Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Főváros: Még 45 milliárd forintra van szükség a Biodóm befejezéséhez


Az 1,7 hektárnyi területen épülő fedett állat- és növénypark, a városligeti Biodóm 2020. december 29-én
Az 1,7 hektárnyi területen épülő fedett állat- és növénypark, a városligeti Biodóm 2020. december 29-én

Pénznyelővé vált a Biodóm, a fővárosnak nincs forrása a befejezésére. Bősz Anett főpolgármester-helyettes szerint kormányzati beruházásról van szó, amelynek befejezéséhez a kormány nem adta oda a szükséges fedezetet, de a félkész épület a főváros tulajdonába került, neki kell fenntartania, fűtenie, miközben Budapest súlyos pénzügyi gondokkal küzd. Ennek ellenére úgy döntöttek, nem hagyják fűtés nélkül amortizálódni a Biodómot.

Még 2019 májusában kérte Persányi Miklós, az állatkert akkori igazgatója a Biodóm befejezéséhez szükséges 26 milliárdos forrást a kormánytól a berendezésre, például a műsziklákra, a kifutókra és a termőtalaj, a növények és az állatok betelepítésére. Ez akkor nem történt meg. Az önkormányzati választás előtt öt hónappal a kormány még kivárt – mondta a Szabad Európának Bősz Anett főpolgármester-helyettes.

Októberre aztán lecserélődött a főváros vezetése, aminek hatására a kormány behúzta a kéziféket, és azóta sem adott forrást a Biodóm befejezésére, amely ekkor már a főváros tulajdonába került – tette hozzá.

Szerinte az eredeti, 45 milliárdos költségkeretben benne volt a Biodóm befejezése is, de az építőanyagok drágulása miatt az már nem fért bele. 38-39 milliárdba került a szerkezetkész állapot, a fennmaradt hatmilliárd azonban nem volt elég a befejezéshez, csak a pótlólagos munkákra. Az elmúlt három évben garanciális javítások is történtek, a gépészet már tökéletesen működik – mondta a főpolgármester-helyettes.

Korábbi cikkünk a témában: Már nyomoz a rendőrség a Biodóm ügyében

A medencék tesztüzeme azonban még nem történt meg, ezért félő, hogy elvész a garancia a vízkezelő berendezésekre, ha hamarosan nem teszik meg. Ugyanakkor ha egyszer feltöltik az egymillió köbméteres vízrendszert, azt már nem lehet leengedni, mert ebben az esetben olyan gombák szaporodhatnak el, amelyek veszélyeztetnék a betelepítésre váró állatokat – magyarázta.

Még 2018-ban állapodott meg arról a kormány és a főváros, hogy 60:40 százalékos arányban fedezik a berendezés költségeit. Ez lett volna az a 26 milliárd forint, amelyet még Persányi Miklós kért a kormánytól, de már nem kapott meg.

„A jelenlegi ismereteink szerint nagyságrendileg 45 milliárd forint hiányzik a Biodóm befejezéséhez. Lázár János kezében vagyunk, és ő inkább leállít beruházásokat, mint befejez, csak feltételezésekre tudunk támaszkodni, mert nem mond konkrétumot a fővárosnak a kormány” – fogalmazott.

Ehhez kapcsolódóan: Főváros: Orbán Viktor egy nem létező szerződésre hivatkozik a Lánchíd-felújítás támogatása ügyében

Gulyás Gergely: A Biodóm a főváros feladata

A Biodóm a Liget-projekten belül, a Pannon park részeként színtiszta kormányzati beruházás azzal a céllal, hogy a Fővárosi Állat- és Növénykert munkáját kiegészítse – mondta Bősz Anett arra reagálva, hogy Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter nemrég egy Kormányinfón azt mondta, hogy a Biodóm fővárosi program, a főváros feladata.

A főpolgármester-helyettes szerint a fővárosnak mint tulajdonosnak fenntartói kötelezettségei vannak, de a beruházáshoz semmi köze nem volt és most sincs, jelenleg is a kormány oldalán pattog a labda, mert ez egy állami beruházás. A Biodóm azért nem tudott elkezdeni működni és bevételt termelni, mert a kormány nem adott pénzt a befejezésére, de a fővárosnak már most is fizetnie kell a fenntartási költségeket.

Eredetileg úgy kalkuláltak az elszállt energiaárak miatt, hogy akár a havi hatvanmillió forintot is elérheti a Biodóm fűtése, ami a napról napra élő fővárosnak nagyon súlyos terhet jelentett volna – mondta Bősz Anett, aki ezzel magyarázta a főváros korábbi bejelentését, hogy januártól nem fogják fizetni a fűtést. Közben azonban kitaláltak egy olyan műszaki megoldást, amellyel jelentős összeget tudtak megtakarítani.

A Széchenyi fürdő termálvizét megkeringetik a Biodómban, ami jó a fürdőnek is, amely amúgy is hűtené a gyógyvizet, és jó a Biodómnak is, mert ezzel a megoldással sokat spórol a fűtésszámlán. Ennek köszönhető, hogy decemberben 17 millió, januárban pedig 28 millió forint volt a számla. Az áram költsége nagyjából havi 5-6 millió forint. A rossz anyagi helyzetben lévő fővárosnak ez is nagy kiadás, de úgy döntöttek, hogy nem hagyják amortizálódni a Biodómot – tette hozzá.

Ezt már csak azért sem tehetik, mert ha a levegő hőmérséklete néhány hétnél tovább 14 fok alá csökken az épületben, tönkremennek a tetőszerkezet többrétegű fóliamembrán elemei, amelyek darabja hatmillió forint.

Kerestük a Lázár János vezette Építési és Beruházási Minisztériumot is, hogy a tárca támogatja-e, hogy a kormány biztosítsa a szükséges forrást a Biodóm befejezéséhez. Amint válaszolnak, frissítjük cikkünket.

  • 16x9 Image

    Kertész Ádám

    Kertész Ádám a Szabad Európa budapesti szerkesztőségének külsős újságíró munkatársa. Több mint húsz éve van a pályán, ezalatt számos szerkesztőségben dolgozott, egyebek mellett az InfoRádió, a Független Hírügynökség, a Kossuth rádió, a TV2, a Hír TV és több online hírportál munkatársa is volt.
    Vezetett rádióműsort, szerkesztett tévéműsort, tudósított, riportokat készített híradókba, hírműsorokba, cikkeket írt, hírt szerkesztett, a szakma szinte minden területén szerzett tapasztalatokat.

XS
SM
MD
LG