Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Bíróság előtt áll Sarkozy a 2012-es kampányfinanszírozás miatt is


Nicolas Sarkozy volt francia elnök előző bírósági ügyének tárgyalásáról távozik 2020. november 23-án
Nicolas Sarkozy volt francia elnök előző bírósági ügyének tárgyalásáról távozik 2020. november 23-án

Nicolas Sarkozy egykori francia elnök csütörtökön bíróság elé áll azzal a váddal, hogy 2012-es sikertelen újraválasztási kampányát törvénytelenül finanszírozta. A botrány káoszba sodorta Sarkozy konzervatív pártját.

A 66 éves Sarkozy azzal a váddal szembesül, hogy a törvény által megengedett 22 és fél millió eurós plafon csaknem kétszeresét költötte végül elveszített harcára az elnökségért a szocialista Francois Hollande ellen. Sarkozy tagadta a jogsértést.

Sarkozy, aki 2007 és 2012 között volt Franciaország elnöke, akár egy év börtönt is kaphat 3750 eurós bírság mellett, ha bűnösnek találják.

Az eredetileg márciusra tervezett tárgyalás, amelyet azért kellett elhalasztani, mert az egyik ügyvéd kórházba került koronavírussal, várhatóan június 22-ig tart.

Korábban már elítélték korrupcióért

A mostani eljárás kevesebb mint három hónappal azután kezdődik, hogy Sarkozyt elítélték korrupcióért és befolyással kereskedésért egy másik ügyben. Sarkozy fellebbezett az ellen az ítélet ellen.

Botrányok sora után a francia törvény 1990 óta szigorúan korlátozza a politikusok kampányköltéseit.

Az ügyében folytatott bírósági vizsgálat szerint Sarkozy „vitathatatlanul profitált a csalásból, amely lehetővé tette számára, hogy 2012-es kampányában a törvény által megengedettnél jóval nagyobb erőforrásokkal rendelkezzen”.

A vizsgálóbíró arra a következtetésre jutott, hogy Sarkozy és közeli köre úgy határozott, hogy „látványos és drága politikai gyűléseket” tart. A kampány teljes költsége állítólag legkevesebb 42,8 millió euróra rúgott.

Elrejtette vagy elrendelte a csalásokat?

A vizsgálat azt nem derítette ki, hogy Sarkozy a túlköltekezés eltussolásában vett-e részt, ami magába foglalta a számlahamisítást is, vagy maga rendelte el a csalásokat.

A volt elnök mellett 12 további ember és a kampánygyűlések megszervezésével megbízott társaság áll a bíróság előtt, olyan vádakkal, mint hamisítás, csalás, visszaélés a hatalommal, és bűnrészesség illegális kampányfinanszírozásban.

Többen közülük beismerték a jogsértést a bírósági vizsgálat során.

Jerome Lavrilleux, aki a kampányigazgató helyettese volt, 2014-ben a nemzeti televízióban hamis számlák olyan rendszeréről számolt be, amely állítólag lehetővé tette az akkor még UMP néven ismert konzervatív pártnak, hogy a Bygmalion PR-cég állítólagos bűnrészességével fizesse ki a kampánygyűléseket.

A botrány romboló hatású harcot robbantott ki a párton belül, a vezetők egymást hibáztatták.

Tanácsok Macronnak

Sarkozy tagadta, hogy illegális pénzből finanszírozták a kampányát. A vizsgálóbíróktól azt kérdezte: „Hol van a pénz?”, arra utalva, hogy a pártján belül néhány ember visszaélhetett vele.

Azt is mondta, hogy nem emlékszik kampánykönyvelőinek két feljegyzésére, amelyeket állítólag hetekkel a választások előtt adtak át neki, és figyelmeztették benne a további kiadások visszafogására.

Az UMP párt 2015-ben Republikánus Pártra keresztelte át magát. Egy évvel később Sarkozy újra indult az elnökjelöltségért, és vereséget szenvedett a konzervatív előválasztáson.

Sarkozy 217-ben visszavonult az aktív politizálástól, de még mindig nagy a befolyása a Republikánus Pártban. A francia média arról számolt be, hogy rendszeres kapcsolatot tart fenn a centrista Emmanuel Macron elnökkel, akinek első ciklusa jövőre jár le, és akinek állítólag Sarkozy tanácsokat is ad.

Készült az AP tudósításának felhasználásával
XS
SM
MD
LG