Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Csak minden ötödik MÉH-telepen lehet akkumulátort leadni az országban


Feldolgozásra váró hulladék egy budapesti telepén 2016. június 8-án (képünk illusztráció)

Július 1-jén elindult a hulladékkoncesszió a Mol, pontosabban leánycége, a MOHU irányításával. A Mol monopolhelyzetbe került, és azt várja el a piaci szereplőktől, hogy a saját eszközeikkel, saját tudásukkal és a saját embereikkel ugyanazt a munkát végezzék el, mint korábban, de a nyereség mostantól az olajtársaságot illeti. Sokan még azt sem tudják, megéri-e az új rendszerben – bérmunkásként – dolgozni. Szlávik Mónikával, a Magyar Fémkereskedők Szakmai Egyesületének elnökével beszélgettünk egy korábbi podcastban. A cikk a beszélgetés szerkesztett leirata.

Júliustól egy magáncég kapta meg a jogot arra, hogy irányítsa a hazai hulladékgazdálkodás nagy részét, miután a kormány 35 éves koncessziós megállapodást kötött a Mollal. Mi történt július 1-je után, miután elindult a koncesszió?

A mostani helyzetben a legbonyolultabb kérdés a fémkereskedőknek az, hogy egyáltalán mi az, ami koncessziós fémhulladéknak tekinthető. Magyarul a lakosság által beszállításra kerülő fémhulladékok mely része az, amit tagjaink átvehetnek piaci körülmények között, és mely hulladékok tartoznak a koncesszori fémkereskedelmi tevékenység alá.

A klasszikus MÉH-telepek esetében ez eddig úgy működött, hogy a lakosság behozta a leadandó fémhulladékát, mi ezt mérlegeltük, átvettük, kifizettük az ellenértékét, bejelentettük a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, és levontuk belőle az szja megfelelő részét, amit befizettünk a központi költségvetésbe. A fémtörvény, ami alapján dolgozunk, Európa egyik legszigorúbb jogszabálya. Napi adatszolgáltatást küldünk, kitől mit és mennyit vásároltunk.

Ez a gazdálkodó szervezeteknél másképp működött, mert ahol általában fémhulladék keletkezik, ott jellemzően keletkezik más anyagáramú hulladék is, gondolok itt a papírhulladékra, a fára, műanyagra, egyéb hulladékokra. Ezek a nagyobb cégek tendereket írtak ki, ezeken a tendereken a hulladékgazdálkodó cégek indultak. Maga a hulladéktermelő választott, hogy ki a számára a legmegnyerőbb, de általában komplex szolgáltatást igényeltek a cégek.

Ehhez kapcsolódóan: Így einstandolhatja a Mol a hulladékos cégek vagyonát

Tehát a hulladékos cégek fizettek az ott keletkező hulladékért? Aki a legjobb árat adta, azzal kötött a gyár szerződést?

Ez egy kicsit komplexebb azért ennél, mert például lehet egy hulladéktermelőnek olyan igénye is, hogy szeretne személyzetet, aki a hulladékgazdálkodást a gyáron belül végzi. Ezek mindig egyedi tárgyalások voltak. De jellemzően a cég fizetett a hulladékért, igen.

Mi változott most július 1-jétől?

Július 1-jétől eleve megváltozott, hogy lettek az intézményi résztevékenység hatálya alá tartozó hulladékok, amit csak koncesszori intézményi alvállalkozó szállíthat el. Ha egy cég úgy döntött, hogy nem kíván alvállalkozói szerződést kötni a MOHU-val, akkor ő ezeket a hulladékszállításokat nem tudja vállalni.

Most a Mol által létrehozott cég, a MOHU jogosult szerződést kötni a gyárakkal. Magyarul egy hulladékos cég most már csak MOHU-alvállalkozóként tud – ha szerencséje van – azzal a céggel együtt dolgozni, amelynek korábban nyert a tenderén.

Igen. Az új rendszerben ezek a hulladékok a MOHU tulajdonába kerültek. Első körben a termelő köteles a MOHU-val szerződést kötni, utána kerül képbe az intézményi alvállalkozó, aki majd a munkát el fogja végezni ugyanúgy, ahogy eddig is. Annyi történt, hogy közéjük ékelődött a MOHU. Az a közvetlen kapcsolat, ami idáig a cégek és a hulladékgazdálkodók között működött, megszűnik.

