Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Újabb tüntetések és egy árulkodó fotó Belaruszban


Könnygázzal és vízágyúkkal oszlatták a tüntetőket sokakat letartóztattak a hétvégén Belaruszban. Eközben Aljakszandr Lukasenkáról olyan fotó látott napvilágot, ahol bebörtönzött ellenzéki vezetőkkel tárgyal, ami hatalma meggyengülésére utalhat.

Ismét erőszakosan lépett fel a belarusz rendőrség az Aljakszandr Lukasenka lemondását követelő tüntetők ellen, akik a hétvégén több nagyvárosban is összegyűltek.

A fővárosban, Minszkben rendőrök és katonák már a tüntetés megkezdése előtt lezárták a forgalmasabb metróállomásokat és a főutakat, megakadályozva az emberek eljutását a tüntetés helyszínére.

A tüntetéseket a rendőrség mindenhol erőszakkal feloszlatta, több helyen könnygázt és vízágyúkat is használtak. A Viasna belarusz jogvédő csoport szerint legalább 39 tüntetőt letartóztattak, Minszken kívül több városban, például Bresztben és Hrodnában is voltak letartóztatások.

Külföldi újságírók is célkeresztbe kerültek

A belarusz újságírószövetség beszámolt arról is, hogy 10 újságírót is őrizetbe vettek, akik a tüntetésekről tudósítottak. A TASS orosz állami hírügynökség vasárnapi jelentése szerint a letartóztatottak között van az ő három munkatársuk is. Nem ez az első eset, hogy külföldi tudósítókat vesznek őrizetbe, augusztusban bevittek például egy lengyel újságírót, másokat kiutasítottak az országból.

Augusztusban, közvetlenül a választások után volt példa arra is, hogy orosz riportereket tartóztattak le. Akkor ebből lett is egy kisebb diplomáciai konfliktus, végül az orosz külügyminiszter felszólítására szabadon engedték a tudósítókat.

Azóta az összes külföldi médium hivatalos akkreditációját megvonták, de arról eddig nem érkezett hír, hogy Aljakszandr Lukasenka kulcsfontosságú szövetségese, Oroszország állami sajtójának tudósítói ellen is fellépnének.

Aljakszandr Lukasenka közel harminc éve Belarusz teljhatalmú vezetője, aki az augusztusban választás után újabb négy évre kapott felhatalmazást, ám a választás eredményét nemzetközi megfigyelők és belarusz szavazatszámlálók szerint is meghamisította a rezsim.

Azóta az országban folyamatosan tüntetnek a lemondásáért és a szabad választásokért. Az augusztusi választások eredményét a legtöbb ország, köztük az Európai Unió tagállamai nem ismerik el, ehelyett választási ellenfelét, Szvjatlana Cihanovszkaját tartják a jogos győztesnek. Cihanovszkajának a választás után nem sokkal menekülnie kellett az országból, jelenleg Litvániában tartózkodik.

Ellenfele szerint Lukasenka elismerte, hogy vannak politikai foglyok

A tüntetők ellen rendszeresen lép fel erőszakkal a karhatalom, de az elmúlt héten volt pár arra mutató jel, ami arra utal, hogy Aljakszandr Lukasenka engedményekre kényszerülhet.

A napokban egy olyan fotó látott napvilágot az elnökről, ahol bebörtönzött ellenzéki vezetőkkel tárgyalt. A fotón szerepel például az üzletember Viktar Babarika, akit a választások előtt Lukasenka legfőbb riválisának számított, ezért is került börtönbe, mielőtt elindulhatott volna a választáson. A tárgyaláson részt vett Lilia Vlaszova ügyvéd is, a közelmúlt tüntetéseit szervező Koordinációs Tanács egyik tagja, valamint Vitalij Skliarov politikai elemző.

Sajtóhírek szerint Aljakszandr Lukasenka valamilyen alkotmányreform előkészítése érdekében tárgyalt az ellenzéki vezetőkkel, de sokak szerint a találkozó beér egy beismeréssel, hogy a vitatott körülmények között újraválasztott politikus már nem ura a helyzetnek Belaruszban.

Szvjatlana Cihanovszkaját a hétvégén úgy nyilatkozott, a látogatással Aljakszandr Lukasenka elismerte, hogy az országában vannak politikai foglyok – hiszen korábban azt állította, hogy akiket letartóztattak, azok csak köztörvényes bűnözők. Hozzátette azt is, hogy ez még nem jelent sikert, hiszen „egy börtöncellában nem lehet párbeszédet folytatni.”

Hosszú idő óta először beszélhetett férjével az ellenzéki vezető

Szvjatlana Cihanovszkaja elmondta azt is, hogy a héten először beszélhetett telefonon férjével, Szjarhej Cihanovszival, akit szintén politikai okokból börtönöztek be.

Viktar Babarika bebörtönzése után a videóbloggerként ismertté vált Cihanovszi lett az ellenzék elnökjelöltje, ám a választások előtt nem sokkal őt is letartóztatták. Az ő helyére lépett felesége, aki a hatalmon lévő rezsim várakozásával szemben rendkívül eredményes kampányt folytatott, és becslések szerint megszerezte a szavazatok mintegy 70 százalékát.

A választások után a többséget szerző jelöltet szintén elfogták, egy akkoriban készült, valószínűleg kikényszerített videón a tüntetések befejezésére szólította fel az embereket. A gyanú szerint Szvjatlana Cihanovszkaját férjével zsarolhatták meg, így kényszerítették arra is, hogy elhagyja az országot. Az ellenzéki vezető azóta többször is kiállt a tüntetők mellett, és külföldi vezetőkkel is találkozott.

A cikk a Current Time, az Interfax és a TASS jelentései alapján készült

XS
SM
MD
LG