A por még mindig nem ült el Oroszországban, miután Jevgenyij Prigozsin Wagner-vezér Moszkvába indult, és ezzel a legsúlyosabb kihívást támasztotta Putyin elnök 23 éve tartó hatalma során. Hogy innen hová jutunk, még korántsem biztos.
1991. augusztus 17-én KGB-tisztek, keményvonalas kommunisták és magas rangú szovjet kormánytisztviselők egy csoportja – választott nevük: Rendkívüli Helyzet Állami Bizottsága, azaz GPCSK – Mihail Gorbacsov szovjet vezető elfogását készítette elő. Két nappal később egy elit katonai egységet tüntetők akadályoztak meg abban, hogy elfoglalja Moszkva kulcsfontosságú épületeit, amikor buszokat fordítottak oldalukra az utcán. Három ember meghalt, majd a katonák visszavonultak. (Az incidens érdekessége: a katonákat egy bizonyos Szergej Szurovikin százados vezette. Ő az, aki Armageddon tábornok néven híresült el évekkel később Szíriában, és rövid ideig az ukrajnai inváziós erőket is vezette, és a mostani puccs idején is statisztaszerepet játszott.)
A hatalom átvételére és Gorbacsov megbuktatására szőtt összeesküvés 1991. augusztus 21-én összeomlott. A helyzetet népszerűsége növelésére kihasználó Borisz Jelcin, az akkor még szovjet tagköztársasági státuszban lévő Orosz Föderáció első elnöke került a figyelem középpontjába. Gorbacsov hatalma végzetesen meggyengült. Az ingatag lábakon álló Szovjetuniót négy hónappal később a szakadék széléről az összeomlásba taszították az orosz, a belarusz és az ukrán tagköztársaság elnökeinek paktuma nyomán.
Ez egy puccskísérlet volt és kudarcot vallott.
Idén, június 24-én több ezer, a Wagner magánbiztonsági cég harcias tulajdonosához, Jevgenyij Prigozsinhoz hű, erősen felfegyverzett zsoldos indult száguldva Moszkva felé, amit Vlagyimir Putyin elnök egyenesen hátba szúrásnak nevezett volt protezsáltja, a Putyin séfjeként emlegetett Prigozsin részéről, akinek nevét azonban nem ejtette ki.
Prigozsin lázadása kérdések garmadáját veti fel. Volt-e egyáltalán puccs, és ha igen, kudarcot vallott-e? Ez Putyin végének kezdete? Mi a helyzet az ukrajnai háborúval, azzal a konfliktussal, amelynek következtében oroszok százezrei sebesültek vagy haltak meg?
Leülepszik a por
A Putyin elnökségét megrázó 24 óra – amely a legnagyobb kihívás volt hatalomgyakorlása 23 éve alatt – június 24-én, szombaton késő este ért véget, amikor a Kreml bejelentette, hogy Prigozsin beleegyezett, hogy visszahívja az embereit.
Az Aljakszandr Lukasenka belarusz államfő által elsőként bejelentett megállapodás értelmében Prigozsin beleegyezett, hogy Fehéroroszországba költözik, a Wagner-erők kivonulnak a déli Rosztov-na-Donu városából, és visszavonulnak a Moszkvai területről, az orosz hatóságok pedig beleegyeztek, hogy ejtik a Prigozsin elleni büntetőeljárást. Az egyezség azt is kimondta, hogy nem indítanak büntetőeljárást azok ellen a Wagner-katonák ellen, akik csatlakoztak a zendüléshez,.
„Volt egy magasabb cél: a vérontás elkerülése, a belső konfrontáció elkerülése, a kiszámíthatatlan kimenetelű összecsapások elkerülése” – mondta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője június 24-én késő este egy újságírókkal folytatott telefonos konferenciahívás során.