Nincs több tender. Azok a cégek, amelyek eddig indultak a gyárak tenderein, most már csak a MOHU alvállalkozói.

Szlávik Mónika a Magyar Fémkereskedők Szakmai Egyesületének elnöke
Szlávik Mónika a Magyar Fémkereskedők Szakmai Egyesületének elnöke

Így van. Ezek az intézményi alvállalkozók egyelőre két évre tudnak szerződni a MOHU-val. Két év után felülvizsgálják, és további két évre lehet szerződést kötni. Szerintem érződik, hogy a koncesszor 35 évre nyerte meg a hulladékgazdálkodás lehetőségét, és partnerei számára milyen hosszú távú stratégiai megállapodásokat kínál.

A lakosság esetében milyen változások történtek? Most is besétálhat bárki a MÉH-telepre?

Bárki besétálhat, csak most már azokat a fémhulladékokat, amit a koncesszor úgy ítél meg, hogy koncessziós fémhulladék, nem adhatja le. A fémkereskedő köteles is megtagadni az átvételét, és fel kell világosítania, hol van a közelben olyan koncesszori fémkereskedő, ahol leadhatja. Ilyen például az akkumulátor. Nagy gond, hogy a lakosság nem adhatja le bárhol, pedig az akkumulátorok esetében nyolcvanszázalékos volt a visszagyűjtési arány. Most minden fémkereskedőnek, aki nem kötött szerződést a MOHU-val, azt kell mondania annak, aki le akarja adni, hogy nem tudja átvenni.

Hányan nem kötöttek szerződést?

Július közepi adatok alapján 106 telephely van feltüntetve, ez 47 céget jelent. Csak halkan jegyzem meg: 456 fémkereskedő van ma Magyarországon, 560 telephelyen.

Vagyis a fémkereskedők mintegy nyolcvan százaléka nem kötött szerződést a MOHU-val.

Igen, de azért azt is vegyük figyelembe, hogy 47 cég kötött a 456-hoz képest.

Ehhez kapcsolódóan: Hulladékkoncesszió: az autóbontók kétharmada nem szerződött a Mol cégével

Miért nem kötötték meg a szerződést?

A kis, egytelepes MÉH-telepek eleve annak a feltételrendszernek sem biztos, hogy megfelelnek, amit a MOHU elvár. Emellett nem tudják a bérmunkarendszert elképzelni, mivel saját telephelyük, saját eszközeik, saját embereik vannak. A rendszerváltás óta piaci körülmények között működhettek. Ez most nem ebbe az irányba megy.

Úgy tudom, nincs igazi, átlátható árazás, vagyis aki aláírt, az sem tudja pontosan, hogy meg fogja-e érni az alvállalkozói lét.

Tudomásom szerint minden cég külön egyedi megállapodásokat kötött, hogy ki milyen díjtételen tud együtt dolgozni a MOHU-val, de erről nincs információm.

Valamiért a nyolcvan százalékuk nem írt alá. Ennek oka van.

A sajtóban olvastam én is Pethő Zsolt úr, a MOHU vezérigazgatója nyilatkozatát, hogy 169 céggel kötöttek szerződést. Ezeknek a cégeknek biztos, hogy van alvállalkozójuk is. A 2020-as adatok szerint 1192, hulladékgazdálkodási engedéllyel rendelkező cég volt Magyarországon. Ez a szám biztos, hogy nem csökkent. Ezeken kívül vannak még egyéb, például szállítással foglalkozó, környezetvédelmi tanácsadó, különböző tanúsítványokat készítő, illetve gépbeszerző vállalkozások is.

Akik nem szerződnek a MOHU-val, azok mit tudnak csinálni? Miből fognak élni?

Akik nem szerződnek és csak nem koncessziós hulladékkal foglalkoznak, azok felakaszthatják a kulcsot a fogasra.

Vagyis csődbe mennek?

Nem biztos, hogy csődbe mennek, de a tevékenységüket abba kell hagyniuk, mert olyan jogszabály van Magyarországon, hogy csak a MOHU alvállalkozója végezhet ilyen tevékenységet. Ha szépen akarunk fogalmazni, akkor megteremtették a jogszabályi lehetőséget arra, hogy csak egy monopolhelyzetben lévő cég alvállalkozói lehessenek úgy, hogy a sajt eszközeikkel, a saját tudásukkal és a saját embereikkel ugyanazt a munkát végezzék el, mint korábban. Csak akkor piaci körülmények között végezhették, most pedig egy alvállalkozói rendszerben, ahol egyfajta bérmunkások lesznek.

