Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Az ügyészség szerint 666 millió forintnyi közpénzt csaltak el a pécsi buszügyben


Új Volvo buszok állnak a pécsi Széchenyi téren az új autóbuszok átadásakor, 2014. február 14-én. Ettől a naptól 42 új busz szolgálta az utasokat a Tüke Busz Zrt. flottájában
Új Volvo buszok állnak a pécsi Széchenyi téren az új autóbuszok átadásakor, 2014. február 14-én. Ettől a naptól 42 új busz szolgálta az utasokat a Tüke Busz Zrt. flottájában

Az ügyészség szerint korrupciós jellegű ügy a Volvo-gate néven ismert pécsi buszos per. Úgy volt, hogy már ma ítéletet hirdetnek az elmúlt élvtizedek legsúlyosabbnak tartott, nyilvánosságra került pécsi korrupciós ügyében, ám a Kaposvári Törvényszék a mai tárgyaláson még időt kért. A vád szerint a pécsi önkormányzat használtbuszflotta-beszerzését saját egyéni boldogulásukra használták fel néhányan. A perben fideszes politikusokat is behívott a bíróság.

Jövő pénteken derül ki, hogyan zárul első fokon a 2015-ös pécsi buszbeszerzéssel kapcsolatban indult büntetőper. Négy vádlottból kettő várja az ítéletet, az elsőrendű vádlott már nem élhette meg az eljárás végét. Nem korrupciós, de korrupciós jellegű ügyről van szó az ügyészség szerint a Volvo-gate néven ismertté vált bűnügyben.

Súlyosító tényezők

A különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó gazdasági csalás miatt
indult eljárás mai tárgyalási napján a Kaposvári Törvényszéken az is elhangzott az ügyészi perbeszédben, hogy az esetet nagyfokú szervezettség jellemzi, még ha a bűnszervezetben elkövetett bűncselekmény tényként nem is állapítható meg szerintük sem. A fentiek azonban a vádhatóság szerint súlyosító tényezők. Az ügyész elismerte, hogy a buszok beszerzésére valóban szükség volt, és azokat valóban leszállították és valóban futnak a mai napig Pécs útjain. Ahogy az is igaz, hogy a vádlottak büntetlen előéletűek, amit enyhítő körülményként lehet az ügyész szerint figyelembe venni.

Az ügyész hangsúlyozta, hogy bár igaz, hogy sok idő, nyolc év telt el mostanáig a buszok beszerzése óta, de szerinte a vádlottak egy része maga is sokat tett az eljárás elhúzódásáért. Ezért azt kérte a bíróságtól, hogy az idő múlását ne vegye olyan mértékben figyelembe enyhítő körülményként, mint egy átlagos ügy esetében tenné.

666 millió forint – 2015-ös áron

Az ügy lényegében arról szól, hogy a pécsi önkormányzat használtbuszflotta-beszerzését saját egyéni boldogulásukra használták fel néhányan. Az ügyészség szerint mintegy 666 millió forintnyi közpénzt csaltak el. A per elsőrendű vádlottja tavaly év elején elhunyt, míg a harmadrendű vádlott az első előkészítő ülésen bűnösnek mondta magát pénzmosásban, ő emiatt két év felfüggesztett börtönbüntetést kapott, ezenkívül a 2015-ben számára elutalt mintegy 170 millió forint megfizetésére ítélték. A 666 millió forint mai áron mintegy nyolcszázmillió forint lenne (az akkori 313 forintos euróval számolva).

A nap első felében a perbeszédek hangzottak el, az ebédszünet utánra pedig az ítélet kihirdetését és indoklását tervezték, de végül délben a háromfős büntetőtanácsot vezető bíró, dr. Vadócz Attila berekesztette a tárgyalást. Az indoklás azt sejtette, hogy az ügy súlya miatt a bíróságnak még időre van szüksége a döntés meghozatalához. Az új és egyben utolsó elsőfokú tárgyalási nap jövő péntek, május 5-e lesz ebben az ügyben, akkor derül majd ki, hogyan végződik a hollandiai használt Volvo buszok beszerzése kapcsán megindult eljárás.