Június 25-én moszkvai idő szerint kora estig Putyin nem tett nyilvános nyilatkozatot a megállapodással kapcsolatban, sőt utolsó nyilvános nyilatkozata vagy megjelenése június 24-én délelőtt volt. Akkor ötperces televíziós beszédet tartott, amelyben Prigozsint és harcosait árulónak nevezte, akiket meg kell büntetni: „Felelni fognak érte” – mondta.
Ahogy Putyin eltűnt a nyilvánosság elől, úgy tűnt el a Rosztovban még szinte rocksztárként búcsúztatott Prigozsin, akinek tartózkodási helye ismeretlen. Utoljára június 24-én lehetett hallani felőle egy pár audioüzenetben, amelyeket Telegram-csatornáján tett közzé, majd június 24-én késő este útnak indult Rosztov-na-Donuból, amikor az emberek megrohamozták a páncélozott terepjáróját, és szelfiket készítettek vele.
Puccs volt, vagy nem?
Prigozsin hónapok óta szálka volt az orosz parancsnokok és a Kreml-illetékesek szemében: éles és agresszív kritikákat fogalmazott meg azzal kapcsolatban, hogy a védelmi minisztérium hogyan vívja a háborút Ukrajnában, és hogy csapatai rendszeresen nem kaptak támogatást és ellátást. Putyint is felszólította, hogy állítsa hadrendbe az egész országot.
De vajon ez ok volt-e arra, hogy megpróbálja megbuktatni őt?
Nem teljesen világos, hogy milyen célra gondolt Prigozsin, amikor utasította az embereit, hogy foglalják el a katonai épületeket Rosztovban, majd küldjenek egy néhány ezres csoportot északra, a Moszkvai terület felé. Meg nem erősített hírek szerint Prigozsint azután sarkallták akcióra, hogy az ukrán határ közelében állítása szerint az orosz erők rakétákkal megtámadtak egy Wagner-tábort, halálos áldozatokat is szedve. (Prigozsin videóját a Kreml, de független médiumok is gyanúsnak nevezték.)
Igor Girkin volt orosz hírszerző tiszt, aki az oroszok által kirobbantott kelet-ukrajnai konfliktus első éveiben a szakadár erőket vezette, puccsnak nevezte az esetet. „Általánosságban nem volt lázadás. Államcsíny volt. Hogy véget ért-e, vagy sem, hamarosan, talán már holnap kiderül” – írta június 24-én Telegram-csatornáján közzétett bejegyzésében.
Katonai szakértők szerint Prigozsin akciója szinte tökéletesen megfelel a zendülés definíciójának. Televíziós nyilatkozatában maga Putyin is lázadásnak nevezte a történteket.
Más szóval: bár Prigozsin a legnagyobb kesztyűt dobta Putyinnak, amellyel 1999-ben történt felemelkedése óta szembesült, nem egyértelmű, hogy Prigozsin meg akarta-e buktatni, viszont biztos, hogy más vezető tisztségviselők fejét akarta: Szergej Sojgu védelmi miniszterét és az ország legmagasabb beosztású katonájáét, Valerij Geraszimov tábornokét. A Wagner-vezér rendszeresen összeveszett velük, megkérdőjelezte kompetenciájukat, és még azt is elérte, hogy az általa preferált tábornokot (a magáról először 1991-ben hallató) Szergej Szurovikint rövid időre az ukrajnai hadművelet élére helyezzék.
A védelmi minisztérium azon frakciói, amelyek nem támogatják Prigozsint, a múltban megpróbálták levágni a zsoldosvezér szárnyait, legutóbb azzal az utasítással, hogy minden önkéntes harcosának a minisztériummal kell szerződést kötnie. Ez lényegében elvágná a Wagnert az újoncoktól.
Más szóval – Tatiana Stanovaya, az R.Politik nevű politikai tanácsadó cég vezetője és az amerikai székhelyű Carnegie Nemzetközi Békeintézet vezető munkatársa szerint – Prigozsin elveszítené autonómiáját, ha a védelmi minisztériumnak rendelné alá csapatait.
