Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

MOK-alelnök: Felmondásokat indíthat el, ha nyolcórás munkavégzésre kötelezik a szakrendelők orvosait


A kép illusztráció, egy nyíregyházi fogorvosi rendelőben készült 2020. május 6-án
A kép illusztráció, egy nyíregyházi fogorvosi rendelőben készült 2020. május 6-án

Az egészségügyi kormányzat vezetőivel folytatott egyeztetésen a Magyar Orvosi Kamara beszámolója szerint Pintér Sándor belügyminiszter nem volt nyitott érdemi vitára a munkaidőt illetően, mert a BM álláspontja az, hogy Magyarországon nyolc óra a rendes munkaidő, így a szakrendelők orvosainak is ennyit kell munkával tölteniük. A kamara szerint viszont ilyen munkaterhelés már ellátásbiztonsági kockázat.

Nagy Ákos, a Magyar Orvosi Kamara alelnöke a 444-nek nyilatkozva emlékeztetett arra, hogy a hatórás munkaidőt 1992 óta rögzítő kormányrendelet azt mondja ki, hogy „a teljes napi munkaidőből hat órát kell a munkahelyen eltöltenie a szakrendelőben szakrendelést ellátó orvosnak, fogorvosnak”. A rendelet 2020-ban úgy módosult, hogy a fennmaradó időben kell adminisztrációt végezni. Az új szabályozás értelmében viszont a maradék időt is rendeléssel kellene tölteniük az orvosoknak.

Az egyeztetésen, amelyről a Szabad Európa is beszámolt, Takács Péter államtitkár azt mondta, lehetőség lesz hatórás munkarendre, de akkor ehhez igazítják majd a bérezést is.

A kamara alelnöke – aki maga is fogorvos – úgy véli, hogy felmondásokra lehet számítani az új rendszer miatt, sok, szakrendelőben dolgozó orvos inkább a magánpraxist választja majd, mert 33 százalékos növelésnek fogják érezni a nyolcórás munkavégzést, és ha nem vállalják, bércsökkenéssel számolhatnak.

Nagy Ákos hozzátette: nyilvánvaló, hogy a jogszabállyal a munkaerőhiányt akarnák enyhíteni, de szerinte ennek nem ez a módja. A szakember arról is beszélt a hírportálnak, hogy a hatórás munkavégzést nem véletlenül találták ki, nemcsak arról szólt, hogy az orvosokat ne hajszolják túl, hanem szervezési okai is voltak, hiszen a legtöbb esetben 12 órán keresztül érhető el a szakrendelés, a két műszaknak hat-hat órára jön ki a munkaideje.

  • 16x9 Image

    Fazekas Pálma

    Fazekas Pálma a Szabad Európa budapesti irodájának hírszerkesztője. Csaknem harminc éve dolgozik újságíróként, elsősorban hírek, hírműsorok szerkesztőjeként, hírszerkesztőségek vezetőjeként. A nyomtatott és az elektronikus sajtó szinte minden területén dolgozott, így a Kurírnál, az Interpress Magazinnál, a Magyar Rádióban, a Westelnél, a Magyar Televízióban, az InfoRádióban, az Origóban és az Infostartnál is.  

XS
SM
MD
LG