Ehhez kapcsolódóan: Büntetőper indult a pécsi önkormányzati cég Zsolnay-boltja miatt

1,6 millió eurós sikerdíj

A per végét már csak két vádlott várja, bár ma a helyszínen csak az egyikük hallgatta végig a perbeszédeket: Cs. A., a másodrendű vádlott. A csütörtöki tárgyalás utolsó momentumaként a volt pécsi sörgyárigazgató és egykori tiszteletbeli holland konzul elnézést kért a bíróságtól, az ügyészségtől és az ügyvédektől amiatt, ahogy az eljárás elején viselkedett. Akkori, az eljárás híre utáni zaklatott állapotával indokolta, ami akkoriban történt, hogy performance-ba hajló sajtótájékoztatókat tartott, ahelyett hogy több előkészítő ülésre is elment volna, illetve különböző levelekkel bombázta a megszólítottakat.

A másodrendű vádlott mindvégig ártatlannak vallotta magát, a mai tárgyaláson is ezt mondta, ezért a felmentését kéri. A számára egy szerbiai bankszámlára utalt 1,6 millió euróról azt mondta, hogy az egy összegét és arányát tekintve szerencsés, de megérdemelt sikerdíj azért, ahogy tető alá hozta az üzletet. A pénz egy része, nem egészen egymillió euró jelenleg zár alá van véve Hollandiában.

Bevittek egymillió eurót egy hollandiai bankba

Az egész ügy ugyanis lényegében ott és akkor robbant ki, amikor Cs. A. majdnem egymillió eurót vitt be egy hollandiai bankba, hogy a nevére szóló számlán helyezze el. A szerbiai számlájára a buszokat leszállító holland cég utalta el az 1,6 millió eurót, ami akkori áron, 313 forintos euróárfolyamon ötszázmillió forint volt (mai áron ez körülbelül hatszázmillió forint).

A másodrendű vádlott arról is beszélt, hogy ő üzletemberként, kapcsolataival és lobbival segítette a pécsiek buszbeszerzését és az üzlet létrejöttét, mert a város nagyon nehéz helyzetbe került 2014-re, a település közösségi közlekedése az összeomlás szélén volt. Kijelentette, hogy az ő szerepe és a buszokat eladó hollandiai üzletember korrektsége miatt jöhetett létre az ügylet, mert a buszokra más jelentkező is volt akkor, még magasabb áron is. Ahogy előtte az egyik védőügyvéd, ő is kitért arra, hogy szerinte a sajtó nem jó színben tüntette fel őt, ami sok kárt okozott neki üzletemberként, és a családjának is.

Ügyvédje, dr. Papp Gábor is azt kérte perbeszéde végén, hogy mentsék fel védencét, méghozzá bűncselekmény hiányában, ugyanis szerinte azt, amit Cs. A. az eljárás során végig következetesen mondott, több minden alátámasztja. Szerinte ráadásul az ügyészség által összeállított vádirat ellentmondásokat tartalmaz, és nem bizonyítja, hogy védence bűnös lenne.

Politikai szál

Dr. Papp Gábor szerint beférkőzött a tárgyalóterembe a politika, a tanúként beidézett politikusok szerepeltetésére semmi szükség nem lett volna. Bánki Erik fideszes országgyűlési képviselőt és Csizi Péter korábbi, szintén fideszes országgyűlési képviselőt is kihallgatták többek között, akikről kiderült, hogy az ügylet idején együtt jártak Hollandiában, de tagadták, hogy közük lenne a korrupciós ügyhöz. Őket a rendőrségi és ügyészségi szakaszban nem hallgatták ki.

Az ügyvéd szerint még az akkori pécsi polgármester, a fideszes Páva Zsolt behívása is felesleges volt, mert úgy látja, hogy ezeknek az embereknek szerinte nem volt közük az ügyhöz. Nem értette, miért nem hallgatta ki a bíróság a korábban magát bűnösnek valló volt harmadrendű vádlottat. Ez ugyanis szerinte nehéz helyzetbe hozta az igazságszolgáltatást. Szerinte a volt harmadrendű vádlott azért vallotta csak magát bűnösnek, mert ha el is ítélték, nem kellett börtönbe vonulnia, gyorsan véget ért számára az eljárás. (Igaz, ő felfüggesztettel megúszta, de mintegy 170 millió forintos fizetési kötelezettsége is keletkezett.)

