Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Csökken a nyomás, de sok a súlyos állapotban lévő covidos fiatal – mondja egy orvos a frontvonalról


Ápolók Nyíregyházán, a Jósa András Oktatókórház intenzív osztályán 2021. április 2-án. (Képünk illusztráció)
Ápolók Nyíregyházán, a Jósa András Oktatókórház intenzív osztályán 2021. április 2-án. (Képünk illusztráció)

A nem megfelelő védőeszközök miatt sok orvos kapta el a koronavírust, miközben egyre több, súlyos állapotban lévő fiatal covidos beteg kerül kórházba. Erről beszélt a Szabad Európának egy orvos, aki az elmúlt hónapokat egy fővárosi kórház Covid-osztályán, a vörös zónában dolgozta végig. Ez az a rész, ahol a nem intenzív ellátásra szoruló koronavírusos betegek fekszenek.

Forrásunk tapasztalatait nevének vállalása nélkül osztotta meg lapunkkal, mert mint mondta „a továbbiakban is a közellátásban fogok dolgozni”. Azt mondta, alapvetően félrevezetőnek tartja, hogy az operatív törzs tájékoztatóin rendre az hangzik el, hogy „többségében idős krónikus betegek” hunytak el.

„Egyre kevesebb a nagyon idős beteg, aminek részben oka lehet az is, hogy jelentős részüket már beoltották, illetve az első két hullámban valóban sajnos sokan haltak meg közülük.” Míg novemberben még alig volt 50 év alatti beteg, most már 30 felettiek is vannak az osztályon, magyarázta forrásunk hozzátéve, hogy a fiataloknak is súlyosak a tünetei.

„A fiatalok általában a sürgősségi osztálytól kerülnek át hozzánk. Oda azzal mennek be – vagy azzal viszik be őket –, hogy nagyon fulladnak. A fiatalok ugyanis egy ideig egyáltalán nem vesznek tudomást arról, hogy nincsenek teljesen jól, aztán hirtelen lesznek nagyon rosszul. Ők kerülnek be hozzánk. Ha egy fiatal nagyon fullad, akkor már alig van működő légzőfelülete, ronda a tüdeje. Aki ilyen rossz állapotban van, annak azonnal meg kell kezdeni a kezelését. A nálunk fekvő tünetes betegeknél íve van a betegségnek. Kezeletlenül először komoly vírusos tüdőgyulladás zajlik le, ami miatt kapnak nehezen levegőt. Amikor ez kezd kicsit leszálló ágba kerülni, akkor jön a tüdőödémás rész, amibe súlyos esetben kvázi belefulladnak. Ezeket próbáljuk kezelni. Egyre jobb eszközeink vannak rá, de csodaszer nincs. Ráadásul, ha meg is lehet gyógyítani a beteget, akkor is többnyire visszamarad sérülés a tüdő felületén, és még sokáig nem lesz 100 százalékos.”

Ugyanakkor az igaz, hogy ha valakinek van valamilyen krónikus, nem karban tartott betegsége, akkor nagyobb eséllyel hal meg, ha megfertőződik a koronavírussal, magyarázta orvos forrásunk. „Az is tény, hogy 50 éves kor fölött alig van egészséges ember Magyarországon. Szinte mindenkinek van minimum egy magas vérnyomása, sok a szív- és érrendszeri problémával küzdő, a cukorbeteg vagy a túlsúlyos ember ebben a korosztályban. Általában rossz a magyarok egészségügyi állapota. Főleg vidéken nincs egészségtudatosság, a kezelhető betegséggel sem fordulnak sokan orvoshoz. Ezek mind növelik annak esélyét, hogy a koronavírus-fertőzés lefolyása súlyosabb, esetleg halálos legyen.”

A rossz általános egészségügyi állapothoz az is hozzájárul, hogy kevés orvos, ápoló van Magyarországon, de a szakemberhiány közvetlenül is hozzájárul ahhoz, hogy a lakosságarányos halálozásokat nézve Magyarország világelső lett múlt héten.

Védőfelszerelést viselő gyógytornász az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított intenzív osztályán 2020. december 11-én. (Képünk illusztráció)
Védőfelszerelést viselő gyógytornász az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított intenzív osztályán 2020. december 11-én. (Képünk illusztráció)

Az intenzívről alig jön ki beteg élve

Március‒áprilisban rendszeresen előfordult, hogy nem jutott be az intenzív osztályra olyan beteg, akinek szüksége lett volna intenzív ellátásra forrásunk szerint. Amikor felszabadult egy ágy, az intenzíves orvosoknak dönteniük kellett, kit vegyenek fel. „Ők az alapján döntöttek, hogy kinek van a legnagyobb esélye a túlélésre, kin segít leginkább az intenzíves ellátás.”

