Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Belgium anyákat és gyerekeket vitt haza Szíriából


Emberek ezrei gyűltek össze a Tőzsdepalota előtt Brüsszelben 2016. március 24-én, hogy egy perc csenddel emlékezzenek a két nappal korábbi terrortámadások áldozataira
Emberek ezrei gyűltek össze a Tőzsdepalota előtt Brüsszelben 2016. március 24-én, hogy egy perc csenddel emlékezzenek a két nappal korábbi terrortámadások áldozataira

A belga igazságügyi hatóságok kedden közölték, hogy hazatelepítettek hat belga állampolgárságú nőt, akiket egy olyan szíriai fogolytáborban tartottak fogva, amelyet az Iszlám Állam szélsőségeseihez kötődő külföldiek számára létesítettek. Velük tartott 16 gyermek is.

A szövetségi ügyész hivatala közölte, hogy ez a második ilyen jellegű hazaszállítási akció, 2021 júliusában a belga hatóságok hat anyát és tíz gyermeket vittek vissza.

Frédéric Van Leeuw szövetségi ügyész sajtótájékoztatón elmondta, hogy a gyerekek 2010 és 2019 között születtek, és azonnal elválasztották őket anyjuktól, amint megérkeztek a melsbroeki légi bázisra.

„Köztük van egy belga apától született árva is – közölte. – Ezeket a gyerekeket azonnal gondozásba helyezték az illetékes ifjúsági szolgálatok és az ügyészek.”

Elhozatalukat Szíriából a belga kormány tavalyi döntése tette lehetővé, amely megengedi azoknak az anyáknak a hazatérését, akik egyértelműen kifejezték visszatérési szándékukat és egyértelműen elhatárolták magukat a szélsőséges ideológiától.

Van Leeuw elmondta: DNS-teszteket végeztek annak érdekében, hogy kielégítően azonosítsák a kapcsolatot az anyák és a hazatért gyerekek között.

"A saját hülyeségem miatt kerültem Szíriába" - az Iszlám Állam egy tagjának felesége volt
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:04:17 0:00

Az anyák börtönbe, a gyerekek gondozásba mennek

A legutóbbi járaton utazó összes nőt öt év börtönbüntetésre ítélték Belgiumban, és az érkezésnél le is tartóztatták őket. Gyermekeik egy ideig orvosi megfigyelés alatt maradnak.

„Aztán eseti alapon létrehozzuk a megfelelő keretet – mondta Van Leeuw. – Mindenki meg fogja érteni, hogy fontos tiszteletben tartani a gyermekek és a környezetükben élők magánéletét, hogy (…) integrációjuk teljes nyugalomban történhessen.”

Marc De Mesmaeker szövetségi rendőrbiztos elmondta, hogy a gyerekeket „a lehető leghelyesebb módon” kísérték Belgiumba. Olyanok voltak velük a stresszes úton, akik beszélik a nyelvüket, kaptak ételt, ruhát és játékokat.

Van Leeuw közölte, hogy a helyi hatóságokkal együttműködve végrehajtott hazatelepítési műveletre az északkelet-szíriai Roj táborban került sor. Ez mintegy 2500 nőnek és gyermeknek az otthona.

Van Leeuw elmondta, hogy maradt néhány belga nő Szíriában, de nem a roji táborban. Becslése szerint 10-15 belga férfi van börtönben az országban. Belgium őket nem próbálja hazavinni.

A belga doktrína szerint a gyermekeket humanitárius okokból szállítják haza, de a nők hazaszállítása nemzetbiztonsági kérdés is, mivel a Szíriát megjárt embereket hazai földön könnyebb megfigyelés alatt tartani.

A szíriai háború 2011-es kezdete óta több száz belga állampolgár utazott az iraki és szíriai konfliktusövezetekbe, hogy terrorcsoportokhoz csatlakozzanak. Belgiumot is számos terrortámadás érte az elmúlt évtizedben, beleértve a 2016-os öngyilkos robbantásokat, amelyekben 32 ember halt meg, és több százan megsebesültek a brüsszeli metróban és a repülőtéren.

Készült az AP tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG