Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Civilszervezeteket sújtó orosz tervezetet bírálnak amerikai jogvédők


A Moszkvai Helsinki Csoport elnöke és a Kreml emberi jogi tanácsának tagja, Ljudmila Alekszejeva posztert tart fel a Duma épülete előtt 2015. május 29-én azzal a felirattal, hogy "Ellenzem a szadisták törvényeit".
A Moszkvai Helsinki Csoport elnöke és a Kreml emberi jogi tanácsának tagja, Ljudmila Alekszejeva posztert tart fel a Duma épülete előtt 2015. május 29-én azzal a felirattal, hogy "Ellenzem a szadisták törvényeit".

A Human Rights Watch (HRW) nevű amerikai emberi jogi szervezet szerint az orosz kormány új törvényjavaslata tovább korlátozná a független csoportok működési lehetőségeit az országban.

Ez a javaslat egy újabb elnyomó eszközt adna a kormány kezébe, amivel zaklathatná a független csoportokat, akadályozhatná munkájukat és végső esetben megszüntethetné azokat” – mondta Hugh Williamson, a HRW Európai és Közép-Ázsiai kérdésekkel foglalkozó igazgatója.

A törvényjavaslatot „azonnal vissza kell vonni és más, elnyomó törvényekkel is ezt kell tenni” – fogalmazott Williamson csütörtökön kiadott nyilatkozatban.

A javaslatot november 10-én nyújtották be. A szöveg szerint kiterjesztenék az „idegen ügynöknek” minősített független csoportokra vonatkozó bejelentési kötelezettséget és az orosz igazságügyi minisztérium betilthatná a szervezetek bármely tevékenységét.

Az együttműködés elmulasztása jogalapot adna a csoportok felszámolásához – állt a nyilatkozatban.

Ködösen megfogalmazott gyanú is elég a házkutatáshoz

Oroszországban már a most hatályban lévő törvények lehetőséget adnak az igazságügyi minisztériumnak, hogy betiltsa bármely külföldi csoport tevékenységét vagy projektjét.

Az új törvényjavaslat további jogalapot teremtene a hivatalos szerveknek, hogy előre be nem jelentett ellenőrzéseket folytassanak az „idegen ügynöknek” minősített csoportoknál. Ehhez elég, ha a hatóságok olyan bejelentést kapnak, hogy a csoport egy Oroszországban „nemkívánatos” külföldi szervezet által szervezett vagy lebonyolított rendezvényen vesz részt.

A törvényjavaslat nem részletezi, mi minősül ’részvételnek’, nem tesz különbséget, hogy a csoport tagja magánszemélyként vagy a csoport képviselőjeként vett-e részt az eseményen és nem korlátozza le az esemény helyszínét Oroszországra” – jegyezte meg a HRW.

A jogvédők azt is hozzátették, hogy a javaslat nem foglalja magában „azt a feltételt, hogy az állításnak hihetőnek kell lennie ahhoz, hogy hatósági vizsgálatot indítsanak miatta és nem limitálja a hatósági vizsgálatok számát”.

Ha elfogadják a törvényjavaslatot, akkor „újabb folyamatosan fennálló fenyegetés” leselkedik majd az Oroszországban működő, független civilszervezetekre. Az orosz hatóságok már eddig is arra használták az ilyen csoportok tevékenységét szabályozó törvényeket, hogy „egyre inkább szűkítsék a civil tevékenység lehetséges terét és hogy megbüntessék a csoportok vezetőit és egyes tagjait” – írta a HRW.

XS
SM
MD
LG