Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Egy évig tarthat a fővárosi állatkert zrt.-vé alakítása


A Fővárosi Állat- és Növénykert főkapuja a főváros XIV. kerületében, a Városligetben 2019. szeptember 28-án
A Fővárosi Állat- és Növénykert főkapuja a főváros XIV. kerületében, a Városligetben 2019. szeptember 28-án

A közvagyon megőrzése és gyarapítása, ahogy a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. teszi a budapesti fürdőkkel: ezt várja a főváros az állatkert zrt.-vé alakításától – mondta Bősz Anett főpolgármester-helyettes. Az átalakulás számításaik szerint 12 hónapig tart majd, erre az időre már nem írnak ki újabb főigazgatói pályázatot.

A Fővárosi Állat- és Növénykert az utolsó költségvetési intézmény a magyarországi állatkertek közül, az összes többi hasonló intézmény már gazdasági társaságként működik önkormányzati fenntartásban – emlékeztetett Bősz Anett. Ez a budapesti állatkert esetében is így lenne, a fővárosi önkormányzat maradna a fenntartó, csak a működését alakítanák át úgy, hogy a piacon dinamikus mozgást lehetővé tevő társasági forma gyarapítani tudja a közvagyont, amire az önkormányzatnak nagy szüksége van jelenleg – tette hozzá.

Példaként említette a válságok ellenére is profitot termelő Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt.-t, amely tavaly az energiaválság ellenére 2,4 milliárd forintos adózás utáni eredményt ért el. Ide sorolta még a fővárosi vásárcsarnokokat is, amelyeket szintén gazdasági társaságként kezdtek működtetni.

A Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatói posztjára tavaly írtak ki pályázatot, azonban végül eredménytelenül zárult januárban. Ahogy arról a Népszava korábban beszámolt, a Demokratikus Koalíció (DK) bundát kiáltott amiatt, hogy a hét pályázó közül hatot még a meghallgatás előtt kizártak a versenyből, mivel a főpolgármesteri hivatal érvénytelennek találta a pályázatukat.

A DK fővárosi frakcióvezetője, Szaniszló Sándor közleményben szólította fel Karácsony Gergely főpolgármestert egy új pályázat kiírására. A párt elfogadhatatlannak tartotta, hogy a pályázatra jelentkező többi jelöltet – köztük egy nemzetközi szinten is elismert szakembert, egy multinacionális cégnél tapasztalatot szerző vezetőt, illetve egy hasonló profilú vállalat korábbi vezetőjét – anélkül zártak ki, hogy lehetőséget kaptak volna a személyes bemutatkozásra, írja a lap.

Bősz Anett szerint mindenkit felkerestek, aki szóba jöhetett, de azt tapasztalták, hogy a főigazgató-jelöltek közül a jelenlegi rendeletnek csak egy jelölt felelt meg. Ekkor született meg az elhatározás, hogy belevágnak a zrt.-vé alakításba, amely számításaik szerint egy évig tarthat, erre az időre pedig már nem írnak ki új főigazgatói pályázatot.

Persányi Miklós 2020 márciusi távozása óta nincs egy erős vezetője az állatkertnek. A korábbi főigazgató lemondását egészségi állapotával indokolta, de a valódi ok nagy valószínűséggel a Biodóm-beruházás leállása volt, amely azóta is félkész állapotban van.

Korábbi cikkünkben írtunk arról, hogy a főváros szerint további 45 milliárd forint kellene a befejezéséhez, de a kormány egyelőre nem adott választ arra, hogy biztosítja-e a szükséges forrást, mert a fővárosnak biztosan nem lesz ennyi pénze, fűtése és fenntartása így is havi nagyjából húsz-harmincmillió forint a téli hónapokban.

  • 16x9 Image

    Kertész Ádám

    Kertész Ádám a Szabad Európa budapesti szerkesztőségének külsős újságíró munkatársa. Több mint húsz éve van a pályán, ezalatt számos szerkesztőségben dolgozott, egyebek mellett az InfoRádió, a Független Hírügynökség, a Kossuth rádió, a TV2, a Hír TV és több online hírportál munkatársa is volt.
    Vezetett rádióműsort, szerkesztett tévéműsort, tudósított, riportokat készített híradókba, hírműsorokba, cikkeket írt, hírt szerkesztett, a szakma szinte minden területén szerzett tapasztalatokat.

XS
SM
MD
LG