel ezelőtt alapított szövetségnek mintegy 1300 tagja van a volt szovjet tagköztársaságban.

Elemzők szerint ez a mostani újabb epizódja a független sajtó és a civil társadalom elleni szigorú hatósági fellépésnek.

A BAJ arról számolt be, hogy a rendőrség múlt héten 66 helyszínen tartott házkutatást különböző sajtóorgánumoknál és a dolgozóiknál, 32 újságíró pedig előzetes letartóztatásban vagy börtönben van.

A héten a hatóságok befagyasztották a Szvetlana Alekszijevics Nobel-díjas író vezette Belarusz PEN Központ írószövetség bankszámláit is. Zaklatásnak van kitéve továbbá számos civil szervezet, házkutatást tartottak például nemrég a Belarusz Helsinki Bizottságnál és a Vjaszna nevű jogvédő szervezetnél.

Szvjatlana Cihanouszkaja belarusz ellenzéki vezető e heti washingtoni látogatásán az újságírók és az emberi jogi aktivisták határozottabb támogatására szólította fel az Egyesült Államokat. „A belarusz nép eltökélt amerikai fellépést vár. Minél erősebb nyomás nehezedik a rezsimre az intézkedések által, annál hamarabb érik el a céljukat” – fogalmazott.

Cihanouszkaja Washingtonban: "azt akarom, hogy Amerika napirenden tartsa Belaruszt"
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:02:53 0:00

Erősödő feszültség

A hatóságok a tavaly augusztusi, sokak szerint elcsalt elnökválasztás utáni tömegdemonstrációkat követően nagy erőkkel megkezdték a kritikus médiaorgánumok elhallgattatását. Az ellenzék és a nyugati országok szerint Cihanouszkaja nyerte a választást.

Belaruszban a tavaly augusztusi elnökválasztást követően hónapokon át tömegdemonstrációkon követelték az emberek az országot 1994 óta vaskézzel vezető elnök, Aljakszandr Lukasenka távozását. A rendőrség keményen fellépett a tüntetők ellen, csaknem harmincezer embert őrizetbe vettek, többen meghaltak, sokan még most is rács mögött vannak. A volt szovjet tagköztársaságban azóta is tart a belpolitikai káosz.

A nyugati világ nagy része nem hajlandó legitim elnökként elismerni a 66 éves Lukasenkát, és számos szankciót is elrendeltek az ország ellen.

Az Európai Unió nemrég tovább szigorította büntetőintézkedéseit a rezsim gyengítése céljából, miután a Ryanair légitársaság Athénból Vilniusba tartó május 23-i járatát földre kényszerítették Minszkben, és őrizetbe vették a gépen utazó Raman Prataszevics belarusz ellenzéki újságíró-aktivistát és orosz barátnőjét.

Készült az AP tudósításának felhasználásával
XS
SM
MD
LG