A politikáról a negyedrendű vádlott holland férfi ügyvédje, dr. Pallos Dénes is beszélt. Szerinte is felesleges volt a politikusok beidézése, és hogy a média, különösen a pécsi média túlságosan sokat foglalkozott az üggyel. Saját védencéről a tárgyalóteremben ő is azt mondta, hogy nem bűnös, a vádirat pedig nem megalapozott.

Ehhez kapcsolódóan: ​Csak cigiért indult el a barátnőjétől, de soha nem ment vissza, mert elment ruszkikat ölni

Belehalt az eljárásba?

Papp Gábor a perbeszédet azzal zárta, hogy a per fővádlottja, a pécsi közösségi közlekedési cég, a Tüke Busz egykori vezérigazgatója belehalt az eljárásba, és utolsó vallomása vagy hozzászólása a perben nem sokkal a tavaly év elején bekövetkezett halála előtt arról szólt, hogy ártatlan, és az egész eljárás méltatlan hozzá is, a buszos céghez is és Pécs városához is.

A vád egyik fontos részlete, hogy az üzletkötés előtt volt egy ismert indikatív értékesítési ajánlat a buszokra lényegesen alacsonyabb áron. Ez szerinte csak egy lecsupaszított ajánlat volt, amelyet nem lehet a későbbi, közbeszerzésen nyertes ajánlathoz és vételi árhoz hasonlítani.

A Kaposvári Törvényszéken zajló pernek időközben, már az eljárás végén lett egy negyedik vádlottja is, egy, az értékesítésben és a csalásban is – feltételezhetően – kulcsszerepet játszó holland férfi. Vele szemben már Hollandiában folyt eljárás, majd Magyarországon is meggyanúsították, de a per kezdetével nem várták meg a részben párhuzamos rendőrségi és ügyészségi eljárás végét.

A férfi cége nyerte meg a pécsi buszok beszerzésére kiírt nyílt európai közbeszerzési eljárást, és le is szállította a buszokat. Azok azonban korábban ténylegesen nem voltak a tulajdonában, cége opciós vételi ajánlattal foglalta le a hollandiai Volvótól, így a pályázat kiírásakor a hollandiai Volvo nem is tudott indulni. Igaz, született olyan nyilatkozat is a részükről, hogy nem is akartak volna üzletelni a pécsi önkormányzattal, viszont az értékesítési ajánlatuk eljutott Pécsre is a közbeszerzési kiírást megelőzően.

A holland üzletember eddig csupán egyetlen alkalommal jelent meg a magyar bíróság előtt, az elsőfokú határozat tervezett kihirdetésekor nem volt jelen, és jövő pénteken sem kötelező a személyes megjelenés számára.

Nagy értékre elkövetett gazdasági csalás

Az ügyészség szerint Cs. A. tettesként, a holland üzletember pedig társtettesként bűnös a különösen nagy értékre elkövetett gazdasági csalásban, ezért azt kérte az ügyész a bíróságtól, hogy ítélje el őket. Cs. A. 5–12 év, a holland férfi, S. P. pedig 5–10 év büntetésre is számíthat, ha a bíróság a vádhatóság álláspontjára helyezkedik.

Babos Attila írása.
  • 16x9 Image

    szabadpecs.hu

    Ez a cikk a Szabad oldal kezdeményezésünk részeként jelent meg. Ebben az együttműködésben az ország független szerkesztőségeinek írásait, tartalmait vesszük át, hogy azok saját olvasóikon túl egy szélesebb nyilvánossághoz is eljussanak.

    A Szabad Pécs egy 2017 tavaszán alapított, független vidéki közéleti-politikai online újság. A kezdetektől magánkézben van, nem kötődik politikai pártokhoz, politikai szereplőkhöz, befektetőkhöz, a működést olvasói támogatásokból, szakmai pályázati forrásokból és kis részben hirdetésekből fedezi. Az elsősorban Pécs és Baranya közéleti és politikai híreivel foglalkozó hírportál igyekszik a régió, Dél-Dunántúl, Baranyán túl elsősorban Szekszárd és Tolna megye legfontosabb közéleti-politikai történéseiről is beszámolni. 

XS
SM
MD
LG