Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Eddig 370 milliót vitt el a szigetszentmiklósi olajszennyezés, még mindig nincs felelős


Az Országos Vízügyi Főigazgatóság munkatársai Ráckevei (Soroksári)-Duna-ágat veszélyeztető olajszennyeződést távolítják el Szigetszentmiklóson, 2020. december 13-án. Fotó: OVF
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság munkatársai Ráckevei (Soroksári)-Duna-ágat veszélyeztető olajszennyeződést távolítják el Szigetszentmiklóson, 2020. december 13-án. Fotó: OVF

Most már az anyatermészeten a sor – mondta az Országos Vízügyi Igazgatóságnak a szennyezés felszámolását bemutató videójában a szervezet főigazgatója. Szakemberek szerint a vegetáció egy-két éven belül helyreállhat. A védekezés költsége a helyreállítással együtt mintegy 370 millió forint lesz.

Láng István a Szabad Európa szerkesztőségének is megküldött videóban egyebek között arról beszél, miért akarták március végéig mindenképpen befejezni az 1830 négyzetméternyi szennyezett terület megtisztítását és a helyreállítási munkálatokat.

Mint azt a szakember elmondta, a vegetációs időszak előtt el akartak készülni, hogy ne jelenhessenek meg invazív fajok is a területen. Az OVF vezetője a természet és az emberek elleni támadásnak nevezte az olajszennyezést, mert mint mondta, nagyon valószínű a szándékosság.

Még nem látni a fényt a csatorna végén: évek múlva tisztulhat csak ki a Duna-ág
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:03:21 0:00

A Szabad Európa is több cikkben foglalkozott a szennyezéssel és a helyreállítási munkálatokkal, amelyekről videót is készítettünk. Tavaly december 12-én kaptak először bejelentést a vízügyesek arról, hogy Szigetszentmiklóson, a Tebe sor és a Rév sor kereszteződésénél lévő esővíz-csatorna kifolyónál és a nádasban olajszennyezést észleltek. A csatorna a Ráckevei (Soroksári)-Duna-ágba (RSD) torkollik.

Mint később kiderült, az elmúlt 50 év egyik legsúlyosabb környezetszennyezését követték el ismeretlenek, akik főként motorolajat és kisebb mennyiségben gázolajat öntöttek a csatornába. Számos védett növény és állat pusztult el, évekig eltart majd a természet regenerálódása.

December 30-án, valaki újabb természetkárosítást követett el: Szigetszentmiklóson a Határ úti esővíz-elvezetőbe engedtek olajat. Mindkét ügyben tart a rendőrségi nyomozás.

Többször beszéltünk a szigetszentmiklósi polgármesterrel is, Nagy János korábban szerkesztőségünknek azt mondta, a tettesek felkutatását nehezítheti, hogy nincs bekamerázva a terület.

Láng István, az OVF főigazgatója elmondta, hogy csak a vízügy részéről több mint hetvenen dolgoztak heteken át a helyreállításon, a munkálatokat társszervek és civilek is segítették. A vízügyi munkálatok befejeződtek, a szakemberek reményei szerint a vegetáció egy-két éven belül helyreáll. A védekezés teljes költsége a helyreállítással együtt mintegy 370 millió forint lesz.

  • 16x9 Image

    Fazekas Pálma

    Fazekas Pálma a Szabad Európa budapesti irodájának hírszerkesztője. Csaknem harminc éve dolgozik újságíróként, elsősorban hírek, hírműsorok szerkesztőjeként, hírszerkesztőségek vezetőjeként. A nyomtatott és az elektronikus sajtó szinte minden területén dolgozott, így a Kurírnál, az Interpress Magazinnál, a Magyar Rádióban, a Westelnél, a Magyar Televízióban, az InfoRádióban, az Origóban és az Infostartnál is.  

XS
SM
MD
LG