Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Biden Lengyelország vezetőjével találkozik, és az ukrajnai háborúról beszél


Andrzej Duda az elnöki palota előtt üdvözölte a Varsóba látogató Joe Bident 2023. február 21-én
Andrzej Duda az elnöki palota előtt üdvözölte a Varsóba látogató Joe Bident 2023. február 21-én

Biden elnök megerősítette az Egyesült Államok elkötelezettségét az európai biztonság mellett, amikor kedden találkozott Duda lengyel államfővel. Megbeszélésük annak a szövetségesekkel folytatott konzultációsorozatnak a része, amellyel az ukrajnai háború még bonyolultabb szakaszára készülnek fel.

„Biztonságnak kell lennie Európában – mondta Biden a varsói elnöki palotában. – Ez ennyire alapvető, ennyire egyszerű, ennyire szükségszerű.”

Biden a NATO-t „a történelem talán legkövetkezményesebb szövetségének” nevezte, és azt mondta, hogy „erősebb, mint valaha volt”, annak ellenére hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök reméli, hogy az ukrajnai háború miatt szétszakad.

Biden hétfőn érkezett Varsóba, miután előre be nem jelentett látogatást tett Kijevben. Duda látványosnak nevezte Biden útját, és azt mondta, hogy „javított Ukrajna védőinek hangulatán”.

Szerinte a látogatás „jele annak, hogy a szabad világ és legnagyobb vezetője, az Egyesült Államok elnöke mellettük áll”.

Biden a tervek szerint kedden még beszédet mond a háborúról, szerdán pedig Dudával, valamint a NATO katonai szövetség legkeletibb tagállamaiból álló bukaresti kilencek más vezetőivel is találkozik.

Az ukrajnai konfliktus – a második világháború óta a legjelentősebb európai háború – már több tízezer ember életét követelte, tönkretette Ukrajna infrastruktúráját és károkat okozott a világgazdaságban.

A varsói királyi palota kertjében tartandó beszédében Biden a várakozások szerint kiemeli Lengyelország és más szövetségesek Ukrajna iránti elkötelezettségét az elmúlt év során.

Ehhez kapcsolódóan: Putyin: A Nyugat robbantotta ki az ukrajnai háborút

Egy nap, több beszéd

Biden azon a napon beszél, amikor Putyin megtartotta régóta halogatott értékelését az ország helyzetéről, amelyben bejelentette, hogy Moszkva felfüggeszti részvételét az Egyesült Államokkal kötött és utolsóként megmaradt nukleárisfegyverzet-ellenőrzési egyezményben.

Az úgynevezett Új START-szerződés maximalizálja az aláírói által telepíthető nagy hatótávolságú nukleáris robbanófejek számát, és korlátozza az atomfegyvereket szállító rakéták használatát.

Washington vasárnap nyilvánosságra hozta, hogy új hírszerzési értesülései szerint Kína, amely kívül maradt a konfliktuson, most azt fontolgatja, hogy emberéletek kioltását lehetővé tevő segélyt küld Moszkvának. Antony Blinken külügyminiszter szerint komoly gondot okozhat, ha Peking így tesz.

Mivel a háborúnak nem látni a végét, az évforduló kritikus pillanat Biden számára az európai egység megerősítésére és annak megismétlésére, hogy Putyin inváziója frontális támadás volt a második világháború utáni nemzetközi rend ellen. A Fehér Ház reméli, hogy az elnök kijevi és varsói látogatása elősegíti az amerikai és a globális elszántság erősödését.

Az Egyesült Államokban az Associated Press-NORC Közügyi Kutatóközpont múlt héten közzétett közvélemény-kutatása azt mutatja: gyengül annak támogatottsága, hogy Ukrajnát további fegyverekkel és közvetlen gazdasági segítséggel lássák el. A hónap elején pedig 11 republikánus képviselő bemutatta az úgynevezett Ukrajna kifáradása határozatot, amelyben felszólították Bident, hogy hagyjon fel az Ukrajnának nyújtott katonai és pénzügyi segélyekkel, miközben békemegállapodás megkötésére buzdította Ukrajnát és Oroszországot.

Biden kijevi látogatásán elvetette az amerikai támogatás csökkentésének ötletét.

„A kongresszusunkban egyes kérdésekben tapasztalt nézeteltérések ellenére jelentős egyetértés van Ukrajna támogatását illetően – mondta Kijevben. – Ez nem csak Ukrajna szabadságáról szól (…) A demokrácia szabadságáról szól általában.”

A Biden-adminisztráció tavaly nyáron jelentette be, hogy állandó amerikai helyőrséget hoz létre Lengyelországban, és ezzel tartósan megveti a lábát a NATO keleti szárnyán.

„Az igazság az, hogy az Egyesült Államoknak éppúgy szüksége van Lengyelországra és a NATO-ra, mint a NATO-nak az Egyesült Államokra” – mondta Biden Dudának.

Készült az AP és a Reuters tudósításainak felhasználásával.
XS
SM
MD
LG