Az amerikai elnök friss javaslata értelmében a lakosságnak el kellene hagynia a palesztin enklávét, amelyet az Egyesült Államok venne át.
Donald Trump kedden ismertette friss javaslatát, amelynek alapján a kitelepített palesztinok elhagynák a Gázai övezetet, lehetővé téve az Egyesült Államok számára, hogy tulajdonába vegye és gazdaságilag „fenomenális” hellyé fejlessze, ahol sok nemzetiség békében élhetne együtt. Az amerikai elnök szerint erre azután kerülne sor, hogy a palesztinokat más országokba telepítenék át, hogy kimenekítsék őket a több mint egy éven át tomboló háború során lerombolt épületek „poklából”.
A tervről a Benjámin Netanjáhú izraeli miniszterelnökkel tartott közös sajtótájékoztatón beszélt Trump a Fehér Házban, hangsúlyozva, hogy azért lenne szükség erre a drasztikus lépésre, mert más elképzelések nem vezettek eredményre a hosszú évtizedek óta tartó közel-keleti konfliktus rendezését illetően.
A javaslat, miszerint az Egyesült Államok a Közel-Kelet riviérájává alakítaná át Gázát, nagy elmozdulás a kétállami megoldást szorgalmazó korábbi washingtoni állásponttól.
Trump kifejtette, hogy a terület gazdasági fejlesztése előtt először meg kellene tisztítani a fel nem robbant bombáktól és robbanóeszközöktől, illetve el kellene takarítani a romba dőlt épületeket. „Ha szükséges, megtesszük, átvesszük ezt a részt, felfejlesztjük, munkahelyek ezreit és ezreit teremtjük meg. Ez olyasmi lesz, amire az egész Közel-Kelet nagyon büszke lehet” – fogalmazott.
Azt nem érintette, hogy a lakosságot hova költöztetnék, mindössze annyit mondott, hogy támogatná tartós áttelepítésüket más államokba. Nem sokkal korábban megismételte felszólítását, hogy Jordániának, Egyiptomnak és más arab országoknak be kellene fogadniuk embereket az övezetből.
Ehhez kapcsolódóan: Izraeli kormányfői látogatás Washingtonban – megvalósulhatnak az amerikai elnök gázai tervei?
Számi Abu Zuhrí, a Gázát uraló Hamász terrorcsoport egyik vezetője elítélte az elnök felhívását a palesztinok távozására, szerinte ez „kiűzetéssel érne fel a földjükről”.
Mark Dubowitz, a Demokráciák Védelméért Alapítvány igazgatója szerint Trump talán azért vetette fel az ötletet, hogy emelje a tétet, miután több arab ország elutasította a palesztinok befogadását. „Most fokozza a nyomást: ha nem fogadjátok be őket, akkor mi magunk távolítjuk el őket, és átvesszük az irányítást Gáza felett (…) Klasszikus Trump: elmegy a végletekig. Ami korábban felháborítónak tűnt, az hirtelen észszerű középútnak látszik” – írta az X-en.
A Hamász szinte azonnal visszautasította a lakosság kitelepítésére vonatkozó javaslatot. „Ahelyett, hogy a cionista megszállást felelősségre vonnák a népirtás és a kitelepítés bűntettéért, jutalmazzák, nem pedig büntetik. (…) Elutasítjuk Trump kijelentését, miszerint a Gázai övezet lakóinak nincs más választásuk, mint elhagyni a területet. Úgy véljük, ez a káosz és feszültség kialakulásának receptje a térségben” – tették hozzá.
A szaúdi külügyminisztérium is közleményt adott ki, amelyben leszögezték, hogy a független palesztin állam létrehozását célzó álláspontjuk „határozott, szilárd és megingathatatlan”.
Trump közölte, hogy találkozójuk során megvitatta javaslatát Netanjáhúval, illetve felvetette más közel-keleti országok vezetőinek is, akik állítása szerint kedvezően fogadták.
Az izraeli kormányfő aláhúzta, hogy az amerikai elnök más jövőt képzel el Gáza számára, amely szavai szerint „oly sok megpróbáltatás és szenvedés” forrása volt a zsidó állam számára. „Neki más elképzelése van. Ez olyasmi, ami megváltoztathatná a történelmet; valóban érdemes ezt az utat követni” – jelentette ki.