Milyen következménye lesz annak, hogy sokan nem vállalták az alvállalkozói státuszt?

Aki értékesíteni tudja az eszközeit, az biztosan meg fogja tenni, a külföldi tulajdonú cégek pedig nagy eséllyel ki fognak vonulni az országból. De a legnagyobb gond az, hogy az eddig sem tökéletesen működő hulladékgazdálkodási rendszer rosszabb helyzetbe fog kerülni.

Mit fogunk tapasztalni? Szemetesebbek lesznek az erdők?

Egyesületünknek az az ötlete támadt, hogy hulladékhíradót indítunk, egy olyan platformot, ahová fotókat és videókat lehet feltölteni a koncesszió hatálybalépése óta keletkező illegális hulladéklerakásokról.

Ha csak az alumíniumitalos dobozra gondolok, azt összegyűjtötték az emberek, és be tudták vinni az automatákba, vagy az áruházakban le tudták adni, vagy be tudták vinni egy klasszikus MÉH-telepre. Ez most megszűnik, mert csak a koncesszori fémkereskedőknél lehet leadni. Eddig több mint ötszáz helyen, most alig több mint száz telephelyen lehet ezeket leadni. Sajnos az a rossz szokása megvan az állampolgároknak, hogy az első lehetséges helyen helyezik el – persze illegálisan – ezeket a hulladékokat.

A Molon kívül senki sem jelentkezett a kormány 35 évre kiírt hulladékkoncessziós pályázatára, mivel ez egy alulfinanszírozott, kevés bevétellel kecsegtető üzletnek tűnt. Miután az olajcég nyert, hirtelen megváltoztak a finanszírozási feltételek. Az éves szinten nyolcvan-kilencvenmilliárd forintot hozó termékdíjrendszert felváltotta a háromszázmilliárdot fialó EPR-rendszer. Ön szerint több cég is megfelelt volna ennek a pályázati kiírásnak?

A második szakmám ezzel kapcsolatos, közbeszerzési tanácsadó vagyok. Úgy gondolom, hogy ez a közbeszerzési kiírás – a koncessziós eljárás – nem kicsit volt versenyszűkítő. Eleve 35 évre írták ki, a pályázat beadási határideje is szűk volt. Az a feltétel, hogy valaki vállalja 35 évre, hogy rezsicsökkentett áron fogja a szemétszállítást végezni, hogy megvásároljon nagy, hulladékgazdálkodással foglalkozó állami cégeket, ezek mind olyan feltételek, amik szűkítették a pályázók lehetőségét.

Több eljárás is folyamatban van, a Gazdasági Versenyhivatal, illetve az Európai Bizottság is vizsgálja a hulladékkoncessziós rendszert. Mi ezzel a legnagyobb gond?

A Gazdasági Versenyhivatal gazdasági erőfölénnyel való visszaélést vizsgál a MOHU esetében. Jelenleg a harmadik adatkérési szakaszban van. Februárban került benyújtásra, itt főleg azokat a panaszokat fogalmazták meg a benyújtók, amelyek a szerződéskötéssel kapcsolatosak. Az Európai Bizottság előtt tiltott állami támogatás miatt van egy beadvány. A termékdíjat felváltó kiterjesztett gyártói felelősségi díjra (EPR) beszedett összeg koordinátora egyedüliként a koncesszor. Ő a díj beszedője és jogosultja is egyben.

A koncesszió hatálybalépése előtt Magyarországon a termékdíj egyfajta környezetvédelmi adó volt, ami éves szinten 85-90 milliárd forint költségvetési bevételt eredményezett. Ebből a kormány mintegy 15 milliárd forintot juttatott vissza rendszerbe, vagyis fordított hulladékgyűjtésre és -hasznosításra, a többi bent maradt a költségvetésben. Ebből az összegből érte el az ország a 63 százalékos visszagyűjtési és hasznosítási arányt. Ez az arány ennyiből is meg tudott valósulni, lényegében piaci alapon. Most ahhoz, hogy elérjük majd a 65 százalékot, a Mol háromszázmilliárd forintot fog kapni.