„Amikor puccsról beszélünk, azt képzeljük, hogy fegyveresek rontanak be a Kremlbe, hogy letartóztassák vagy megöljék Putyint, és új vezetőt ültessenek a helyére – írta Lawrence Freedman, a londoni King’s College hadtudományi emeritus professzora egy blogbejegyzésében. – Ebben az értelemben ez nem puccs. Prigozsin ragaszkodott ahhoz, hogy nem szervez puccsot. Célja kizárólag az volt, hogy eltávolítsa Sojgut és Geraszimovot, és leváltsa az általuk követett háborús húsdaráló stratégiákat.”
Orosz katonai bloggerek olyan pletykákat terjesztettek, hogy Sojgut vagy Geraszimovot, esetleg mindkettőt lefokozhatják a végén, vagy egyszerűen kiszoríthatják, és Putyin orvosolja Prigozsin régi sérelmét. Nagyjából 24 órával a lázadás bejelentett befejezése után még mindig nem erősítették meg, hogy az elbocsátások küszöbön állnak-e. Nagyjából 24 órával később Sojgu és Geraszimov sehol sem volt látható vagy hallható.
De ha ez mégis megtörténik, figyeljük, ki lép a helyükbe! Az egyik lehetőség Alekszej Djumin, Putyin egykori testőre, aki most a Tulai terület kormányzója, egy másik lehetőség Szurovikin, Prigozsin kedvenc tábornoka.
A Putyin-korszak vége?
Az 1991. augusztusi eseményekkel való párhuzam csak eddig tart. Akkor Gorbacsov meggyengült, Jelcin felhatalmazást kapott, a Szovjetunió pedig decemberben megszűnt.
Van egy másik történelmi párhuzam, amelyre egymástól függetlenül Prigozsin és Putyin is hivatkozott: 1917, amikor zendülések rázták meg a demoralizált és megvert cári orosz hadsereget, és összeomlott, míg Oroszországban a februári forradalom megdöntötte a cárt és előkészítette az utat a néhány hónappal később kirobbantott bolsevik forradalomnak.
Két évtizedes vezetői tevékenysége során Putyin a zűrzavar elleni védőbástyának és a szovjet összeomlás után a kilencvenes években Oroszországot eluraló káosz ellenszerének állította be magát.
Putyin sebezhetetlensége azonban az ukrajnai háború elhúzódásával megingott. Prigozsin most közvetlenül kihívta az orosz elnököt, nemcsak szavakban, hanem tettekben is. Az, hogy Prigozsin több ezer, erősen felfegyverzett embere szinte akadálytalanul tudott betörni a fővárosba, szintén problémás Putyin kormánya számára.
„A Kreml speciális belbiztonsági szervei nem tudtak reagálni arra, hogy egy független katonai erő elfoglalta a déli katonai körzet főhadiszállását, és előrenyomult Moszkva felé; a Wagner pedig valószínűleg elérhette volna Moszkva külvárosát, ha Prigozsin úgy dönt, hogy erre utasítja” – közölte június 24-én a Háborúkutató Intézet, az ISW washingtoni agytröszt.
A Prigozsin támasztotta kihívás nem lövöldözéssel, hanem tárgyalásokkal végződött, pedig Putyin őt és a Wagnert is lázadónak és árulónak bélyegezte, mégis lényegében felmentették mindannyiukat. Egyelőre a Wagner továbbra is erős, jól felfegyverzett harci erő marad.
„Putyin gyengesége megmutatkozott és tekintélye csökkent” – írta blogbejegyzésében Rodric Braithwaite, aki 1988 és 1992 között brit nagykövet volt Moszkvában.
„A részletek nagy része még mindig homályos. A jobboldali szélsőségesek, akik korábban támogatták Prigozsint, még mindig jelen vannak. Nem tudjuk, mit gondolnak valójában a terepen a katonák vagy a nyomorult orosz nép, vagy hogyan fognak végül megmozdulni. Még mindig fogalmunk sincs, hogyan és mikor távozik Putyin, vagy ki lesz az utódja – írta. – De a Putyin-korszak vége már feltűnt a horizonton.”