Ahogyan már mások is, a fővárosi kórház Covid-osztályán dolgozó forrásunk is arról beszélt, hogy az intenzív osztályokon szakemberből van kevés, ez jelenti a szűk keresztmetszetet, nem az ágyak vagy a lélegeztetőgépek száma. „Intenzíves kollégák elmondása alapján az osztályukra bekerülő covidosok 80-90 százaléka nem éli túl a betegséget. De ezt a rossz arányt nagyban magyarázza az is, hogy oda már tényleg nagyon rossz állapotú betegek kerülnek be.”

Az utóbbi hetekben ugyanakkor jelentősen enyhült a kórházakra nehezedő nyomás, vannak szabad ágyak. „Volt már ilyen korábban is, ez hullámzó. Ami most más lehet, hogy egyre több embert oltanak be. Az osztályon nincs olyan beteg, aki megkapta volna mind a két oltást és utána eltelt volna a nagyjából két hét, ami alatt kialakul a védettség. Olyan beteg van, aki egy oltást kapott, de azok többségében már fertőzöttek voltak, amikor megkapták az oltást. Az a tapasztalat, hogy véd az oltás, a kínai is – a súlyos betegség kialakulásától mindenképpen.”

Ápolók a fehérgyarmati kórház intenzív osztályán 2021. április 2-án. (Képünk illusztráció)
Ápolók a fehérgyarmati kórház intenzív osztályán 2021. április 2-án. (Képünk illusztráció)

A maszkok többségén ott a nonmedical felirat

A munkakörülményekkel kapcsolatban forrásunk arról beszélt, hogy az ő osztályán többnyire olyanok dolgoznak, akiket máshonnan vezényeltek át. Ez azt jelenti, hogy az ott dolgozók többsége fertőző betegek ellátásában tapasztalattal nem rendelkező fiatal orvos, és kevés a belgyógyász, pulmonológus, intenzíves vagy infektológus szakorvos. Akad pszichiáter, sebész, vagy épp szemész is az osztályon dolgozók között. „Több tucat ágy van az osztályon, de amikor tele voltunk, akkor is csak két orvos dolgozott napközben, előfordult, hogy az éjszakai ügyeletre csak egy orvost tudtunk beosztani. Szakképzett nővérből általában csak egy van műszakonként, aki mellett néhány segédnővér dolgozik, akik nem ritkán gyógytornászok, rendelőben dolgozó adminisztrátorok voltak korábban. De mindenki nagyon lelkiismeretes az ápolóktól kezdve a rezidenseken át a szakorvosokig, mindent megtesznek a betegekért.”

A Szabad Európának nyilatkozó orvos szerint a védőoltások megérkezése előtt sok, az osztályon dolgozó orvos és ápoló kapta el a koronavírust – ő maga is. Szerinte ennek elsődleges oka, hogy a kórház által biztosított védőfelszerelések nem nyújtanak tökéletes védelmet.

„A maszkok, védőruhák többségén ott van a »nonmedical« felirat. A maszkok ugyan FFP2-esek, de nem illeszkednek tökéletesen. A védőruháknak pedig sokszor túl rövid az ujja, ezért a lábzsák, a kesztyű és a ruha nem ér össze. A nővéreket ráadásul arra utasították, hogy fertőtlenítés után használják újra az egyszer használatos ruhát.” Tovább növeli a fertőzésveszélyt, hogy a vörös zóna sok helyen nincs ellátva zsiliprendszerrel, pedig az kötelező lenne, állította forrásunk. „Bent vetkőzünk ki, ez is növeli annak az esélyét, hogy az ott dolgozók kihozzák a vírust.”

A védőfelszerelések állapotáról és a zsilipek hiányáról megkérdeztük az operatív törzset, de megkeresésünkre nem kaptunk választ.

  • 16x9 Image

    Keller-Alánt Ákos

    Keller-Alánt Ákos a Szabad Európa újságírója. Korábban a Magyar Narancs munkatársa volt, emellett több külföldi lapban is megjelentek cikkei (többek között: Balkan Insight, Deutsche Welle, Internazionale). Oknyomozó munkájáért többször díjazták Magyarországon és külföldön is. 

XS
SM
MD
LG