A 15 milliárd forintos állami dotációval értünk el 63 százalékos újrahasznosítási arányt, de a Mol most háromszázmilliárdot fog kapni a 65 százalékos célért. Vagyis ebből kell még két százalékpontot javítania?

A mostani helyzet alapján igen, és ezt is csak 2035-re. Nekem nem tűnik rossz üzletnek.

A Mol folyamatosan azt kommunikálja, hogy azért volt szükség a koncesszióra, hogy az újrahasznosítási arányokon javítani tudjon. Hogy néz ez most ki anyagáramonként?

Papírhulladék esetében az összes hasznosítás 87,8 százalék, fémhulladék esetében 75,6, műanyag esetében 32,2, üveg esetében 48,6, fa esetében 26,9, akkumulátor esetében 80, elektronikai hulladék esetében 41,8 százalék. Ebből látszik, hogy a 65 százalékos összarány eléréséhez hol van a lemaradás. Elektronikai hulladék és üveghulladék esetében kellene nagyot fejlődni.

Szakmailag érthetetlen, hogy a papírhulladék ilyen visszagyűjtési százalék mellett miért került a koncesszió hatálya alá, mivel egy tökéletesen működő rendszerről beszélünk. A borosüvegek kikerülnek az EPR hatálya alól. Ezt a szakma elég értetlenül fogadta, hogy miért pont a borosüvegek, vagy egyáltalán miért van kivételezett helyzetben bármelyik anyagáram, főleg akkor, ha ekkora elmaradásban van a visszagyűjtés esetében.

Az Európai Unió azt szeretné, hogy az összes csomagolási hulladék tekintetében és a települési szilárd hulladékok tekintetében legyen meg a 65 százalékos visszagyűjtési és hasznosítási arányszám. Elmaradása hazánknak leginkább a kommunális hulladék tekintetében van, hiszen az intézményi résztevékenységben működő cégek által szelektíven gyűjtött hulladékoknál jelenleg 63,1 százalékos a gyűjtési és hasznosítás arány.

Ehhez kapcsolódóan: Akadt egy 75 milliárd forintos kérdés a hulladékkoncesszióban

A 2020-as adatokból azt látni, hogy a települési szilárd hulladék esetében – amit a kommunális és a szelektív gyűjtés mennyiségéből számítottak ki – a visszagyűjtési arány csak 13 százalék. Nagyon sok, értékkel rendelkező hulladék a lerakóba kerül, mivel nem sikerült kiépíteni 2015-re a szelektív gyűjtési rendszert országosan, csak negyvenszázalékosan működik, vagyis nincs meg minden településen az a lehetőség, hogy valaki szelektíven tudjon hulladékot gyűjteni. Mindaddig, amíg ez nem épül ki, addig nem is lehet elvárni, hogy a lerakási százalékok csökkenjenek.

Tehát az állam nyolcéves késésben van?

Szerintem Magyarország harmincéves késésben van, ha Nyugat-Európa felé tekintünk. Mindig azt kommunikálja a kormány és a Mol is, hogy a körforgásos gazdaság célszámait az EU várja el tőlünk. Véleményem szerint a jövő várja el tőlünk, ha azt szeretnénk, hogy a gyerekeink és az unokáink is ezen a Földön éljenek még. Ez egy sokkal komolyabb dolog, mint hogy arra fogjuk, hogy ezt Brüsszel várja tőlünk.

Ha felelős hulladékgazdálkodást folytatnánk, akkor már régen nem itt tartanánk. Ha a 85-90 milliárd forintot, amit befizettünk termékdíjként, a költségvetés a szelektív hulladékgyűjtés kialakítására költötte volna, és a lakosság edukálására, akkor mi most nem beszélgetnénk.

Fémkereskedők: Nem Brüsszel, hanem a következő generáció várja el a felelős hulladékgazdálkodást
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:21:33 0:00
  • 16x9 Image

    Wiedemann Tamás

    Wiedemann Tamás a Szabad Európa budapesti irodájának újságírója. 2007 óta ír gazdasági témájú cikkeket. Dolgozott a Magyar Hírlapnál, a Napi Gazdaságnál, a Magyar Nemzetnél és a G7-nél. 2009-ben a Robert Bosch Alapítvány és a Berliner Journalistenschule ösztöndíjasa volt Berlinben. 

XS
SM
MD
LG