Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Egyetlen Covid-fertőzött miatt egész Új-Zélandot lezárják


Emberek kocognak a távolságtartásra figyelmeztető tábla mellett Aucklandban, 2020. augusztus 31-én
Emberek kocognak a távolságtartásra figyelmeztető tábla mellett Aucklandban, 2020. augusztus 31-én

Drasztikusat lépett kedden az új-zélandi kormány: az egész országot szigorúan lezárta legalább három napra, miután találtak egy koronavírus-fertőzöttet.

Jacinda Ardern miniszterelnök újra bevetette a világjárvány elején alkalmazott lelkesítő retorikáját, és felszólította az „ötmilliós csapatot” – Új-Zéland lakosságát –, hogy legyen kemény és lépjen időben, amikor megpróbálják elejét venni a legújabb járványhullámnak.

„Láttuk, hogy mi történik máshol, ha nem sikerül felülkerekednünk – mondta Ardern. „Csak egyetlen esélyünk van.”

Indul a felhalmozás

Azt mondta, hogy Aucklandet, ahol a fertőzött férfi lakik, és Coromandelt, ahol szintén járt, hét napra, az ország többi részét pedig három napra teljesen lezárják, miközben az egészségügyi szakértők megpróbálják megtalálni a fertőzés forrását.

Ez arra késztette az embereket, hogy álljanak sorba a szupermarketek előtt, halmozzanak fel készleteket a nélkülözhetetlen cikkekből, és kiváltotta az új-zélandi dollár értékének zuhanását is.

Az alacsony átoltottság is indokolja az elővigyázatosságot

Új-Zélandnak korábban sikerült kiszorítania a vírust, az utolsó járvány februárban volt. Ardern azonban arra figyelmeztetett, hogy a delta-változat fertőzőképessége valószínűleg drasztikusabb fellépést igényel, mint a korábbi járványok.

Új-Zéland a többi fejlett országnál lassabban oltotta be a lakosságát, ezzel sebezhetővé vált az újabb járvánnyal szemben. Csak a népesség 32 százalékának van legalább egy oltása, és 18 százalék kapta meg az összes szükséges vakcinát.

A tisztviselők riadtan nézik a közeli Sydney-ben terjedő járványt, mondván: nem akarják az ottani hibákat elkövetni, túl sokat várni a szigorú intézkedések bevezetésével.

Még nem biztos a delta, de úgy kezelik

Egészségügyi tisztviselők szerint a genomvizsgálat szerdáig nem fogja tudni megmondani, hogy az 58 éves férfi a delta-variánssal fertőződött-e meg – bár úgy kezelik, mintha a feltételezés bizonyított lenne.

A tisztviselők azt mondták, hogy nem tudnak azonnali kapcsolatot találni a férfi és aközött a maroknyi ember között, akik pozitív eredményt mutattak az országba érkezéskor, és karanténba kerültek. Ők a határt tekintik bármilyen járványkitörés legvalószínűbb forrásának.

Más szemlélet, sikertörténet

A legszigorúbb lezárás elrendelése aláhúzta Új-Zélandnak a többi nemzetétől nagyon is eltérő megközelítését a vírussal szemben. Másutt inkább a terjedését próbálják fékezni, és nem akarják teljesen megsemmisíteni.

Új-Zéland a járvány kezdete óta mindössze 26 koronavírussal összefüggő halálesetről számolt be.

A lezárás kedd éjfél előtt lép életbe. Az embereknek otthon kell maradniuk, és kerülniük kell másokat. A legtöbben csak élelmiszert vásárolhatnak vagy edzhetnek. Az ország oltási programja felgyorsult, de a járvány miatt két napra felfüggesztették.

Készült az AP tudósítása alapján.
XS
SM
MD
LG