„Ez árulás olyasvalakitől, aki neki köszönheti a karrierjét: ellene fordult a harci kutyája – mondta Alissa de Carbonnel, a Nemzetközi Kríziscsoport európai és közép-ázsiai programjának igazgatóhelyettese. – Azzal, hogy személyesen kihívta Putyint, Prigozsin megtette az elképzelhetetlent, és gyengeséget mutatott: lerombolta azt az illúziót, hogy Putyin eltűri a sorokon belüli megosztottságot, sőt bátorítja, hogy népét nyugalomban tartsa.”
„Egyöntetű vélemény, hogy Oroszország most új dimenzióba lépett” – írta Szergej Markov, Putyin egykori tanácsadója egy Telegram-posztban.
„Most már olyan az ország, hogy lehetségesek puccsok. Úgy vélik, hogy a válság Putyin elnök erőteljes meggyengülését hozta, és hogy Putyin egy bizonyos ponton a hatalomból való eltávolítás küszöbén áll.”
„De Oroszországban nem gondolják, hogy az ország új dimenzióba lépett volna” – tette hozzá.
Mi lesz az ukrajnai háborúval?
A határ túloldalán, az immár 17. hónapja háborúban álló Ukrajnában – talán nem meglepő módon – kárörvendés fogadta a puccskísérletet, mivel az ukrán tisztviselők azt remélték, hogy a zavargások hatással lesznek az orosz invázióra, és lehetővé teszik az ukrán erők számára, hogy folyamatban lévő ellentámadásuk során előnybe kerüljenek.
„Prigozsin megalázta Putyint és az államot, és megmutatta, hogy nincs többé monopólium az erőszakra” – írta Twitter-bejegyzésében Mihajlo Podoljak, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hivatalának egyik vezető tanácsadója.
Még mindig túl korai lenne megmondani, hogy milyen harctéri következményei lesznek a lázadásnak.
Az ukrán ellentámadás, amelytől Kijev azt reméli, hogy megfordítja a harcok menetét, még csak melegszik, körülbelül három hete tart. Az ukrán parancsnokok még nem vetették be az újonnan felszerelt, NATO-kiképzett dandárok nagy részét.
A Wagner-erők eközben több támadó hadműveletben is kis, de döntő szerepet játszottak: a Mariupol kikötőjének elfoglalásáért folytatott városi hadviselésben; a Luhanszk környéki Szeverodonyeckben és nemrégiben a tíz hónapos pusztító ostrom után megsemmisített donyecki városban, Bahmutban. Prigozsin szerint húszezer Wagner-katonát öltek meg a Bahmutért folytatott harcban.
Szakértők szerint a Wagner-erők ezek után csökkentett szerepet játszhatnak, mivel korlátozzák a lőszerellátást és nyomást gyakorolnak harcosaira, hogy normál katonai parancsnokság alá kerüljenek. Nyitott kérdés, hogy az orosz frontcsapatok körében tovább romlik-e a fegyelem vagy a morál – a hadseregnek már így is komoly, rendszerszintű problémái vannak.
Ráadásul észak felé történő száguldásuk során a Wagner-csapatoknak sikerült hét orosz helikoptert, valamint egy IL–22-es légi parancsnoki gépet lelőniük vagy megrongálniuk, ami 13 repülős halálát okozta. Mégis, a Lukasenka által elsőként bejelentett alku szerint ezeket a légvédelmiseket fel kell menteni a felelősség alól, ami valószínűleg feldühít majd néhány embert az orosz parancsnoki struktúrákon belül.
„Mindenki érti, hogy az is szerencse, hogy ilyen kevesen haltak meg” – írta Markov.
„Ha lesz egy második lázadás, sokkal többen fognak meghalni. Ha semmi sem változik komolyan, ha a lázadás okait ignorálják, akkor szükség lesz a második lázadásra.”
